Advertisements
Kezdőlap > Lore - történetek a GW világából > Raven Engineer: Gariv és a sárkány szülött

Raven Engineer: Gariv és a sárkány szülött

Az elmúlt napokban írtam egy rövid kis GW2-vel kapcsolatos novellát. Egész pontosan a céhem egyik eseményéről készítettem el a saját rendezői változatomat.
Tehát az egész az én fantáziám szüleménye, bármilyen egyezés vagy hasonlóság a valósággal pusztán a véletlen műve!
A mű romantikus, tehát elsősorban a női közösség számára készült, de természetesen férfiak is olvashatják.
PS: Gondolkodom rajta, hogy megírjam angolul is és beküldjem a fejlesztőknek. Régen mintha hirdettek volna egy pályázatot, de már nem emlékszem pontosan.
Na, jó olvasgatást!

– Raven Engineer

Gariv és a sárkány szülött
A név sok mindent elárul a viselőjéről: legyen szó nornról, charról vagy asuráról. Néha felvetődik bennem a gondolat, és felteszem magamnak a kérdést: mégis miféle kegyetlen fintora az életnek, hogy egy nevet egyszerre több személy is viselhet? Mennyi félreértést és problémát elkerülhetnénk életünk során, ha mindenkinek egyetlen egyedi neve lehetne csak, amit saját maga választott.
Történetem egy norn fiú és egy fiatal charr lány megismerkedésével kezdődik. Még mindig szemeim előtt látom azt az esős napot, amikor először léptem Ascalon sötét katakombáiba. Épp a Tyriai Genshiken Kutatóintézetnek teljesítettem szolgálatot: tanulmányoznom kellett az ascaloni kísértetek felbukkanásának gyakoriságát.
Éppen egy igen veszélyes kísértet elől menekültem – csak, hogy megbotlottam egy kavicsban, és akkor, ha nem jön a segítségemre a két fiatal, vagy ha csak egy percet is késnek, akkor most valószínűleg nem én lennék az, aki ezt a történetet elregéli nektek.


Adalbert király hatalmas szellemkardja éppen lesújtani készült rám, amikor a semmiből egyszer csak előtűnt egy kicsike rózsaszín charr lány, aki kiütötte a kardot a bosszúszomjas kísértet kezéből és egy határozott mozdulattal kettévágta viselőjét, ezáltal megmentve engem, piciny törékeny asurát a biztos haláltól.
– Az a szellem az én prédám volt! – Kiáltotta egy mély reszelős hang a háttérből, majd egy hatalmas norn fiú lépett ki az árnyak közül.
– Aki kapja, marja! – Mondta gúnyolódva a charr lány.
Felálltam és leporoltam magamról a koszt, majd a lány felé fordultam.
– Köszönöm kisasszony, a Tyriai Genshiken Kutatóintézet nevében is. Ha kegyed csak egy percet is késik… – Kezdtem a hálálkodást, de a norn fiú félbe szakított.
– Nekem kéne köszönetet mondanod stöpszli! – Horkantott közbe felháborodva a nálam kilencszer nagyobb norn fiú.
– Ez esetben mindkettőjüknek nagyon szépem köszönöm.
– Hmpf. – Fordított hátat egymásnak megsértődve a két ifjú.
Igaz, akkor még talán maguknak se merték bevallani, de a szívük mélyén talán már ők is érezték, hogy virágzó és szenvedélyes kapcsolatuknak ez a közös vadászat volt a kezdete.

***

Nem sokkal később mind a kettő csatlakozott a Tyriai Genshiken Kutatóintézethez, minek következményeképp az én szárnyaim alá kerültek, és így szemtanúja lehettem kettejük kapcsolatának kibontakozásának.
A napra, amikor csatlakoztak úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna. Legnehezebb a büszkeségük levetkőzése volt: az első ölelés.
– Remek! Hát mind a ketten itt vagytok, akkor lássunk is… – Kezdtem volna az instrukciók kiosztását, amikor a norn fiú, mint ahogy múltkor is, most is félbeszakított.

– Arról nem volt szó, hogy ezzel a tolvajmacskával kell majd együtt dolgoznom! – Dörmögte felháborodva.
– Pukkadj meg, páncélagyú! – Szólt vissza tüzes hévvel a charr lány.
– Gyerekek! Elég legyen! – Keltem ki magamból. – Mától fogva társak vagytok! Mutatkozzatok be illően, és öleljétek meg egymást!
– Mi a fene?! – Horkant fel egyszerre a kettő.
– Előbb ölelek meg egy izzóláva követ, mint ezt sárkányszarvakkal díszített nornt!
– Van merszed becsmérelni a nagyapám sisakját, te rózsaszín párduc!
– ABBA HAGYNI! – Lőttem a levegőbe ezüst markolatú krytai puskámmal.
Mindkettő azonnal elhallgatott és aztán megszeppenve bocsánatkérő szemekkel néztek rám. Egy pillanatra becsuktam a szemem, fehér csipkés rózsamintás zsebkendőmmel megtöröltem gondviselt homlokomat, majd bólintottam nekik, hogy tegyék, amit az előbb mondtam.
– Az én nevem Zoltán, a sárkány szülött. – Kezdte a norn fiú lehajtott fejjel.
– Az enyém Gariv, a lángdobáló.
Azzal megölelték egymást és az első közös küldetésük végéig nem szóltak egymáshoz.

***

Igen, az a bizonyos küldetés. Az a nap is tisztán itt lebeg kicsi kék asura szemeim előtt. A kutatóintézet megbízott minket, hogy számoljuk fel a sárkányhívők kultuszának Wayfarer Foothillsben tartózkodó felekezetét.
A küldetés személyre szabott volt, ugyanis Zoltán a Svanir sárkányimádó família sarja volt, azonban szüleit – mivel nem értettek egyet a család embertelen módszereivel – a szekta száműzte és megölte, neki is csupán nagyapja közben járásával sikerült megmenekülnie.
Ez a misszió volt számára a lehetőség a bosszúra: égett a vágytól, hogy kardját a Svanir főnök szívébe márthassa. Azonban ezek a személyes érzelmek voltak azok, amik a küldetést kis híján kudarcra ítélték és Zoli hevessége majdnem a csapat életébe került.
A terv egyszerű volt, és zseniális, ahogy az tőlem, egy asurától várható volt: megvárjuk, míg a vezér egymaga elgyalogol Frozen Waterfallig, hogy vegyen egy fürdőt – elvégre oda csak nem visz magával kíséretet – majd ott lecsapunk rá. Hiba lehetősége ki volt zárva, azonban valami még se hagyott nyugodni.
– Hmm. – Töprengtem homlokráncolva.
– Mi a baj mester? – Kérdezte Gariv.
– Habár korábban ellenőriztük a terepet, de elképzelhetőnek tartom, hogy azóta érkeztek rejtett őrszemek a vízeséshez. Zoli, légy szíves fésüld át a terepet még egyszer!
– Szükségtelen! – Jelentette ki határozottan, azzal kiugrott a bokorból és rátámadt az éppen vetkőző vezérre.
Legrosszabb sejtésem sajnos ekkor beigazolódott és a következő pillanatban Svanir hívők százai tűntek elő a semmiből.
Gariv halált megvető bátorsággal Zoli elé ugrott és vastag rózsaszín bundájával felfogta a norn fiúra zúduló nyílzápor nagy részét, ezzel megmentve őt a biztos haláltól.
A támadás abba maradt. Körbevettek minket. A fiú bánatában térdre roskadt, majd a karjaiba vette a sérült lányt és könnyes szemekkel gyengéden megcirógatta az arcát.

A folytatás itt olvasható:

Advertisements
  1. 2015. július 25. - 08:09

    Ez aranyos! :)
    Unokaöcsém wow-ban ismerkedett meg a jelenlegi élettársával, azóta már gyerekük is van és kint élnek Londonban. Szóval vannak ilyenek… én is tudnék mesélni, de az nem lenne ilyen happy. :D … :/

  2. 2015. július 25. - 11:08

    :)

  3. Bikuci
    2015. július 25. - 15:54

    Jó olvasni az írásod.

  4. 2015. július 26. - 10:43

    Ismerős történet, kellemes olvasmány. :)

  5. 2015. július 29. - 22:59

    Nagyon jó lett. ^^ Csak így tovább. :3 További regéket \o/

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: