Advertisements
Kezdőlap > Leírások - Tutorialok > Új blogger, gold, profit és egyéb skrittségek

Új blogger, gold, profit és egyéb skrittségek

Üdv mindenkinek!

Ez az első posztom a GW2 Hungary blogon!

A blogger felvételi felhívás elolvasása után tudtam, hogy ki kell próbálnom magam, rá kell jönnöm,hogy képes vagyok e mind tartalmilag, mind formailag valami hasznosat és szórakoztatót alkotni.

Ezen az oldalon annyi fontos információ érhető már el, hogy elő kellett vennem a nagyobbik fejszémet, látván hogy mekkora fába igyekszem belevágni.

Hosszas töprengés után úgy döntöttem, előkeresem és bemutatom azokat a hasznos és kevésbé hasznos eszközöket, amik előnyömre váltak az elmúlt majd 3 év alatt.

Én a nagykönyv szerinti alkalmi(casual) játékos vagyok, amihez a GW2 a legalkalmasabb játék szerény véleményem és több online fórum szerint is. Írom ezt azért, mert az írásaim ezt a nézőpontot fogják tükrözni, de semmilyen körülmények közt sem jelenti azt, hogy más beállítottságú játékostársak ne tudnák haszonnal olvasni.

Többek közt kifogok térni arra, hogyan probálok kevés játékidő mellett kis aranyat is termelni, mindezt úgy, hogy azt csinálom amit szeretek(és ebbe az agyatlan farmolás nem tartozik bele).

gold_chest

Első írásom szóljon egy nagyon sokrétű eszközröl és arról, hogy miként tudjuk előcsalni a saját adatainkat benne.

Mielött nekikezdenénk, az ArenaNet-es fiókunkon keresztül létre kell hozni egy úgy nevezett API key-t. Ezzel engedélyezzünk, hogy harmadik féltől származó oldal hozzáférhessen bizonyos játékon belüli adatainkhoz.

Néhány kép segítségével végigvezetlek titeket a létrehozás folyamatán.

  1. lépés: lépj be a fiókodba a következő linken: https://account.arena.net/
  2. lépés: Applications fül
    anet_acc_Applications
  3. lépés: API KEYS szekcióban ‘New Key’
    anet_acc_Newkey
  4. lépés: beállítani, hogy milyen adatokhoz engedtek hozzáférést és egy név. Személy szerint mindet bepipáltam, hisz így tudom a lehető legtöbb információt elérni majd, de ezt mindenki maga döntse el.
    anet_acc_keyoptions

Ha megvan, akkor ‘CREATE API KEY’ gomb

  1. lépés: kimásolni a kapott kulcsot, bekeretezve a képen(kikockáztam rajta a sajátomat)
    anet_acc_key
  2. lépés: menjetek a https://gw2efficiency.com oldalra és ha élhetek egy javaslattal akkor csináljatok egy fiókot
  3. lépés: menjetek az ‘Account’ részhez
    gw2eff_acc
  4. lépés: lentebb az ‘Official API-Key’ mezőbe illesszétek be a korábban kapott kulcsot és ‘Save as API-key’
    gw2eff_save_api_key
  5. lépés: ???
  6. lépés: profit

 

Ha minden jól ment, akkor az oldal nekiállt behúzni az adatokat és rövid időn belül elérhetővé válik számotokra is.

A következő posztomban részletesebben is kitérek majd, hogy hol és milyen adatokat érhettek el. Addig is bátran fedezzétek fel az oldalt,angol tudás nélkül is sok minden nyilvánvaló,kikövetkeztethető.

 

Köszönöm a figyelmet és szivesen fogadok bármilyen észrevételt, ötletet!

Advertisements
  1. Rertez
    2015. december 10. - 03:19

    Jó a téma. Külön plusz, hogy screenshotok is vannak. Várom a folytatást.

  2. 2015. december 10. - 06:17

    Ez érdekes lesz ;)
    Egyébként ha az ember végigolvassa reménykedve az újdonságokat, és van hozzá valami érzéke vagy szimplán szerencséje, tudja mibe fektessen be… BL skinekbe, például.
    Az utóbbi fél évben szinte csak belogolok, és úgy duzzad a pénztárcám odabent hogy csak na!
    Legalább lenne mit vennem… boldog és szépséges csóró lennék :D

    • gwfan21
      2015. december 10. - 11:57

      Egyébként ez így van, ha csak belogolsz duzzad. Aztán ha elkezdesz játszani, költesz.

      • 2015. december 10. - 16:44

        Mivel csak loginért kapok cuccot, meg régen alapból felturbóztam magam, kb semmit sem kell költenem.
        Még az armor repair is 0 cost – Mire kéne költeni? :D
        Legfeljebb jobb cuccokra… de Legendary Armor még odébb van, vagy ha se, akkor sincs HoT-om.

      • gwfan21
        2015. december 10. - 19:00

        Skinekre, achikra. Másra soha nem kellett költeni ebben a játékban. Max ha nincsen meg mind a 3 ascended armorod akkor arra érdemes raid miatt most. Viszont ettől függetlenül látom nem jött át a lényege annak amit írtam.

      • 2015. december 11. - 11:07

        Nem, nem jött át :/
        Ha van valami frankó skin, arra lehet költeni. Csak sajna egészen más, csilivili skineket kreálgatnak, mint azt én várnám… Persze az outfiteket armor darabokra szedni luxus lenne :(

  3. Metalzoa
    2015. december 15. - 09:42

    Ez mit is csinál pontosan? Automatizálja az eladásokat vételeket? Vagy sajnos csak nekem nem egyértelmű?

    • Bikuci
      2015. december 15. - 09:57

      Információt ad az aktuális árfolyamokról, megmutatja hogy mit mennyiért tudsz craftolni, figyelembe veszi a zsákodban, bankodban lévő dolgokat, beleszámítja, ha akarod. Megmutatja, hogy mit milyen profittal tudsz craftolni, vagyis ha craftolsz valamit, azt milyen haszonnal tudod tovább passzolni. Rálátsz játékon kívül az accountodon lévő dolgokra, achiekra stb., játékon kívül megtervezheted, hogy mit akarsz később legyártani, mit tudsz esetleg vásárlás nélkül már most kikalapálni, milyen achiekra akarsz ráhajtani stb. Szóval hasznos tud lenni, ha már durván beszívott a játék. Viszont vigyázni kell vele, ha függőségre vagy hajlamos…:)

    • Bikuci
      2015. december 15. - 09:57

      Ja, és nem automatizálja a vásárlásokat.

    • nazgrath
      2015. december 15. - 10:21

      Amint sikerul megfelelo mennyisegu idot talalnom ra keszitem a kovetkezo posztot, h mi minden erheto el,ahol erdemes,ott kepekkel.

  4. Metalzoa
    2015. december 15. - 10:04

    Köszönöm a választ.

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: