Advertisements
Kezdőlap > Egyéb > DPS méter: legyen-ne legyen?

DPS méter: legyen-ne legyen?

Már régóta folyik a vita arról hogy jó lenne-e ha a játékban lenne beépített DPS méter program vagy lenne hivatalosan elismert, használható külső program. A mai napig nincs egyetlen egy hivatalosan elismert dps méter se. Tegnap ismét érkezett egy hivatalos válasz a témáról, amiben azt mondták hogy ismét átbeszélik majd Anet-nél a dps méterek ügyét.
Én jelenleg 3 fajtát ismerek, ebből 2-t a jelenlegi szabályok szerint biztosan nem szabad használni. Persze érdemes megjegyezni hogy arról se hallani hogy bárki ez miatt ban-t kapott volna eddig, pedig sokan használják őket. A 3. program (ebben én is a főbb programozók között vagyok) a legrégebbi, és talán a legbiztonságosabb, más elven működik így talán nem jár érte ban, viszont pontatlanabb és jóval kevesebbet tud mint a másik 2. Az első 2 fajta program úgy működik mint egy Hack: beleturkál a GuildWars2.exe folyamatba, a memóriájából olvas illetve átirányít funkciókat. Ezt elvileg tilos és ban járhat érte. Viszont cserébe ezek a programok igen sok adatot, pontosan meg tudnak mutatni. Pl. Egyéni teljes dps, 1 célpont elleni (kiszűri a cleave-et) dps, csapat dps, egymáshoz képesti dps (lehet egymáshoz hasonlítgatni), skill-ekre lebontott dps, boon uptime adatok(pl. az idő hány %-ban van rajtad Quickness, vagy Fury, Might..stb), sőt az egyik program inspect-elni is tud ha jól tudom, azaz másra kattintva meg lehet nézni milyen statos cuccokban van az illető (ruhák,fegyver,ékszerek,rune,sigil). Ezek nagyon jó adatok, főként a hardcore játékosoknak, pl. raid-re. Részben megnézd a saját teljesítményed élesben, raid közben, megnézd másokhoz képest mit tudsz tolni. A visszakapott adatokból jól lehet látni kinek vannak problémái, kinek kell még sokat javulni. Egy baráti csapatnál egyértelműen meg is beszélhető, akik gyengébb teljesítményt nyújtottak taníthatóak a jobbak által, hogy ők mit csináltak másképp. A probléma forrása sokaknál az hogy ezt sok lfg-s pug, akár fractal-ban akár raid-en kihasználná és így tudná könnyen kizárni azokat akik nem elég jók, mivel lehet látni a cuccait és a boss közbeni teljesítményét mindenkinek. A könnyebb, casual tartalmakon, pl. worldboss-okon, open world event-eken kb senki nem foglalkozna a dps-ekkel mert tökmindegy, így is-úgyis lemennek. A nehezebb tartalmakon(pl. raid) viszont nyilván senki se akar szenvedni azzal hogy kevésbé ügyes játékosokat, szinte koloncként visznek magukkal. Így valószínűleg aki nem elég ügyes és nem teljesít jól hamar kint találná magát egy jobb csapatból. Mivel a GW2 legtöbb játékosa casual, pl. rengetegen nem elég jók a raid-re, de ettől függetlenül szeretnének néha menni, az eddiginél is kevesebb esélyük lenne menni, mert folyton kirúgnák őket a jobb csapatokból. Ez miatt sokan félnek a dps méterektől és már most “nyafognak” hogy túlságosan elitista lesz a GW2 közösség ez miatt. Nekem ezzel semmi bajom nincs, a személyes véleményem ezzel kapcsolatban annyi hogy aki valóban kevés teljesítményt nyújt az menjen előbb gyakorolni, járjon utána mit csinál rosszul, szerezzen jobb felszerelést vagy keressen a szintjének megfelelő csapatot és ne nyafogjon és sértődjön meg ha az ő szintjénél jobb csapatok kirúgják mert gyorsabban szeretnének haladni. Szóval én abszolút örülnék ha lenne hivatalosan elismert dps méter.
Nektek mi a véleményetek erről?

Frissítve: Ahogy látszik is elég megoszlóak a vélemények, majdnem 50-50 az arány, azaz nagyon sokan nem szeretnék ha lenne ilyesmi a játékban. Örültem volna ha indokokat is irtok páran hozzászólásként hogy miért nem szeretnétek ha lenne ilyen funkció, hogy jobban megértsük azokat a szavazatokat is.

 


Forrás: ArenaNet ikonos hozzászólás ebben: https://www.reddit.com/r/Guildwars2/comments/5pvpw9/experiences_with_dpsmeters/

Advertisements
Kategóriák:Egyéb
  1. Shantey
    2017. január 25. - 13:42

    Sajnos, nem sajnos, ANet ilyen téren kompromisszumot kénytelen kötni, ha nem szeretné, hogy a játékos bázis jelentősebb része ezen a téren ne kapjon agyérgörcsöt, amiért nem úgy szerepel, ahogy ő a kis fejecskéjében elképzelte (lásd season5 pvp-ben).
    Talán az eddig felvetett ötletek közül egy fight utáni részletes log lenne a legjobb, ahogyan mondjuk PvP-ben is látod halál után mi mennyit sebzett rajtad, pl. mert közben nem a számokkal vagy elfoglalva és nézed ahogy pörög a mérő apparátus.
    És inspectet mindenképp, please.

  2. gwfan21
    2017. január 25. - 15:37

    Az a baj én személy szerint örülnék neki, de a sok arrogáns játékos miatt hepaj lenne belőle rendesen. Úgyhogy szerintem nem lesz sosem hivatalos dps mérő.

    Shantey ezt a pvp s5 dolgot kifejtenéd?

    • Shantey
      2017. január 26. - 09:41

      Mivel az előző szezonokban egyszerű volt diamond, legendary stb rangokat elérni, amiért puszta farm volt az egész így mindenki vérig van sértve amikor kiderült, hogy max silverre képes. :)

      • gwfan21
        2017. január 26. - 19:48

        Ja hát igen, nálunk is a guild tagok fel vannak háborodva, hogy vissza tudsz esni például. Meg hogy most nem tudja magát strongholdban legendary-ig elvinni. Ez a rendszer nekem tetszik egyébként. Személy szerint, csak azt hoznám vissza, hogy lehessen rendes csapattal menni. Az viszont zavaró, hogyha ismerőseimmel pvp-zni akarunk együtt akkor csak unrankedben tudunk. Meg, mint már említettem egyszer itt, jobban boldogultunk sokszor 3 emberrel is full team ellen, mint most amikor berak melléd 4 seg*titánt és ahhoz sajna nem vagyok elég jó, hogy mindenkit elvigyek a hátamon. :D

      • Shantey
        2017. január 30. - 12:45

        Team queue felejtős, míg ilyen kevés hozzá a játékosbázis. Márpedig kevés. Épp ezért volt ez a season most ilyen marketing/csali megoldásokkal teli, hogy jobban bevonzza a nem feltétlenül PvP orientált réteget (solo, casual, pve játékosok főként), aminek azért van látható eredménye, de még nem az igazi.

  3. 2017. január 25. - 18:08

    Részemről mind1, csak nem szeretnék olyan DPS huszárokkal találkozni, akik gyorsabban sebeznek le minthogy reagálni lehessen. Azért az nagyon nem korrekt számomra.
    Egyébként van beépített mérés és átlagolás PVP test groundon. Azzal mi a baj?

    • Shantey
      2017. január 26. - 09:44

      git gud barh

      Azontúl, hogy rossz, semmi. Designerként ez elég hülye kérdés nem gondolod? :D
      Mások a statok, a skillek, az ellenfél, nincsenek party buffok stb.

      • 2017. január 27. - 10:55

        Az nem esett le hogy PvE-ről & Raidekről beszélünk :D
        #NemOlvastamElACikket

      • Shantey
        2017. január 30. - 12:44

        Mert mi másról lenne szó te nagyon te … ? :D

      • 2017. január 30. - 16:38

        Te nekem ne te neeee, “sivatagi hollóképű sivatagi róka rákkutya!” :DDD

        Fene tudja, PVP-ben szoktak méricskézni.

      • Shantey
        2017. január 31. - 10:31

        Mióta … ? :D A kiegészítővel értelmetlenné vált a PvP gólemek használata DPS mérésre.
        https://wiki.guildwars2.com/wiki/Special_Forces_Training_Area

  4. Yodafone
    2017. január 26. - 06:11

    Engem speciel hidegen hagy a dolog. Mindegy mekkora az adott ember dps-e. Ami csapatra van tervezve, az csapattal fog sikerülni. Van, aki nagyot sebez, van aki support. Mindenkinek megvan a maga feladata. A siker akkor is közös, ha én feleakkorát sebzek, mint a Jóska gyerek.

    • Shantey
      2017. január 26. - 09:44

      Jó de azért nem mindegy, hogy az eléd 20-30k helyet kevesebbet tol, mint a magi druid …

      • Yodafone
        2017. január 28. - 21:05

        Na látod épp ez az. NEKEM mindegy. Nem vagyok HC játékos. Élvezni akarom a játékot és a karakterem, nem azon kattogni, hogy mennyivel vagyok gyengébb, mint mások.

      • Shantey
        2017. január 30. - 12:47

        Há’ de ha nem döglik meg a boss, mert az istenért sem képesek az emberek megütni azt a dps szintet (amit amúgy félig afk-zva normális builddel is elérsz), akkor az neked fun, hogy órákon át csak ütöd és ütöd és semmi haladás? Jó neked. :D És akkor arról ne is beszéljünk, amikor egyszerűen a mechanikákon hasalnak el az emberek.

  5. kozzy83
    2017. január 26. - 08:36

    @Shantey: igen, a harc(akár sikeres akár wipe) utáni statisztika jól hangzik, nem terelné el a figyelmet közben és utána meg lehetne nézni egymásét is és esetleg a sajátod részletekre bontva az már elég jó lenne.

    @Royal Predator és @Yodafone: én úgy látom egyikőtök se igazán raid-el, itt leginkább a raid-ről beszélünk, máshova nem is kellene igazán a dps mérés. Raid-re azért kell mert jóval nehezebb a többi PvE tartalomnál, nem feltétlen csak a boss-ok taktikája, hanem egy dps verseny is az egész hiszen időre megy a harc és a kevésbé ügyes játékosoknak az is probléma lehet hogy nem elég a dps-ük, kifutnak az időből és meghalnak. Ezért szeretik sokan kiszűrni a csapatukból azokat akik nem nyújtják a build-jüknek megfelelő teljesítményt (kinek van kedve állandóan wipe-olni 1-2 ember gyenge teljesítménye miatt?). Illetve nem pug csapatoknál ezeknek az embereknek kell segíteni hogy fejlődjenek, jobbak legyenek. Nyilván mindenkinek megvan a feladata, vannak dps és vannak support+dps build-ek, de azokról is mind lehet tudni hogy az adott build-ből kb mit kellene tudni kihozni. Nyilván nem hasonlítgatunk össze egy Tempest és a Chrono dps-t. De Tempest-et Tempest-el vagy Chrono-t Chrono-val igen vagy az elérhető ideális dps-el amit mások, pl qT guild kísérleteztek ki. Ott jól lehet majd látni az egyes játékosok között különbségeket. Márpedig lesznek néha nem is pici különbségek, mert élesben játszani sokkal másabb mint tesztbábun és rengetegen a taktikai koncentrálás miatt nem tudják ugyanazt a dps-t nyomni mint bábun. Én az ismerőseimmel régen használtam elég sokat az általam is fejlesztett dps métert raid-eken és higgyétek el hogy elég nagy különbségek tudnak lenni ugyanolyan build-es játékosok között is. Support build-ek hatékonyságát picit nehezebb mérni, ott ugye nem csak a dps számít hanem hogy a “support dolgát” jól csinálja-e. De az újabb dps méterek ezt is jól nyomon tudják követni, azaz tudják figyelni hogy a melyik boon (/buff) az idő mekkora részében volt rajtad. Pl. Volt-e rajtad végig 25 Might, volt-e végig Fury, volt-e végig Quickness..stb. Ha nem volt 25 Might a PS Warrior csinál valamit rosszul, ha nem volt végig Quickness a Chrono csinál valamit rosszul, ha Fury akkor a Druid..stb. Szóval support build-eknél ezeket is figyelembe lehet venni nem csak a dps-t. Igazából mindenkiről meg lehet a dps méter segítségével mondani hogy mennyire csinálja jól a dolgát, legyen az dps vagy support+dps.

  6. Ten15
    2017. január 26. - 09:40

    Szerintem teljesen felesleges a PVE dps-mérés… ahogy pl. azt sem értem, hogy képesek az emberek hónapokat, éveket eltölteni AI-irányított, repetitív PVE tartalmakon. Ahol az esetek 99%-ban eleve “csalnak”, áthágják saját szabályaikat, túlparaméterezik az ellenfeleket, hogy “kihívás” legyen, mivel akibe egy kicsi intelligencia is szorult és nem csak az egyest nyomogatja, az kb. a 2-3. alkalommal kiismeri a gépi intelligenciát. Elitista módon leszervezni valamit a “kétezerszeredik” alkalommal. Meg PVE-tartalomhoz statisztikázni? Hááát… Szóval lehet én vagyok a másik véglet, a PVP sznob. :) Ott van összefoglaló a végén, ami nekem pl. bőven elég. WVW-ben meg sokkal fontosabb a taktika, a kohézió és az időzítés, mint a pure DPS… roaming közben is. Hacsak nem valami lehetetlen build-del futkos valaki.

    • Shantey
      2017. január 26. - 09:46

      Minek taktika ajtók ellen? Arrow cart spam meg mindenkinek megy.

      • Ten15
        2017. január 26. - 13:33

        Nem stratégiát írtam. ;) Taktika… Azon egyre ritkább pillanatoknál, amikor GVG van vagy két -nem fogalmatlan pug- zerg találkozik open field.

      • Shantey
        2017. január 26. - 14:40

        Stack stack stack blast blast blast. Ok. Skill. :DDD

      • Ten15
        2017. január 27. - 10:47

        Valóban… pug szinten ennyi! ;)

      • Shantey
        2017. január 30. - 12:48

        Szerver első WvW guildben is ez volt, úgyhogy nem tudsz meggyőzni. :) Vicces, hogy mindig csak ezek a gyenge kifogások mennek, de megmutatni mondjuk egy videón egyikőtök sem képes. Hja, mert tényleg csak ennyi történik. :D

      • Ten15
        2017. január 30. - 15:43

        Nem szeretnélek meggyőzni semmiről! :) Gyakran ez is elég. Nálunk azért ennél több van… Apróságok, small bomb, big bomb, sustain, jelek, területek, mozgások, terep (ha nem kimondottan GVG), melee és ranged, ha összejön. Csali bomba, egyéb cselek. És természetesen jó hangulatú TS, persze van, akit senki se ért, pedig állítólag brit.

      • Shantey
        2017. január 31. - 10:31

        Mondtam én, kifogások, semmi bizonyíték … :)

    • 2017. január 27. - 10:52

      Ezzel egyet értek, bár nem kellene túl nagy AI pve-re, csak folytonos és jól szerkesztett támadások, szörnyeknél. Meg ha esetleg ismernék a fedezék fogalmát, nem ártana.

  7. nedvedicious
    2017. január 26. - 20:08

    nem, nem és NEM!

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: