Reklámok
Kezdőlap > Egyéb > 1Q2017 NCsoft pénzügyi jelentés

1Q2017 NCsoft pénzügyi jelentés

Kiadták a 2017-es első negyedév pénzügyi jelentéseit az NCsoft-nál(a készítő ArenaNet az NCsoft tulajdonában van, így kb ArenaNet a “készítő”, NCsoft a “kiadó”). Ugyebár az NCsoft több MMO kiadója is, így ezeket is láthatjuk a kimutatásban. Összegezve:  Linage 1-ben egy hatalmas visszaesés látható, az AION-ban egy kisebb visszaesés, a B&S-ban egy kisebb növekedés, a többi játék, beleértve a GuildWars 2-t is nagyjából stabilan teljesít.
Ami a grafikonból ugyan nem látszik, de a GW2-t kivéve a többi játék (Lineage 1-2, Aion, B&S) nagyon nagy részben az ázsiai piacon (pl. korea,kína) teljesít igazán jól és érdekes hogy egy olyan játékból, mint a Lineage1, ami nyugaton már rég elavult és nem játszott, Ázsiában még mindig akár 5-8-szor több pénzt tudnak keresni mint az nyugatiasabb GW2-ből.
Érdemes megjegyezni hogy a WildStar kimaradt a jelentésből, pedig az is benne szokott lenni. Sajnos a WS eléggé haldoklott, próbáltak rajta segíteni, elérhető lett Steam-en is és Free2Play lehetőséget is raktak a játékba, jó lett volna látni hogy pénzügyileg kezd-e talpra állni.
Csak egy kis érdekesség: 14226 millió KRW a Guild Wars 2 bevétele ami jelen pillanatban kb 3,6 millárd forintnak felel meg. Ennyi volt világszerte az összes bevételük 3 hónap alatt a GW2-ből, azaz kb havi 1,2 milliárd forint. Ebbe minden tranzakció beleszámít, játékvásárlás, Gem vásárlás és egyéb dolgok is. Ez nem is hangzik olyan soknak, nem? Ez kb megfelel annak hogy 40.000-en vettek 8.000 Gem-et. Vagy pl. 30.000 új játékos vásárolta meg a játékot + kb. 30.000 ember vett 8.000 Gem-et. Ami nem túl jó szám, ha azt nézem hogy kb. 2-300.000 aktív account lehet a játékban és ebből talán ha 30.000 vesz havonta Gem-et irl pénzért, azaz 10%-a sincs az embereknek aki költene a játékra a megvásárlás után.

Reklámok
Kategóriák:Egyéb
  1. nazgrath
    2017. május 11. - 12:12

    Majd a kieg megdobja, mint altalaban az lenni szokott.

    En azert hebe-hoba veszek gem-et irl penzert QoL cuccokra,

  2. Sárki
    2017. május 11. - 15:23

    Az emberek csak jó termékre adnak pénzt. A GW2 jó része olyan szinten van elhanyagolva, hogy csoda, hogy egyáltalán bárki ad még pénzt ezért. Ráadásul még amivel foglalkoznak is, az is izzadságszagú, repetitív dögunalom. Komolyan mondom még az általam rengeteget szídott living story 1 idején volt a legjobb a játék: sok és igazi tartalom került a játékba, nem úgy mint most, amikor csak a pve kap x hetente egy tök ugyanolyan unalmas grindelős mapot meg egy bóvli storyt. és az igazán gáz az, hogy mivel a mennyiség a minőség rovására megy pveben, aközben pont a pve vonal gyengesége és a wvw és a pvp vonal semmilyensége miatt kiesnek a bevételek és idővel leállhat a fejlesztés is. nagyon remélem, hogy a kieg minimum olyan jó lesz mint hot és hogy ls4 már valóban tartalmas lesz, mert ez mostanra csak arra elég, hogy egyre többen töröljék a játékot.

    • 2017. május 11. - 19:11

      Shhhh még azt hiszik egy ál accountom vagy :D
      Jah, ide több kell hogy érdemlegesen többen játszák… szerencsére annyira sokat azért nem érzünk ebből. Több az ismerős arc ;)

      • gwfan21
        2017. május 11. - 20:34

        Ha eleinte gyanakodtunk volna is, ennél a mondatnál minden gyanú elszáll: “remélem, hogy a kieg minimum olyan jó lesz mint hot”

      • nazgrath
        2017. május 12. - 09:51

        Sztem meg azert egeszseges a jatekosszam, a megaserver miatt meg szinte barmerre mesz, mindig belefutsz 1-1 jatekosba.
        wvw-n is vannak elegen, bar itt megjegyeznem hogy en csak fomusoridoben jatszok, napkozben/ejjel gyanitom nagyobb a pangas.

  3. Rertez
    2017. május 11. - 21:04

    Néhány dologgal kiegészíteném Kozzy gondolatmenetét.

    A játékban nagyon sok F2P account is van, tehát a becsült 200k-300k messze állhat a valóságtól. 10%-os conversion rate nagyon magas lenne. Szerintem manapság egyjegyű százalékban mérhető, hogy egy játékban hányan vásárolnak további szolgáltatásokat, vagy hogy hányan játszanak egyáltalán hosszútávon. Láttam pár éve havi előfizetéses játékokról és szolgáltatásokról statisztikákat, amit egy MMO-t fejlesztő cég rendelt meg, és még ott is megdöbbentően alacsonyak voltak az aktív felhasználói számok annak ellenére, hogy havonta kell fizetni értük. Arra emlékszem, hogy az előfizetők 30-35%-a egyáltalán nem veszi igénybe a szolgáltatást a mért hónapban, hiába fizet érte, és 30% alatt voltak azok, akik legalább heti rendszerességgel játszanak.

    Visszatérve a GW2-höz, a legutóbbi hivatalos forrásból származó számok 2015-ből állnak rendelkezésre. A F2P bevezetése előtt a MAU (Monthly Active Users, azaz havi aktív felhasználó) átlagosan havi 1,5 millió volt. Ez arra az időszakra vonatkozott, amikor 10 hónapig nem volt semmi új content, és nem volt F2P opció, csak alkalmi leárazások. Egy ilyen MAU értéknél általában egy játékban átlagosan 30k a CCU (Concurrent Users, azaz pillanatnyi vagy egyidejű felhasználószám). Multiplayer játékokban az átlag CCU a MAU 1-2%-a szokott lenni, mivel az átlag játékos havonta viszonylag alacsony játékórát tölt egy játékban, szóval ez nem olyan szokatlan érték, csak legfeljebb egy HC játékos lepődik meg rajta. :)

    A F2P bevezetése után októberben 3,1 millió volt a MAU, tehát a F2P után megduplázódott, meg ugye kijött a HoT is, de az már csak a mért hónap utolsó hetében történt. Ezt az értéket akkor közölték hivatalos forrásból, amikor az ESL-lel szerződtek, és a Time lehozott egy cikket róla. Fontos figyelembe venni, hogy ilyesmit a kiadók elég ritkán közölnek, és helyette inkább pénzügyi adatokat tesznek közzé, vagy még azt sem. Utólag valószínűleg meg fogjuk tudni a MAU értékeket, de szerintem idén ez átlagosan nem ment millió alá, mivel a korábbi 1,5 milliós MAU sem hozott lényegesen többet a konyhára a legutóbbi negyedévhez képest. HoT előtt a negyedéves árbevétel már 20 millió USD alatt volt, ha jól emlékszem.

    Valószínűleg a kiegészítő előtt lesz valami nagyobb közlemény erről, amiben benne lesz a MAU is. Ha most csak 200k-300k lenne, nem lenne ekkora negyedéves bevételük, és ennyi havi aktív felhasználóval már rég legatyásodtak volna pár negyedév alatt, ha nem menesztik a cég háromnegyedét. A legutóbbi negyedéves árbevétellel és 300+ alkalmazottal simán nyereséges lehet a cég, de nyilván a kiadó is annak örülne, ha sokkal többet kaszálhatna vele, főleg hogy az első évben dőlt a lé a GW2-ből és felülmúlta a korábbi pénzügyi várakozásokat. A játék lassan öt éves lesz. Nyilván nem fogja már megismételni az első év sikereit, de a következő kiegészítő valószínűleg egy negyedév alatt behoz egy a cég éves kiadásait biztosító összeget, még akkor is ha esetleg várakozásokon alul teljesítene. A Q1 2016 bevétele is annyi volt, hogy a cég közel egy évig csak abból meg tudott volna élni, pedig a HoT nem volt olyan nagy siker, és utána még maradt három negyedév 2016-ból, amik láthatóan szépen termeltek még egy “kis” pluszt is. Q4 2015 is nagyon jövedelmező volt, ha jól emlékszem, mivel akkor jött ki a kiegészítő.

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: