Advertisements
Kezdőlap > Aktuális információk > Frissítések 2014. 02. 18/19.

Frissítések 2014. 02. 18/19.

escape_from_la_header

ÉLŐ VILÁG
Escape from Lion’s Arch

Lion’s Arch-ot megtámadták! A Lionguard igyekszik megvédeni a polgárokat és evakuálni a várost. Scarlet seregeinek támadása súlyos kárt okozott Fort Marriner-ben és a Gate Hub Plaza is romokban hever. Egyetlen sarkot sem kíméltek, az eredmény pedig lángoló pusztulás, ledöntött csónakházak, törött hidak és felperzselt mezők. A városban egy egyre erősödő, halálos köd terjeng, mely menekülésre készteti a túlélőket. Mindezek fölött valahol, Scarlet figyeli a pusztítást, várva a pillanatra, mikor tervének utolsó szakasza beindulhat.

Cinematic a támadásról

Belépéskor minden 30-as szint feletti játékos egy cinematic-ot fog látni a Lion’s Arch elleni támadásról. Az alacsonyabb szintű játékosok akkor fogják ezt látni, mikor először Lion’s Arch-ba lépnek. A játékosok visszanézhetik a cinematic-ot, ha beszélnek egy refugee camp director-ral, akik a három menekülttárborban találhatók meg: a Vigil Keep-ben Gendarran Fields-en, a Durmand Priory-ban Lornar’s Pass-on és Stormbluff Isle-n Bloodtide Coast-on.

  • Megjegyzés: Minden karakter, amelyik Lion’s Arch-ban tartózkodott a támadás előtt, átkerül egy környező térképre.

Lion’s Arch

  • Lion’s Arch városát elözönlötték Scarlet erői.
    • Tornyok és emlékművek estek el. Otthonok és boltok vannak romokban. A város határában leomlott szirtek és felperzselt mezők találhatók.
    • Az Aetherblade, a Toxic Alliance és a Molten Alliance a város egyes területeit támadják.
    • Csupán a három bejáratnál lévő waypoint-ok lesznek működőképesek, míg a városban tartózkodsz.
  • Lion’s Arch kiépített asura kapui többé nem működnek és más zónákból a waypoint-ok is contested-ek.
  • A köd szintek minden órában változnak. A Lionguard haderőt gyűjt a város bejáratán kívül minden egész órához közeledve, hogy megostromolja a várost.
  •  Egy új, sebtében felállított asura kapu köti össze a várost a Lornar’s Pass-i Durmand Priory-val, míg az északkeleti kijárat a Gendarran Fields-e Icegate Gorge-ra végleg lezárult.
  • A térkép teljesítése továbbra is lehetséges, beleértve a waypoint-okat, points of interest-eket, vista-kat, jumping puzzle-ket és diving google-ket. Csak vigyázz Scarlet katonáival!
  • Azoknak a játékosoknak, akiknek követniük kell a személyes történetüket: Captain Smash és Bouncer Kinna a Gendarran Fields-i Icegate Gorge-nál becsempészi őket Lion’s Arch-ba.

Evakuáld a lakosokat!

A támadás káoszában ragadva, Lion’s Arch lakosainak segítségre van szükségük. Minden betöréskor lesz megmentésre váró lakos a városban. Az egész térképpel együtt dolgozva a játékosoknak túlélők után kell kutatniuk, támadó egységeket kell legyőzniük, ellenséges champion-okat likvidálniuk, a túlélőket pedig biztos helyre kell kísérniük. A megmentett lakosok számát szintekhez társítottuk, minden, az eseményben résztvevő játékos az elért szintnek megfelelő számú Alliance Supplies-t kap, mint jutalmat.

  • A lakosok városszerte bujkálnak, várva arra, hogy a megmentők menekülésre buzdítsák őket. Segíts nekik elérni egy kijáratot vagy egy rejtőzködő Whispers ügynököt.
  • Segíts a Lionguard-nak kiépíteni egy erősséget azzal, hogy pontokat foglalsz el és védesz meg a város bejáratainál.
    • Rox és Braham a Trader’s Forum-ot erősíti, Marjory és Kasmeer a Postern Ward biztosításán dolgozik, míg Magnus Fort Marriner-t védelmezi.
    • Ha a három pont közül bármelyik is a birtokodban van, akkor egy rend képviselő érkezik, aki egy előnyös buff-ot ad.
  • A köd terjesztését ellenséges egységek legyőzésével lehet megakadályozni, egy ilyennel öt közeli túlélőt tudnak megmenteni a játékosok.
    • További bónuszként, ha a három köd terjesztőt 10 percben belül egyszerre semlegesítik, akkor további 35 lakost mentenek meg.
  • Egyes csoportoknak felfegyverzett kíséret kell, hogy sikeresen megmeneküljenek. Segíts nekik a menekülési útvonal megtisztításával, így növelve a megmentettek számát öttel.
  • Keresd a romhalmazokat, ahol a lakosok elrejtették értékeiket.
  • Ahogy a köd közelít a halálos szinthez, champion-ok támadják meg Fort Marriner-t és Lion’ Shadow Inn-t. Elit ellenségek landolnak a Grand Piazza-n. Minden boss esemény teljesítése további 10 lakost ment meg.
    Óvakodj a ködtől és hallgasd Captain Magnus-t, aki figyelmeztet a növekvő szintre. A ködnek nincs ismert ellenszere és aki ennek a halálos gáznak a martalékává válik, az egy közeli táborban fogja találni magát, ahol felgyógyulhat a hatása alól. Mindig biztosítsátok a kijáratot, mielőtt a köd elérné a halálos szintet.

Vigil Keep, a rögtönzött szolgáltató központ

A legtöbb Lion’s Arch-i szolgáltatás új otthonra lelt a Vigil Keep-ben, Gendarran Fields-en.

  • Minden faji fővárosba vezető asura kapu most egy új kapu térre vezet Vigil Keep-ben.
  • Sietősen felépítettek minden WvW és PvP asura kaput a Vigil Keep-ben.
  • A Black Lion Trading Post, Bank, és Guild szolgáltatások átkerültek a Vigil Keep-be.
  • A dungeon jutalom kereskedők és a cultural weapon kereskedők átkerültek a Vigil Keep-be.
  • A hatalmas Zommoros, Miyanival együtt az új asura kapuk közelébe került.
  • Sonder the Seller, Scornheart és Poyaqui szintén elérhetők.
  • A Keep felett lebeg a kapitány léghajója, a Havoc’s Heir, egy hely ahol minden szolgáltatás megtalálható.

Három menekülttábor

A támadás túlélői a Tyria rendek ajtaján kopogtatnak. Minden táborban a Captain’s Council és a Lionguard támogatja és gyógyítja a menekülteket. Itt a játékosok visszaadhatják a megtalált értékeket, melyekért jutalmat kapnak. Kryta-i hőlégballonok nyújtanak ingyenes utazást a többi táborba, a szükség óráján.

  • Gendarran Fields: A fő menekülttábor a Vigil Keep-től délre fekszik.
    • A Consortium újra felépített a Southsun Cove-ra és a Fractals of the Mists-be vezető asura kapuit.
    • Kouris továbbra is beenged a napi tevékenységbe.
  • Lornar’s Pass: Ez a kis tábor a Durmand Priory-tól délre fekszik, a hegy lábánál.
  • Bloodtide Coast: Ez a tábor Stormbuff Isle északi partján fekszik.

Jutalmak és achievement-ek

A Lion’s Arch-ba való betörés közben:

  • Alliance Supplies nem csak a támadókból esik, de a megmentett lakosok után is jár. Ezekben különböző tárgyak vannak, például esély a Refugee’s Belongings-re, Spinal Shard-ok, Spinal Blade-k, Blueprint Scrap-ek, Refugee Childern’s Drawing-ok, Pile of Bloodstone Dust-ok és Powerful Potion of Slaying Scarlet’s Armies-ok.
    • Ritka esély van Quaggan Tonic-okra, Captain’s Airhip Pass-ok és még egy Mini Captain Magnus-ra is.
  • Ha elfoglaltok és megvédetek egy gyülekező pontot Lion’s Arch-ban, akkor egy rend képviselő érkezik, aki 30 percec buff-ot ad, mely harci boost-ot jelent.
    • A Vigil Valiance-t a Trader’s Forum megvédésével lehet megszerezni.
    • A Priory Aethershield-et a Postern Ward megvédésével lehet megszerezni.
    • A Quickness of Whispers-t a Fort Marriner biztosításával lehet megszerezni.
  • Működjetek együtt, hogy egyszerre állítsátok le a három ködterjesztőt, így elérve a Triple Threat achievement-et, amelyért 10 Spinal Shard és bónusz loot jár.
  • Mentsetek meg elég lakost és dolgozzatok össze az egész térképpel, hogy öt szintnyi jutalomban részesüljetek.
    • Ahogy a játékosok átlépnek egy szintet, a hozzájárulók Spinal Shard-okat, Refugee’s Belonging-okat és Found Heirloom-okat kapnak.
      • A szintek 100, 300, 600, 1000 és 1500 megmentett lakosonként vannak.
    • Azok, akik a köd halálos szintjéig maradnak napi Dragonite Ore-t, champion táskákat, Blade Shard-okat és masterwork tárgyakat kapnak.
      • Azok, akik elérik a legmagasabb szintet, kaphatnak ascended anyagokat és jutalmakat a korábbi Élő Világ megjelenésekből.

Amikor nem lakosokat mentesz:

  • Miután teljesítetted a Lion’s Arch-i kísérő eseményeket, keresd fel az NPC-ket a menekülttáborokban, akik utility feast recepteket, speed boost-ot, Slaying Scarlet’s Armies italokat vagy egy kis szerencsét adnak.
  • Kombináld a négy Spinal Blades Blueprint Scrap-et a Mystic Forge-ban, hogy elkezd megépíteni a Spinal Blades back tárgyadat.
    • Spinal Shard-okkal adjál még több pengét a Spinal Blades back tárgyadhoz, míg el nem éri az ascended szintet.
  • A Found Heirloom-okat Selfless Potion-ök vagy Thoughtless Potion-ök megvásárlására lehet használni, amik a játékos feje fölött glóriát illetve szarvakat jelenítenek meg.
    • 30 heirloom megtalálása után megkapod a Memories in Your Hand achievement-et, amely vagy 50 Alliance Supply-t vagy 50 Empyreal Fragment-et ad.

Még több elérni való:

  • Különböző achievement-ek járnak a három Lion’s Arch-i bejárat megtisztításáért, a hat kísérőküldetés teljesítéséért és a köd halálos szintjének közelében megjelenő boss-ok legyőzéséért.
  • Még nagyobb kihívást nyújtó achievement-ek azt kérik, hogy védd meg a három Lion’s Arch-i bejáratot és minden gyülekező pontot az egész evakuációs ciklus alatt (Triple Play achievement) vagy, hogy védj meg egy speciális menekült csoportot veszteség nélkül (All Bets Are Off achievement).
  • Az Extraction Complete meta-achievement 100 Alliance Supply-t ad, ha a játékosok végeznek 15 Escape from Lion’s Arch achievement-tel és napi achievement-tel.

EGYENSÚLY, BUG JAVÍTÁS, FINOMÍTÁS
Finomítások a világon

  • Triple Trouble
    • Új achievement került be a Great Jungle Wurm harchoz. Ezt az achievement-et úgy lehet elérni, hogy a játékosok teljesítik az eseményt, ezzel feloldják a “Wurm’s Bane” titulust.
    • A Wurm Demolitionist achievement-et 30 hordóról 5-re csökkentettük.
    • A Wurmslayer haladása most már minden a Triple Trouble eseményben résztvevő játékosnak jár.
    • A Wurm Decapitator haladása most már minden a Triple Trouble eseményben résztvevő játékosnak jár.
    • A Triple Trouble események sikeres teljesítése esetén most már nagyobb esély van ascended páncélra.

WvW

  • Kivettük azt az elvárást, hogy a játékosoknak el kell érniük a 30-as rank-ot WvW-ben, hogy meg tudják venni a Gift of Battle-t.
  • Az Air-Strike Grenade és a Sentry Turret tárgyak mostantól account bound-ok.
  • Edge of the Mists:
    • Arrébb tettünk két tower guild officer NPC-t, akik más interakcióval keveredtek.
    • A kezdőhelyeken lévő Black Lion trader NPC-khez trading post ikont adtunk.
    • Beraktuk a hiányzó interakciós szöveget az egyik hídépítő helyhez.
    • Javítottunk egy hibát, ami miatt Overgrown Fane-nél a bonded elemental-ok egymáson jelentek meg.
    • Javítottunk egy hibát, ami miatt a Retaliation PvE szintű sebzést okozott, PvP szintű helyett.
    • Csökkentettük a Badlands auto-turret-et tüzelési sebességét.
    • Kivettük a dupla titulusokat a Resourceful és Some Say It’s Your Specialty achievement-ekből

BLACK LION TRADING COMPANY GEM STORE

Új tárgyak és promóciók

  • Egy új szett light, medium és heavy armor érhető el Zodiac stílusban a Style kategóriában, 800 gem-ért.
  • A Vigil Keep fölött egy új léghajó lebeg, melyen minden egy helyen található meg: kereskedők, bank, trading post, crafting állomások, stb. Két hetes Captain’s Airhip Pass vásárolható a Services kategóriában, 150 gem-ért.
  • Egy örökké tartó Captain’s Airhip Pass megvásárolható ezen a bemutatkozó héten, ezután pedig csak speciális alkalmakkor lesz elérhető. Ezt a fajta Captain’s Airship Pass-t a Services kategóriában lehet megvásárolni, 1000 gem-ért.
  • Az Upgraded kategóriában elérhető az új Ascalonian-Leader Finisher, 800 gem-ért. A játékosok most már leidézhetnek egy szellem bajnokot és sereget, hogy eltiporják legyőzött ellenfeleiket.
  • A játékosok kivehetik ingyenes Experience Booster-üket, Revive Orb-jukat és Crafting Booster-üket a Gem Store-ból.

Fejlesztések

  • Bővítések a Black Lion Chest-hez:
    • Most már ritka esély van rá, hogy Mini Marjory Delaqua vagy Mini Mai Trin esik a ládából.
    • Korlátozott ideig, minden láda garantáltan tartalmaz 5 Bag of Alliance Supply-t.
  • A Banker Golem (2 weeks) most már elkezd visszaszámolni, amikor a játékosok először aktiválják őket, így bátran lehet halmozni a nem-használtakat az inventory-ban. Ez nem lesz hatással a korábban megvett vagy levélben várakozó gólemekre.

Eredeti cikk: GW2 fórum

Advertisements
  1. 2014. február 19. - 02:15

    Már most nosztalgiával gondolok a “régi” LA-ra. XD

  2. 2014. február 19. - 09:07

    Óóóóó..
    Végül mégis megtették…
    /sad

  3. 2014. február 19. - 10:38

    Elég nagy katyvasz már megint… Brainless zerg és kapzsiság rising ^^
    Jópofa…

  4. 2014. február 19. - 10:41

    Rertez :
    Már most nosztalgiával gondolok a “régi” LA-ra. XD

    Legalább az oroszlán a helyére került :D

  5. Ten15
    2014. február 19. - 14:47

    Hát… n+1… khm, stílszerűbben “w+1”-edik agyatlan hent. Legalább a cinematics és (eddig) a loot elmegy. Persze, ha a történet végén a saját fúrójával lehet análisan abuzálni ezt a vöröskáposztát, akkor még az is lehet, hogy jó LS eseménynek minősítem. :) De miért érzem úgy, hogy inkább ráomlik majd az egész és mint a lelőtt, felnégyelt, megnyúzott Raszputyin, ő is előmászik majd a romok alól… 1 év múlva, rondábban, mint valaha. Úgy tűnik a TESO egyenlőre nagy bakot készül lőni (kísért az SWTOR) és ki lehetne használni… Hajrá Anet! Csak nem ilyenekkel.

    • icipicipacipoci
      2014. február 20. - 15:55

      A TESO-val kapcsolatban szerintem semmi gond nincsen. Remek játéknak ígérkezik, ezt a bétát kipróbálva állítom. Az netes sajtóban sem fujjognak már mert megérezték, hogy könnyen koppanhatnak egyet a lehúzó cikkekkel. De mint minden ami új, ez is bizonytalan.

      A gw2 nekem az indulás után hamar csalódás volt, egyetlen dolog ami miatt küzdöttem vele, az a kiváló játékos közösség, ami élettel töltötte meg. Mindenki aki teheti és szereti a mélyebb tartalmú játékot, jöjjön át a TESO-ba. Ha bukó lesz, bármikor vissza lehet jönni a tuti havidíjmentes gw2-be. A hajam kihullik attól, hogy emberek még mindig képesek a gw2-t vagy a wowot játszani. Utóbbi ráadásul annyiba fáj, mint a TESO. Hajrá ZeniMax! Meg hasonló hülyeségek… Kik ők nekem? Hajrá játékosok! Felébredni végre! (Akinek nincs rá zs-je ne vegye magára.)

      Lásd még:
      http://gw2hunforum.solitus.hu/forum/viewtopic.php?f=6&t=1138

      • Ten15
        2014. február 21. - 10:13

        Elfogadom, hogy “fanboy” vagy, nincs is ezzel semmi gond. Én is szeretem az ES világát. Sőt! De ne objektívnek beállítani kívánt, demagóg érvekkel támaszd már alá a mondanivalódat. Egyrészt, a legutóbbi bétával már csak az nem játszott, aki nem jelentkezett rá. Másrészt a netes sajtó “megérzéseiről” a többségünknek csak halovány elképzelése lehet, arról nem is beszélve, hogy több a negatív cikk, mint a pozitív. Persze rajongó/bíráló is mérsékelt, leginkább attól az érvtől vezetve, hogy ez egy “csupán egy béta”, de már csak 2 hónap van hátra a premierig… hiú ábránd volna azt hinni egy pénzvezérelte piacon, hogy sokminden változni fog. A SW-ban sem változott semmi, forradalmi, vagy legalább is ötletes újítás semmi, havidíj… az nem semmi. ;) Ugyanez igaz a TESO-ra is. Ezzel 5 évvel ezelőtt durranthattak volna nagyot, amikor még nem voltak más üzleti modellek és az elvárások is más síkokon mozogtak. És itt is párhuzamot vonnék az SW-vel, amit szintén a nevével próbáltak eladni, nem a tartalommal. A poén az, hogy az egy jóval erősebb brand és mégis belebukott. Persze nem vagyok naív… a kezdet itt is naaagy “sikertörténet” lesz. Mert egyrészt ezt kívánja a marketingkommunikáció és a sok ES rajongó biztos be is ruház majd rá. Ez egy meredeken felfelé ívelő görbét eredményez majd. Ellenben a béta egyáltalán nem győzőtt meg, hogy ez így is marad. Sajnos az endgame-et nem láttuk és AZ LESZ A DÖNTŐ. De nem érzem, hogy ennél több pontenciál lesz benne. Persze lehet rosszul érzem.
        Harmadrészt a béta után szerintem megint csak szörnyen demagóg kijelenteni, hogy mélyebb tartalmú lesz a játék. Ez legfeljebb a te szubjektív véleményed, amivel pl. én nem értek egyet.
        Szóval szerintem inkább te ébredj fel a rózsaszín ködből… legalább is, ami a vélemény-nyilvánítási stílusodat illeti. ;) Mert azzal természetesen semmi bajom, hogy lelkesen vársz egy játékot… ;)

      • icipicipacipoci
        2014. február 21. - 14:10

        Az utolsó sorba még odaírhattad volna, hogy a performance a http://www.gamestar.hu/the-elder-scrolls-online-betateszt.html című cikke alapján készült. Nagyrészt Mocsy-t szinkronizáltad, aki a rossz zsaru szerepet vállalta fel a három cikkíró közül.

        Ez a te véleményed:
        “A SW-ban sem változott semmi, forradalmi, vagy legalább is ötletes újítás semmi, havidíj… az nem semmi. ;)”

        Ez Mocsy véleménye:
        “A legnagyobb gond azonban a havidíj bevezetésének a terve, ezért 15 dollárt kérni minden hónapban…erős fenntartásaim vannak ezzel a pénzügyi modellel kapcsolatban. Halkan jegyzem meg, hogy az SWTOR indulása után hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem.”

        Ez a te véleményed:
        “Ezzel 5 évvel ezelőtt durranthattak volna nagyot, amikor még nem voltak más üzleti modellek és az elvárások is más síkokon mozogtak.”

        Ez Mocsy véleménye:
        “Olyan öt évvel ezelőtt egészen biztosan nagyobbat szólt volna, de azóta azért sokat fejlődött az MMO iparág, és a TESO-nak nem igazán sikerült felvenni a tempót a nagyokkal.”

        A demagóg kifejezés negatív értelmű manapság, ezért ezt visszautasítom. Nem tüntetek fel semmit semmilyen színben, egyszerűen ez a véleményem. Az érzelmekre valóban próbálok hatni ez igaz, de nyílt kártyákkal, nem sunnyogva. A “fun boy” többnyire igaz. Szeretem az ES játékokat, de ezzel nem sokat mondtál. A gw2-t amivel éveket játszottam, nem azért kritizálom, hogy az érzelmekre hassak, hanem éppen azért, hogy a józan észre.

        Mondod te:
        “hiú ábránd volna azt hinni egy pénzvezérelte piacon, hogy sokminden változni fog.”

        Mondom én:
        “A TESO-val kapcsolatban szerintem semmi gond nincsen.”
        Vagyis nincsen szükség hatalmas változtatásokra, csak
        finomhangolásra.

        Először mondom én:
        “Mindenki aki teheti és szereti a mélyebb tartalmú játékot, jöjjön át a TESO-ba.”

        Mondod te:
        “Harmadrészt a béta után szerintem megint csak szörnyen demagóg kijelenteni, hogy mélyebb tartalmú lesz a játék”

        Nem az, egyrészt a béta alapján is nyilvánvaló, másrészt az NDA feloldása utáni tesztelői tapasztalatok alapján is jól látszik. Persze ha a gamestar-ra alapozod a véleményed, akkor nem segíthetek. Mindenhol úgy fogalmaztam a szövegben, hogy csak a saját véleményem amit írok, ebben az egy mondatban nem tettem meg külön. Így az egész szörnyen demagóg lett ó jajj.

        “ébredj fel a rózsaszín ködből”:
        Köszi de inkább maradok rózsaszín, mert ha kifordítják, akkor mindenki az.

      • Ten15
        2014. február 22. - 16:02

        Ezzel szép felsorolással csak az a probléma, hogy sosem olvastam az ominózus cikket…
        Magyar gamer médiát pedig szinte sosem.
        De lám-lám… ezek szerint más ES-kedvelők is vannak ezzel így.
        Ez a saját véleményem, agyalhatsz rajta bármennyit… vagy próbálhatsz rajta ilyen gyengén fogást találni, nem különösebben érdekel. Ez is része a demagógiának… ;)

        A demagóg másik ismertetőjele, hogy tagadja, hogy demagóg lenne. :) De egyébként minden más jellemzője is igaz a hozzászólásodra (ellenségkép, csúsztatott párhuzamok, témához nem feltétlen kapocsolódó hivatkozások, ellenőrizhetetlen állítások… az érzelmeket meg már mondtad, de az a tényállás szempontjából teljesen mindegy, hogy rejtve vagy “nyílt kártyákkal” alkalmazod). Számomra ez nem negatív fogalom, csupán a mai neo-liberális politika posvány környezet forgatta ki ezt is, mint sok minden mást.

        De egyébként sem értem, hogy minek magyarázod, hogy fanboy vagy, mikor már leírtam, hogy ezzel semmi bajom.

      • icipicipacipoci
        2014. február 22. - 19:03

        A válaszodat olvasva rádöbbentem, hogy a neved nem a Ten15 nevű absztrakt automatára, hanem az életkorodra utal. Helyesen Teen15, csak süti vagy angolból is sajnos.

        (Ezt véletlenül sem a Wikipedia segítségével, hanem a hatalmas műveltségemmel következtettem ki. Bizonyítsd be “témához nem feltétlen kapOcsolódó hivatkozások, ellenőrizhetetlen állítások” nélkül az ellenkezőjét ha akarod.

        “sosem olvastam az ominózus cikket”
        Lehet, hogy nem olvastad, hanem valaki felolvasta neked a cikket, hiszen te igazmondásból nagyon ott vagy. Biztosan Microsoft Sam volt az, ha azt hiszed mindenki olyan vak, hogy ne vegye észre az egyezést.

        Füllenteni bizony csúnya dolog. (<–vigyázat demagóg) Még egy troll szőrös valagánál is csúnyább. Ha ezt sem hiszed, bizonyítsd be "témához nem feltétlen kapOcsolódó hivatkozások, ellenőrizhetetlen állítások" nélkül. (Pld. közvetlen szemrevételezés? A gw2 is megfelelő eszköz lehet erre a célra.)

        A TESO-t nem merem tovább védeni vagy dicsérni, mert még kedvet kapnál. Ennek jelei már tisztán érződnek a válaszaidból. (Igen ez gúnyos próbált lenni, hogy tovább erősítsem az ellenségképet.) És ekkorát azért nem szeretnék ártani az ottani játékos közösségnek.Vadász, vadász…

      • 2014. február 23. - 14:14

        @icipicipacipoci: nincs vmi játék, amivel elfoglalhatnád magad? Unalmas vagy és teljesen offtopic.

      • Stan
        2014. február 22. - 19:43

        elfogyott az érv, mehet a másik sértegetése (Y)

        egyébként biztos nagy siker lesz a TESO ha már a jövőből jöttél, te aki éveKET játszottál gw2 vel, úgy, hogy még a piacon sincs 2 éve…

      • Shantey
        2014. február 22. - 20:21

      • icipicipacipoci
        2014. február 23. - 08:15
      • Gandarel
        2014. február 23. - 14:43

        @howellq leszokhatnál már az időutazásról

      • 2014. február 23. - 15:39

        @Gandarel: … egyszer már elmagyaráztam hogyan működik. meg ha megnézed, akkor látod, hogy időben később történt, mint az alatta lévők. ugyanúgy válasz a felette lévőre, mint a többinél, csak a wordpress azt már nem rakja jobbra a felette lévőhöz képest. ilyenkor tényleg nem tudom, hogy hülye vagy, vagy csak tetteted.

      • Ten15
        2014. február 24. - 09:45

        Ha az érvek elfogynak, akkor jön a sértegetés? Pl. életkorral, nick-névvel… vagy csúsztató, személyeskedő feltételezések a másikról? Vitakultúra?

        Természetesen nyilván hazudok, hisz ebben a komoly témában, ez feltétlen érdekemben áll! :D Jót mulattam ezen!

        Azzal, hogy nem tudtál úriember maradni, személyeskedsz, szellemesen sértegetni próbálsz érvek helyett és egyszerűen minden alap nélkül füllentéssel vádolsz szerintem nem rólam állít ki bizonyítványt…

        “Akinek nem inge ne vegye magára…” te magadra vetted, ez szerintem ékesebben beszél minden szónál. És még mindig nem értem, hogy miért bánt az annyira, hogy fanboy vagy, elfogult és ezért még személyeskedni is képes vagy. Szereted a játékot, teljesen rendben, még a demagógia is. Még az is elnézhető, hogy idejössz egy másik játék forumára leszólni azt és a saját jövőbeni kedvencedet reklámozni. Belefér, mert, a normális ember elintézi egy vállrándítással, hisz ez egy személyes vélemény! A rajongóknál előfordul. Csak azt nem értem, ha nincsenek érveid, akkor miért sértegetsz, vádolsz valakit? Írjál annyit, hogy igen ez “nagyon jó, szerintem, mert régi/nagy/stb rajongó vagyok”. Vagy most azért személyeskedsz, mert illik rád egy jelző, ami szerinted negatív? És szóvá lett téve, mert a jin mellé kell a jang? ;) Vicces, de, ha egyáltalán olvassa ezt valaki, akkor szerintem egy kis pattogatott kukoricáért kiállt. ;)

  6. Endrosz
    2014. február 19. - 15:14

    “Megjegyzés: Minden karakter, amelyik Lion’s Arch-ban tartózkodott a támadás előtt, átkerül egy környező térképre.” Én rögtön odabenn kezdtem, már ütöttek is a mobok, mire betöltöttem…

    • Mephike
      2014. február 19. - 15:48

      Oks, Tőled elvárják, hogy töltés közben is öljed az ellent ;)

    • 2014. február 19. - 18:06

      Tegnap fel akartam venni a bevezető filmet, de állandóan beledumáltak az npc-k meg hallani lehetett alatta, hogy mit csinálnak a környező játékosok, akik a karakterem körül randalíroztak közben.

      Az oké, hogy dungeon-ben hasznos néha ha hallja az ember, hogy mi történik körülötte a párbeszédek alatt is, de itt kikapcsolhatták volna arra a pár másodpercre a többi hangot, mert így elvész az amit player immersion-nek szoktak hívni. Megy a nagy megszállás, romokban LA, közben pedig kedélyesen üdvözölnek az npc-k, meg boon-okat jeleznek a karakterek.

    • 2014. február 19. - 20:11

      Detto, csórika lvl26 thiefem egyből arcba kapott egy adag patront…

  7. Gandarel
    2014. február 19. - 18:00

    Utolsó előtti update. Nem úgy néz ki mintha Scarlet meghalna, akkor pedig számomra ez a játék hal meg. Ha róla szól season 2 is, keresek valami mást.

    • gwfan21
      2014. február 19. - 19:23

      Úgy legyen!

      • Gandarel
        2014. február 19. - 19:41

        A neved amúgy nem gw2fan#1 lenne?

      • gwfan21
        2014. február 19. - 21:48

        Nem. :(

    • 2014. február 19. - 20:51

      Szia! Már mész is?

    • Syrio
      2014. február 19. - 22:04

      5g t rá hogy meghal

  8. Endrosz
    2014. február 19. - 20:01

    Quaggan likes to destroy Scarlet’s minions by splashing water on them. Foo!
    Quaggan likes to destroy Scarlet's minions by splashing water on them. Foo!

  9. 2014. február 19. - 22:39

    Inkább azt mondják meg kendtek, hogy mit fúr az a Skarlát leány azzal a nagy fúrópajzzsal LA-ban, amiért az egész várost el kellett pusztítani! Elnézést, ha ez olyan egyértelmű lenne, de gondoltam, itt az okos emberek közül valaki felvilágosíthatna.

    • Punisher
      2014. február 19. - 23:30

      Furán nézne ki ha Rata Sum alatt akarna fúrni, Divinity”s Reach már megvolt, Nornoknál fázik a saláta, charroknál meg tul sok a vas, a végén meg elkopna a fúró. Több főváros nagyon nincs, az űrhajójában meg nem volt annyi üzemanyag hogy elrepüljön Kamadanba.
      Hogy mit fúr? A földet. Kis korában Pale Tree akart lenni, “de nem komp lett”. Most hogy orvosolja anyakomplexusát, nyilván el akarja ültetni saját magát.
      Engem jobban érdekel hogy hová lett a Marionett? Bontotta luck-ért?

      • 2014. február 19. - 23:48

        Köszi a választ!
        A Marionettet nem bonthatta, mert LA-ban az ostrom alatt köztudottan mindenkinél elfogy a salvage kit, és gyorsan eladta nekünk az összeset, tehát neki nem maradt.

        Egyébként a Marionett event még tetszett is.

      • 2014. február 20. - 14:35

        Marionett ott fekszik, ahol öltük.

    • Shantey
      2014. február 20. - 00:37

      Ha jól hallottam a priory tag, aki az előző story instance alatt is ott volt rebesgeti, hogy egy mágikus gócpont van LA alatt, de hogy mégis mi a fenének lékeli meg Scarlet, az még mindig rejtély.

      • Sárki
        2014. február 20. - 07:02

        Felébred a sárkány, korog a gyomra, meg kell etetni.

      • 2014. február 20. - 20:38

        Jól hallottad és hogy mire akarja használni… az majd kiderül gondolom. Nekem úgy tűnik, hogy valahova nagyon el szeretne jutni. :D

    • 2014. február 20. - 02:18

      Lehet hogy a bolygó magjához fúr, hogy aztán a vörös anyagot elhelyezve és ezzel fekete lyukat létrehozva megsemmisítse a planétát.

    • Thorlin
      2014. február 20. - 09:55

      Arra tippelek, hogy tinédzserként elásta a kedvenc bakelit lemezét, most meg nosztalogni óhajt :-D http://www.youtube.com/watch?v=ef3mFZzGM4M

  10. 2014. február 20. - 09:28

    A marionett a helyén van, kupacban, lassan belepi a hó,
    még egy Vista is van a tetején állatul néz ki :)

    Scarletet egy Q&A sessiön keretein belül augusztusra emlegették,
    de most nem találom a forrást.

  11. 2014. február 20. - 09:59

    Végre jött a patch… Nem hamarkodták el. Salvage miatt rohadt idegesítő volt ez a magát állító inventory…

    Bug Fixes
    Fixed a triggering issue that prevented events from restarting.
    Fixed a crash with the Looking for Group UI.
    Fixed a server crash.
    Fixed a scripting issue that caused escort events to become stuck.
    Fixed a bug in which achievements were using incorrect numbers for tracking.
    The asura gate from Fort Trinity in Vigil Keep now correctly allows players to exit the gated area by approaching the door.
    The permanent Captain’s Airship Pass item has had its rarity increased to rare.
    Fixed an issue in which the Powerful Potion of Slaying Scarlet’s Armies was causing players to take additional damage from Scarlet’s forces.
    The inventory window no longer slowly grows when opened and closed repeatedly.
    Adjusted the timing of some conversations in the refugee camps so that players may view them easier.
    Fixed an issue in which the Citizens Saved counter would not reset when reentering Lion’s Arch.
    Adjusted the point at which the miasma will overcome players and send them to adjacent maps.
    Fixed the Obsidian Sanctum exits so they bring players to the Mists asura gates in Vigil Keep.
    Changed the internal check for viewing the attack cinematic to be per character instead of per account. This is to help any alternate characters that may end up in the wreckage of Lion’s Arch after the invasion.
    Fixed a bug that prevented Flute items from being playable after a five-second pause.

  12. Endrosz
    2014. február 20. - 12:24

    A sztoriból tetszett, amit nem a városban, hanem a környező zónákban mondanak az NPC-k. Tigg siratja a moáit, stb.

    Ami viszont csúcs volt, az Evon Gnashblade sztori, végig szinkronnal. A Lionguard (vagyis Kiel) erőszakkal besorozza szállásmesternek, és kötelezi arra, hogy a maradék készletét a LG felszerelésére használja. Ezen a ponton Gnashblade elgondolkozik, hogy lelép a francba, de a küldönc közli, hogy most már katona, és ha dezertál, akkor kivégzik. ;) Hát igen, korábban kellett volna ezt a Kielt lekapcsolni… Esetleg egy jó hír a nagy zűrzavar után?

    Some good news, please?

    Megvettem az állandó Captain’s Passt, de csalódtam benne, figyelmesebben kellett volna olvasni. 1. Nincs rajta Trading Post. 2. Nem tud visszarakni oda, ahonnan jöttél, csak Gendarran Fieldsre. Hát ennyi erővel akár egy városba is elmehetek…

    A hátas tényleg nagyon jó, érdemes rászánni az időt. Az endless quaggan tonic meg pure win.

    • 2014. február 20. - 13:10

      Tényleg nagyon jók ezek a párbeszédek. Pl. a menekülttáborban, a betegeket és sebesülteket ellátó személyzet soraiban van egy golem, akiért két katona jön letartóztatni. Kiderül, hogy korábban Scarletet segítette a golem, majd önként jelentkezett, hogy segítsen nekünk. Kérdőre is vonják: Azt állítja, hogy már nem dolgozik Scarletnek, és különben sem érez hűséget iránta, mivel egy robot. Simán lehet, hogy kémkedik, és megfordul az ember fejében, hogy mindenki gyanús lehet, és senki sincs biztonságban.

      Az előző patch-ben is tetszettek a szinkronos párbeszédek pl. Edge of the Mists-ben, és kifejezetten jó, hogy a történet részleteit összerakhatja a játékos, ha simán csak fülel.

    • 2014. február 20. - 14:38

      1. Van Trading Post a hajón.
      2. A Royal Terrace sem rak vissza oda, ahonnan jöttél.

    • Syrio
      2014. február 20. - 15:01

      Evonhoz: az a rész megvan, amikor először megy LA ban a dolyak kimentős event, ott van velük Evon is, és miután odaértünk a kapuhoz az ottani lionguard kapitány elkezdi sürgetni, hogy siessen mert mások is átmennének majd Evon ezt mondja: “Don’t worry shud, I got you Covered.” majd átsétál a kapun és bezárja maga után.

      proof: http://i.imgur.com/X5Eer6h.jpg

      • Shantey
        2014. február 20. - 15:29

        Ha ezen ki vagy akadva, menj a Tenguk falához … :D

    • 2014. február 20. - 15:07

      Azért volt pofájuk áttelepíteni a használhatatlan Armor és Weaponsmith NPC-ket is :D
      Jó dolog, csak minden Vigilnél van, és inkább valami össznépi piknikezésnek néz ki a dolog, mint menekülttábornak. Hét ágra süt a nap, ácsorognak, senkinek semmi dolga…

      Elismerem hogy vannak jó dolgok, de egy finom cseresznye alá ne rakjunk romlott tortát…
      Iron Ingot 12s….már 9-7s volt reggel. Pár napja 1.2s?

      • Stan
        2014. február 20. - 20:15

        őőő nem azt mondtad, hogy ez az egész a te ötleted volt? :)

      • 2014. február 21. - 07:14

        NEM, én azt mondtam, hogy az LA újraépítése többnyire az én ötletem a fórumon, mivel más nemigazán jött még elő ilyen mélységű overhaullal. Már erősen szükséges lépés volt, mint már mondogatom kb 1 éve.
        (legalábbis nem találkoztam vele)

  13. puma
    2014. február 20. - 13:06

    most komolyan fizetni kell hogy egy helyen legyen a forge meg a craft? tök jó hogy teleportálgatnom kell, Na ezt nevezem lehúzásnak.

    • 2014. február 20. - 13:15

      Nem kerül semmibe: Bemész WvW-re a saját borderedre, ott craftolhatsz, bankot használhatsz, forge is van WvW-n, utána PvP menü Heart of the Mists, és onnan Leave the Mists után visszakerülsz a kiindulási pontodra. Ez ingyen van teljesen, beta óta így közlekedek.

      • Shantey
        2014. február 20. - 14:45

        WvW menüben is van leave the mist opció a jobb alsó sarokban.

  14. Healer
    2014. február 20. - 14:38

    Hát, amekkora veszteség hogy Vigil keepig kell az MFhez gyalogolni :)

    [&BJIBAAA=]

  15. Gandarel
    2014. február 20. - 18:02

    Royal Predator :
    Végre jött a patch… Nem hamarkodták el. Salvage miatt rohadt idegesítő volt ez a magát állító inventory…
    Bug Fixes
    Fixed a triggering issue that prevented events from restarting.
    Fixed a crash with the Looking for Group UI.
    Fixed a server crash.
    Fixed a scripting issue that caused escort events to become stuck.
    Fixed a bug in which achievements were using incorrect numbers for tracking.
    The asura gate from Fort Trinity in Vigil Keep now correctly allows players to exit the gated area by approaching the door.
    The permanent Captain’s Airship Pass item has had its rarity increased to rare.
    Fixed an issue in which the Powerful Potion of Slaying Scarlet’s Armies was causing players to take additional damage from Scarlet’s forces.
    The inventory window no longer slowly grows when opened and closed repeatedly.
    Adjusted the timing of some conversations in the refugee camps so that players may view them easier.
    Fixed an issue in which the Citizens Saved counter would not reset when reentering Lion’s Arch.
    Adjusted the point at which the miasma will overcome players and send them to adjacent maps.
    Fixed the Obsidian Sanctum exits so they bring players to the Mists asura gates in Vigil Keep.
    Changed the internal check for viewing the attack cinematic to be per character instead of per account. This is to help any alternate characters that may end up in the wreckage of Lion’s Arch after the invasion.
    Fixed a bug that prevented Flute items from being playable after a five-second pause.

    4x crasheltem 5 percen belül a LFG miatt, beírtam guildbe hogy másnál is ez van-e, és ki crasheltettem a fél guildet Deso wurm mainról. Nem én leszek a member of the month az biztos :DDD

    • 2014. február 20. - 23:05

      Hát ők sem a genius of the month… ki a tököm próbálja ki, hogy vajon crashel-e, ha olyan helyen van, ahol ott szeretne maradni? Mondd, hogy nem ez a Deso IQ színvonal, kérlek :D

      • Gandarel
        2014. február 21. - 08:50

        Ez az “akármelyik nagy PvE guild” színvonal. De legalább vannak missionok :P

    • 2014. február 21. - 07:15

      Újabb hotfix jött tegnap éjjel. Talán segít neked, de a logban nincs erre utaló jel.
      Bug Fixes
      Added additional basic enemies to Lion’s Arch escort events in order to make it easier to participate and get credit for them.
      Removed ambient citizens that could not be rescued from rally camp locations.
      Fixed an issue with the Citizens Saved counter that caused it to reset while players were still rescuing citizens.
      Replaced a missing airship in Gendarran Fields.

      • Gandarel
        2014. február 21. - 08:50

        “Fixed a crash with the Looking for Group UI.” – ott van az

  16. chuckygwzik
    2014. február 21. - 14:12

    Ten15 :
    … Ezzel 5 évvel ezelőtt durranthattak volna nagyot, amikor még nem voltak más üzleti modellek és az elvárások is más síkokon mozogtak. …

    Mire gondolsz pontosan. Nem te vagy az első aki ezeket leírja és igazán kíváncsi vagyok ki mit vár el a mai MMO-któl. Persze értem én, hogy a korosztály, pénztárca, előző játékok tapasztalatai sokat jelentenek a véleményalkotásban és ezért nem is lehet objektív, de kicsit elrugaszkodva ettől ki mit vár el szerintetek az MMO-któl?

    Nekem van 1 olyan elméletem, hogy 1x 1 állat kitalálta, hogy a kocsmai nyerőgépek mintájára csináljunk MMO-t. Ingyen jönnek becsalogatjuk majd megfejjük őket. Ez bejött, nem bírtak ellenállni a játékosok ölték a több ezer dollárokat a játékba. Ezt látta a másik cég is, azt mondta az ötlet nagyon jó és én megcsinálom jobb köntösben szebben okosabban. Ez történik most is, egyik játék a másikat hajazza és mindben ott van az eredeti kocsmai nyerőgép modell. Azt mondják, hogy ez sikeres, de kinek? Csak nekik! A játékosok szerintem nem azért fizetnek, mert örömüket lelik benne, hanem mert muszáj, ha akarják az áhított tárgyat stb. A fejlesztők szerint ez sikeres modell sikeresebb mint akár a DLC vagy a havidíj elterjedt és működik. A játékosok szerint is? Valaha is ezek a cégek megkérdezték a játékosokat, hogy szeretnének kocsmai nyerőgép üzleti modellű játékba rengeteg lóvét beledobni? Szeretitek ezt? Jó ez így? Hát szerintem nem.

    Szerintetek mi most a trendi az MMO-kban és mit vártok el tőle.

    Szerintem amiket én várok el azok nem mind trendi.

    – GW1 után én a sztorit várom el egy MMO-tól.
    – GW2 után én a szép grafikát, és a mozgás közben akciózást és a bukfencelést várom el.
    – GW2 után elvárom azt is, ne legyen in game shop, mert az csak megöli a játékot. Eddig csak 2 ilyennel találkoztam ahol nem pedig volt in-game shop. A Gw1 és a Defiance bár ezeknél nem volt játékon belül megvehető.
    – Szinte biztos, hogy a TESO után pedig az erős RPG-s vonalat fogom elvárni. Az MMO-kra ugyan azt mondják hogy RPG pedig egyre jobban kiölik belőlük. Az RPG az nem az amikor szintet lépsz és a skill pontokat elosztod hanem a szerep játszás. Még MMO-ban nem tudtam eljátszani a szerepem, nem tudtam azonosulni a karakteremmel. A TESO-ban egy pillanat alatt elkapott a régi Gothic-os hangulat, ahol még tényleg elhittem, hogy én a vagyok a névtelen hős és amit teszek annak jelentősége értéke van. Ha ez működni fog hosszútávon is, akkor azt az irányt várom a következő MMO-któl. Hátha a TES riválisa a Gothic (ma már Risen) is kedvet kap MMO-t írni :) Érdekes, hogy GW2 béta alatt 1-1 pillanatra még volt hasonló érzésem, de megjelenés után már nem.
    – Elvárnám az is, hogy az állatok és különböző lények a rájuk jellemző jutalommal rendelkezzenek. Pl. Egy sárkány vagy disznó ne dobjon fegyvert, bár ilyet még MMO-ban nem láttam. A legkisebb csirke is képes heavy páncélt dobni. Gondolom ez is trendi, hogy bármit ölsz jó a jutalom :)

    • 2014. február 21. - 15:22

      Egy disznó, azért tud fegyvert dobni, merthát ez köztudottan egy mágiával átitatott világ és mikor egy lélek erőszakos halál által szakad ki a testéből, olyan energiák szabadulnak fel, hogy ezáltal képesek tárgyak manifesztálódni a semmiből. XD
      Az ánded csikün, aminek ugye nincs lelke mert élőhalott szegény, valószínűleg előző nap harapta le egy híró kezét aki éppenséggel egy Dawn-t forgatott és a csirke levágása során, bele tartalma ilyen módon napvilágra kerül. ;)

      • 2014. február 21. - 15:49

        Ezt én sem tudtam volna szebben megfogalmazni, grat :D

      • chuckygwzik
        2014. február 21. - 16:45

        XD ez jó :)

      • 2014. február 21. - 16:45

        :DD N1
        TESO-ban működik a Skyrimes – bográcsot a fejére és lophatsz trükk? RIP FUS RO DAH. Jól jönnének mint elit képesség :D

      • chuckygwzik
        2014. február 21. - 17:21

        Az mekkora lol volt. Sírva röhögtem mikor először láttam.
        Belinkelem hátha más is akar jót mulatni. Szeretem az ilyen gyöngyszemeket.

        Ez meg a másik kedvenc GW-ből ez is nagyon jó. A végén ráküldi naruto-t ölje meg az ellenfeleket :D

    • szajhavész
      2014. február 22. - 00:06

      TESO ért havidijat nem fogok fizetni. Hacsak nem nyujtja azt az élményt mint a vanilla wow+1 kiegészitő, és ez igencsak kétséges.
      Szerintem rövid idöb belül a többi havidijas gém sorsára kerül és annak is örülnek a gyártók ha nem lesz veszteséges miután freere váltanak.

      • 2014. február 22. - 08:22

        Guildie mondta, hogy bejelentve; TESO-n csak az elején lesz havidíj, utána F2P. Talán a béták után rájöttek, hogy ez már nem működik így…

        Legyen a játék egyszer megvételes, és aki fizet havidíjat, kapjon valami értékelhető de nem túl b2w jellegű bónuszt…
        Persze ehez sokkal jobb GemStore is kell.

        Havi párezerért ha adnak mondjuk egy Achievement Chest szerű fölépülő rewardrendszert, ahol teszemazt 12. hónap után már menüből spawnolhatod a Mistic Forge-ot legalább pár használat erejéig, az okés. Aztán jöhet valami TP-s kiegészítés is, mint mondjuk merchantok cuccait is eléred és leszállítja neked levélben. Vagy valami hasonlóan “jól jön” dolog.

      • Stan
        2014. február 23. - 09:42

        Royal, felejsd már el a hülye prémium szolgáltatásod. Menj a kinai szerverekre ha iylet akarsz vagy free to play játékokba. Guild Wars 2 egy buy to play játék, megveszed és onnantol kezdve kész, ha akarsz támogathatod öket a gemstore on keresztül, nem kell olyan hülyeség mint amit egyébként is sok FREE to play mmoban is láthattunk. Ha ilyenre vágysz, menj TERAzni vagy Aionozni, vagy 1001 másikba…

      • 2014. február 23. - 12:09

        Értem én hogy zavarna téged Stan, de itt NCSoft/ArenaNet szempontjából kemény finanszírozási kérdésekre IS válaszolni kell. GW2 az Buy to Play. Csak ne legyen jobban Buy to Win.

        Szerintem egy VIP féle fasttravel hely nem okozna sokaknak gondot. HoM is tele lehetne a legszükségesebb lehetőségekkel, ha már ott van és kb hasztalanul.
        Royal Terrace már van, meg már Aether Ship is, tendencia megvan… akkor menjünk az ilyen hülyeségek elejébe, és végül nekünk is lenne ingyenes crafting station a Vigil Keep-ben.

      • Shantey
        2014. február 23. - 12:30

        Kivételesen egyetértek, a hasonlóan nem pay2win megoldások avagy “jól jön” csak a játék hasznára válhat a bevételt illetően. GW2-ben bőven van ilyen. Royal terrace, hordozható mystic forge stb stb stb Íme egy videó, ami jól reprezentálja az ilyesmit. Jó ha van, de csak egy kevés időt spórolsz vele. Zárójelben megjegyzem, ennek beépített feature-nek kellene lennie, de ez már más téma.

      • Stan
        2014. február 23. - 13:28

        tehát szerinted a játék per pill B2W?
        szerintem az amit te leírtál felesleges és nincs szükség rá. ,ha mégis, említetted és van rá mód, hogy most is megkapd, tehát nem értem a problémád.
        (több tízezer gemem van már a játékban, tehát nem egy vagyok a F2P játékosokból akik sosem költenek a játékra)

  17. gwfan21
    2014. február 21. - 14:29

    LA-ben mi az a védőburkos ház egész pontosan?

    • 2014. február 21. - 16:12

      Priorys story vonalon kb. az első küldi. Próbáld ki :)

      • gwfan21
        2014. február 21. - 21:56

        Az oké, de miért van rajta most burok? Úgy emlékszem régen nem volt.

      • 2014. február 21. - 22:29

        Mert… egy… csata kellős közepén vannak? És az asura, aki ott él, úgy döntött, nem megy sehova, inkább bekapcsolta a védelmi rendszert? Ja nem, csak Logan ott sütöget Rytlockkal.

    • Gandarel
      2014. február 22. - 10:24

      Úgy hallottam, hogy az valami personal storys asura háza aki védelmi megszállott, és mindig föl van készülve a legrosszabbra. És most kapóra jött :D

      • gwfan21
        2014. február 22. - 12:43

        Azt hittem lesz valami jelentősége majd, de ezek szerint nem.

      • Shantey
        2014. február 22. - 13:52

        Personal story miatt kell az a ház. Elég furán festene az a történet szál, ha le lenne dózerolva.

      • gwfan21
        2014. február 22. - 14:35

        Jogos.

  18. Gandarel
    2014. február 23. - 16:45

    howellq :
    @Gandarel: … egyszer már elmagyaráztam hogyan működik. meg ha megnézed, akkor látod, hogy időben később történt, mint az alatta lévők. ugyanúgy válasz a felette lévőre, mint a többinél, csak a wordpress azt már nem rakja jobbra a felette lévőhöz képest. ilyenkor tényleg nem tudom, hogy hülye vagy, vagy csak tetteted.

    Tisztában vagyok vele hogy műküdik, nyugi :D

  19. 2014. február 23. - 18:35

  20. Bubi
    2014. február 23. - 20:59

    Háttt…. örülök, hogy a wvw leköt és élvezem..
    2 nap, 3-4 LA-event, és minden achi megvan.. Oks, ascended backpiece még nincs, exo-ból is csak 2, ahogyan az angyalördög-tonic sincs.. De az már csak farm kérdése..

    • Sárki
      2014. február 23. - 22:08

      Igazából elénk tettek egy igen látványos mapot 2 azaz kettő féle eventtel (kísérgetős, helyben védekezős) és úgy rácuppant a community, hogy a jóval jövedelmezőbb (mert az a 0,0000000001% esély a jetpackre az semmi) dungeonökre alig van ember :D Azért vicces, hogy pár jó reward mennyit dob egy sekélyes featureön :D

    • 2014. február 24. - 08:16

      Ez az update 2 napig fun, utána farmolsz, és/vagy a bugos achikat kergeted.
      Backpiece terén én inkább eladtam a 20 stack iront, majd lekraftolom az ATM automata warrioromnak ha visszaesik az ára.
      Ahogy kicsit se grind-fest, hogy 250 Heirloomot gyűjtsünk össze a tényleges segítségek helyett, aztán még 10g-vel is megfejeljük “teljesítményünket”…

      Kinek hasonló a meglátása? -.-‘

      • Ten15
        2014. február 24. - 09:59

        A hátasnál leginkább az zavar, hogy egyesével a 15 ascended matériát a tököm fogja megint lekraftolni, a páncélok és a fegyverek után. Pénzem persze lenne megvenni, DE! Tailor vagyok! Lássuk az árakat:
        – elonian leather 4-4,5 gold
        – delridmor steel ingot 6-6,7 arany közt
        – damask 12-13 arany… trolololooo…

        Ez ám az egyensúly!!! Két kraft kb. féláron tudja megcsinálni… De ez nyilván az én hibám, hisz mesmerként miért nem leatherwork-ot vagy armorer-t tanultam. ;)

        Az 750-1000 shard kifarmolása ehhez képest “bágátell”… :)

      • chuckygwzik
        2014. február 24. - 12:59

        A játék most erről szól. Ezt csak a hc érzi így. Ezek szerint Royal HC? :) A casual aki heti pár órát játszik jó ha a végére jut és valamit összeszed. Ebből a szempontból szép, hogy rájuk is gondolnak. A HC gyorsan letudja 2 nap alatt, farmol ha akar vagy keres valami más elfoglaltságot. Viszont teljesen jó, ha hozzájutottál a recepthez majd összerakod nem kell a 2 hétben. Én a LS-t a helyén kezeltem mellék elfoglaltság a fő célok között. Most már jöhetne valami komoly, amit meg fő célnak is lehet tekinteni.

        Stacknyi cuccok? Vegyél nagy táskát :) Vagy inventory bővítést, bank bővítést. Vagy ne farmolj :) Jó trükk :) Lehet az a céljuk vele, hogy értékesnek érezd amit elkészítesz, sok kellett hozzá.

        Engem meg L lerombolása zavar. LA-t ami a béke szimbóluma, 200 év, stb. most csak úgy lealázza egy kis akármi újszülött. A nagy sárkányok meg elkerülték :) Ez azért minimum fura. Személy szerint hehe, nem látom semmi értelmét. Következő patch-ben kiderül :) Ha valami brutálisat vezetnek fel. Pl fúró meglékeli a telepata sárkányt aki eddig a káposztát irányította sok sok új personal story +kieggel akkor az már döfi és megérte LA-t feláldozni. Vagy ne merjünk ekkorát álmodni, inkább csak az 5 faj egymásnak esik, mert a béke jelképe oda és még amúgy is rühellik egymás. PK rendszer nyílt területen ölhetnék egymást a játékosok. Persze okosan megoldva, hogy ne boruljon ki a bili. Alapból mindenkinél kikapcsolva és aki akarja használhatná. Azért 1 Tequatl leölés már érdekesebb lenne :) Na de már csak 1 hét és kiderül a finálé :)

      • 2014. február 24. - 16:42

        Nem zavar, ha HC-nak nyílvánítanak. Sajnos a jelenelgi guildem nem RolePlayes, szóval kevés elfoglaltságot találok ingame.
        No de outgame…

        LA lerombolása nem hinném hogy a pact összeomlását eredményezné, mármint a fajok ettől nem esnek egymásnak, legelborultabb esetben is csak a békés szende-tünde Sylvariknak, de nehéz őket két sárgatök között megtalálni.
        Sárkány esélyes, ha már LA alatt tudtommal van egy, és a fúrótorony se véletlen. Talán majd lesz valami földalatti barlangrendszer, annyira nem gátolná meg LA újjá-újjászületését. Ha meg Scarlet belefúr a sárkányba, az iszonyat vicces lehet :D

        Beszélgetünk mi itt offical fórumon, hogy LA egy HUB, és elkerülhetetlen a léte, no meg a faji városokat sem így értelmes népszerüsíteni, meglátjuk mi sül ki belőle. Részemről reménykedem az ötleteim megvalósításában.

        Minden esetre most időnként benézek, segítek a népnek [COM], legalább update óta +4 lock, immáron 115%. És nem érzem ^^

      • Kutyafolt
        2014. február 24. - 20:42

        Az ötletek már jóval azelött megvoltak születve, mielött a forumkba posztolgatták volna. Csak sajnos pár ember nem tektinthet be a színfalak mögé. :) De jót nevetek ezeken a dolgokon, hogy kinek mi volt az ötlete, és ezt ő miatta csinálták ^^.

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: