Reklámok
Kezdőlap > Aktuális információk > Frissítve: Flame and Frost: The Razing

Frissítve: Flame and Frost: The Razing

the_razing-header

Március 26.-án érkezik a következő nagy frissítés, mely a The Razing névre hallgat. Tegnap este megérkezett a leírás, amely a frissítés legfontosabb újdonságait tartalmazza.

Egy hibrid hadsereg tör elő tüzes portálokon keresztül a Shiverpeaks-ben. A dredgek és a Flame Legion charrjai által alkotott szövetség akkora erővel bír, mely bárkit lemészárol, aki az útjába kerül. Településtől birtokig, minden ellenállást megtörnek. A pusztítás elkezdődött.

A Flame and Frost: The Razing-ben találkozni fogsz a norn Brahammel és a charr Roxxal, két Tyria-ival, akik mindennél jobban hisznek abban, hogy amit tesznek az jó, a kockázat pedig nem számít. Csatlakozz Brahamhez és Roxhoz elszánt harcukban, hogy megvédjék földjeiket a pusztulástól e négy részes sorozat harmadik felvonásában.

Új elemek (a képek kattintással nagyíthatók)

Braham küzdelme

92eabBraham-4Miközben a városok azzal küszködnek, hogy kezeljék a menekültek áradatát, egy bátor, Braham névre hallgató fiatal norn segítséget keres ostromlott birtokának lakói számára. Csatlakozz Brahamhez kalandjában, melyben a Shiverpeaks lábainál hátramaradt nornoknak kell segítséget nyújtanod – egy olyan kalandban, melyben a halálos Molten Alliance-al kerülsz összetűzésbe.

Rox küldetésec124aRox-New-1

A káosz közepén Roxot – egy warband nélküli charr rangert – maga Rytlock Brimstone küldi el egy ádáz könyörület küldetésre. Csatlakozz e fiatal charr gladiumhoz, miközben ő bizonyítani próbál egy veszélyes küldetés során, a háborús zóna közepén.

bc475Sonic-Periscope-1Behatoltak!

A dredge egy sor megfigyelőállomást épített fel Diessa Plateau-n és Wayfarer Foothills-en, hogy ellenőrzésük alatt tartsák leendő új területüket. Akaszd meg a Molten Alliance háborús törekvéseit azzal, hogy elpusztítasz minden ilyen állomást, amit csak meglátsz.

08f4cWvW-Progression-EnglishÚj WvW fejlődés és képességek

Még sosem volt ennyire alkalmas az idő egy kis WvW-re. A játékba illesztünk egy új WvW fejlődési rendszert – amelynek részét képezi a World XP és az új WvW rangok. A WvW rangjaidat új titulusok és képességek megvásárlására fordíthatod, melyek kizárólag WvW-ben érhetők el. Egy sor új WvW achievement is érkezik, melyek segítségével követheted és megtervezheted a haladásod; ezeket nyomon követheted az Achievement panelen.

bb5ddCulling-OFFMegnövelt WvW teljesítmény

Hatalmas fejlesztéseket végeztünk WvW-n a culling kivételével, ez egy olyan folyamat volt, ami miatt a nagy csatákban néhány játékost nem láthattál. Március 26.-ától sokkal több embert láthatsz a képernyőn WvW-ben, még a legnagyobb csatákban is.

4572fGuild-Bounty-HuntÚj Guild Bounty célpontok

Még több szökevény jár szabadon, így a tyriai hatóságoknak szükségük van a guilded segítségére, hogy begyűjtsék őket. Készüljetek a kihívásra, mivel ez a három új célpont még ravaszabb és veszélyesebb, mint a korábbiak. A Bounty Hunt Training küldetések tökéletesek egy új vagy kis guild számára, akik azon dolgoznak, hogy készek legyenek a nagyobb kihívásokra.

Bemutatjuk a Leaderboard-okat!

d1c26LeaderboardÖrömmel jelentjük be, hogy a március 26.-i Flame and Frost: The Razing megjelenésével, aktiváljuk a leaderboard-okat a Guild Wars 2-ben! Ugyanakkor, a leaderboard honlap egészen addig nem lesz elérhető a játékosok számára, amíg biztosak nem vagyunk benne, hogy stabil információkat tartalmaz, ez a 26.-i megjelenést követően egy hétig is eltarthat. Kezdetben a leaderboard-ok WvW rangokat, PvP rangokat és összes achievement pontokat fognak tartalmazni.

67aa6HeraldÚtmutatásra van szükséged?

A fővárosokban található hírnökök mindig friss információval látnak el a legújabb Living Story tartalmakról. Keresd a különleges felderítőket Diessa Plateau-n és Wayfarer Foothills-en, ők elmondják majd, merre vannak a közelben események!

Eredeti cikk: GuildWars2.com

Reklámok
  1. Ten
    2013. március 6. - 11:44

    Miért nem érzek semmi életszagot az “élő” sztoriban? :) Remélem, hogy ez az eddig kissé laposnak tűnő PVE próbálkozás annak az előszele, hogy a PVP és a WvW tényleg komolyabb figyelmet kap. Kezdve az új map normális rotációjával ill. a hetek óta ismét erőteljes skill laggal. A badge-ek elköltésének normális módja és egyéb extra már csak hab lenne a tortán. :)

    • MaDFoX
      2013. március 6. - 12:35

      Pont ez az életszag benne, nem lehet minden “Blitzkrieeeeeg!” és bumm..
      Szépen lassan kialakul a történet még az első fejezetet sem kezdtük el… Most jönnek a szereplők…

      • Kildaros
        2013. március 6. - 12:51

        MaD, távol álljon tőlem a kötekedés, de a cikkben az szerepel, hogy a négy részes sorozat harmadik felvonása. Az én értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy a történet 3/4-énél tartunk:). Ha ez igaz, akkor tényleg nagyon lapos egy sztori volt ez. Vagy a négy részes sorozat negyedik része után is tovább folytatódik?:) Röviden összefoglalva: ha ez ennyi, akkor egy kalap sz.r, ha apró lépésekkel építkeznek, akkor még lehet jó is belőle

      • MaDFoX
        2013. március 6. - 13:23

        Igazad van, a Flame and Frost előreláthatólag valóban 4 részes lesz, de egész 2013-ra ígérték a living story-t, így ez kb az első fejezet, ami továbbiakkal fog bővülni, nyilván más címmel.

      • Sárki
        2013. március 6. - 13:28

        na várj :P Ahhoz, hogy egy történet nehezen induljon be, lennie kellene egyáltalán történetnek nem? Nekem nagyon tetszik a living story ötlete, követtem is az eseményeket, de 1 hónap alatt össz. annyi derült ki, hogy:
        1. hét: menekülünk.
        2. hét: menekülünk mer’ hideg van.
        3. hét: menekülünk, mer’ hideg van és a dredge/flame legion üldöz minket.
        4. hét: menekülünk, mer’ hideg van és a dredge/flame legion üldöz minket és hiányzik az otthonunk.
        5. hét: (gathering storm): 5 hete elvesztettük a cuccainkat ott, ahol üldözőbe vettek minket a portálból előugró gonoszoki akik 5 héttel később jelentek meg,.

        Hogy a hóhérban van eleve az, hogy 5 hete folyamatosan menekülnek egy 5 kilométer hosszú tajgán? :D

        Nem, itt nincs történet. Itt taktikaváltás van. Semmit nem kaptunk hónapok óta, a living story kimerül pár gyenge eventben, szaladgálásban, f spamben (táblajavítás- menekülés közben jó hogy van idejük táblákat gyártani). Elő van persze hogy mennyire dolgoznak, de mivel is? wvw update 3 hónapot késik, az epic nagy, kiegnyi content sehol sincsen.egyedül a guild mission és az új spvp map az érdemi újítás tavaly november óta. És akkor megpróbálják kiszúrni a szemünket ezzel az értelmetlen [“történettel”]?
        eleve milyewn könyv az, ahol az első két kötetben üresek a lapok? És milyen világ az, ahol mindenki egy utolsó pufajkás rohadék és azt a pár száz szerencsétlen npc-t akarja legyilkolni akiket mi annyira védünk? És mi az, hogy lott vannak az überhax0r ördögi sárkányok, akiket le kéne vadásznunk, erre a destinys edge elment vakációzni, mi meg turistákat mentünk karkalandben és idióta, ultralassú menekülteket mentünk? Eleve, egyszer nem láttam még, hogy a menekülteket bárki dredge vagy flame legionös arc bántotta volna, max. az eddig is játékban levő hostile mobok bántják őket.

        szóval ezer bocsánat MadFoX, de ebben most nincs igazad. Nagyon remélem, hogy a második két felvonás jó lesz, mert nagyon jó, lehetőségekkel teli ötlet a living story, de amit felmutattak belőle eddig, az borzasztóan kevés. Pláne ha belegondolok, hogy a beleölt munkaórát mennyivel hasznosabban is el lehetett volna tölteni…
        De nem baj, alig várom, hogy 26-án megjöjjön a norn és a dredge backpack…

      • 2013. március 7. - 08:03

        +1 Sárki.

    • 2013. március 6. - 14:48

      De ez amúgy mi a rák? Dungeonokan is észrevettem ilyen “skill lagot”. Néha olyan, mintha kétszeresére nőne a cast time, de volt olyan is, h 3x nyomtam el a skillt mire elkezdte castolni.

      • Sárki
        2013. március 6. - 15:11

        Én nem értek hozzá, de ugye ez a januári patch óta van. akkor jött be a guesting, ami szvsz kegyetlenmód megterheli a szervereket. Vagy ezzel van összefüggésben a dolog, vagy azzal, hogy szintén a januári patchben kezdtek valamit a cullinggel. Mivel nincs nyilvános teszt, így nem jött ki az, hogy alacsonyabb konfigurációkon milyen hatással van a dolog a játékra. Gyanítom a fejlesztők nem egy éppen hogy csak minimum konfigos géppel nyomultak, szóval ez is elképzelhető. viszont instanceban ugye nem kell culling, mert 5en vagyunk, szóval inkább az előbbire tippelnék.
        De igazából nem érdekel. A játék félkész és ez lassan minden porcikáján érződik.

      • Brock Samson
        2013. március 6. - 16:32

        Nekem tovabbra is az a fajo pont, hogy megallok a jatekban egy bosson es csak azt a 7 embert latom, akik kozvetlenul mellettem all.
        Ertem en, hogy mindenki betoltese nagy terhet ro az en gepemre meg a szerverre is, nem is varom el, hogy mind a 415 jatekos jelenjen meg, de 2013-at irunk es mas, regebbi MMO-ban sem tapasztaltam ilyen szinten ezt, pedig voltam tobb szaz fos ostromokon is. A skillag ugyanez a teszta.

      • kindzsal
        2013. március 7. - 09:52

        Ez tera-ban eleg jol megoldottak, nem azt mondom, hogy tokeletes, de az Aion fele NamePlate harcot tobbe kevesbe kivaltja az , hogy nem tolti a be a texturakat a karaktereken. Konkretan szurkek maradnak igy nem terheli a gyengebb gepeket es van ideje betolteni a PC-nek ha megis kepes megjeleniteni, ha nem akkor legalabb latod, hogy a WvW zerg eppen oldalba kap (kompromisszumosan meg mindig jobb ez mintha egyszer csak fogy a HP-d es megjelenik melletted 620 invader).

        En pont rohadtul remelem nem sarkanyok lesznek mar megint. Akkora fantasy klise igy is a jatek legalabb ne tetezzek.

        Jah emlekszem mondtak, hogy mekkora mennyisegu tartalom jon majd februarban aztan sehol semmi…es akkor csodalkoztok, hogy a kutya nem hisz mar nekik gyakorlatilag a jatek bejelentese ota jobbara csusztatnak feligazsagokkal etetnek ami szerintem vegtelenul szomoru, mert nem hulye a jatekosok nagy resze. Aion, SW:TOR sorolhatnam mennyi jatek belebukik a folyamatos hazudozasba es nem ertem miert komolyan nem.

        A masik, amit el kell fogadni, hogy a jatek nem hozza egy korrektul osszerakott MMO szinvonalat, de ezert nem is kernek havidijat. Reszemrol ugy fogom fel mintha vettem volna egy single player jatekot a’la skyrim) nemi Coop tamogatassal es beletoltam kicsit tobb mint 700 orat. Szoval innen nezve baromi jo uzletet csinaltam.

        Jobbara en is fanyalogni szoktam, de leginkabb az amatorsegukon, ezeknek az embereknek egy resze blizzard fejleszto volt Nem pinceben fejlesztettek kinai 12 evesekkel a jatekot, megis neha amit csinalnak erthetetlen, indokolatlan (totalis fail a kommunikacioban). Valoban a legbosszantobb az, hogy nem tanulnak nem lepnek elore.

      • Brock Samson
        2013. március 7. - 19:18

        Pont igy vagyok ezzel en is. Jelenleg meg lekot a GW2, de ha jovoben nem valtja be a hozza fuzott remenyeket, akkor sincs semmi gond, az arat boven megerte.

  2. Sárki
    2013. március 6. - 13:31

    Alig pár helyesírási hibát sikerült ejtenem, sry xD

    • 2013. március 6. - 14:22

      Első reakció: “-Mi történt? Hol vannak az idézetek? … Hsz-ek visszanézése… aham mindent értek! :D Szóval kapsz egy lájkot! <3

      Na szóval, én eddig is magasról lesz@rtam ezt a Living Storyt, mivel első olvasásra is atom gáznak tűnt, de így, az "élménybeszámolód" után, szerintem hagyom úgy ahogy van az egészet. :S

  3. Brock Samson
    2013. március 6. - 13:32

    Pedig remeltem, hogy lesz valami erdekes uj ellenfel, es nem csak osszepakolnak ket eddigit.

  4. 2013. március 6. - 13:37

    Nem nyafogásból mondom, de olvasni sokkal érdekesebb, mint a játékban megtapasztalni. Se felvezető anim, se semmi nem történik. Értelmetlen és érdektelen az egész, csak a körítés óriási. Úgy beszélnek erről az egészről, mintha valami rém izgalmas akármi lenne, leírva lehet, de a játékban, kb nulla, ja nem még annál is kevesebb. Elsőként egy úton összeszedtél 60 hullát, meg 50 táblát, majd a 2. fejezetben összeszedtél két cuccot 4 perc alatt, majd várakoztál a portálok körül kb 50 társaddal, majd elindult, a ki tud többet aoézni a mobokba parti. Majd újabb 10 perc esemény nélküli ácsorgás.
    Ha ezt ők ilyen fejedelmi eseménynek élik meg, akkor a kiegészítőknél igen nagy bajban leszünk. Lehet benne van a hiba, de ez eddig szar.

  5. runningwild691
    2013. március 6. - 13:49

    Még annyit hozzátennék az egészhez, nagyon remélem már régen a kiegészítőn dolgoznak, és ezért alakítanak ennyire rosszul az utóbbi pár hónapban. WWW nulla, spvp közel nulla, kaszt balansz alig-alig, pve tartalom amiben hozzátettek ezt-azt a játékhoz, de a fractalon, meg most a guild mission-on kívül semmi olyat, amelyen 200 ember dolgozna.
    A pve tartalom is nagyon izgis, csak egy aktívabb játékos, már a 4. karakterét húzza fel, map 100%, craft 100%, minden exo, marad a dungeon, fractal farm…mert legendary elég elérhetetlen kategória.
    A játék tök szuper, csak az elérhető célok hiányoznak, és a guild háborúk, még szerencse, hogy a játék neve is ez, a vonat vs vonat nem számít annak www-n, meg lagvihar ami ott tombol hetek óta. Mini játékokra nem lehet partival jelentkezni, a minden városba beígért mini játékok is kimaradtak teljesen, meg úgy a guild-ek értelme pvp szempontjából sem túl sokoldalú. Az öt fős parti rendszer is totál értelmetlen, dungeon-ba oké, de egyébként egy dinamikus parti rendszer alap, na meg egy komoly karakter build mentési lehetőség.
    Reméljük a kieg változtat a komoly alap problémákon, mert egyébként bajban lesznek, ha jönnek az ellenfelek, mondjuk már így is alakul a baj.

    • 2013. március 6. - 14:42

      Nekem napi 1-2 órát van időm játszani és egyelőre még elvagyok, de akik aktívan nyomták, azoknak nagyon nagy része már abba is hagyta. A készítők idióta kommunikációs koncepciója meg csak tetézi a bajt azzal, hogy nyomják a szöveget, hogy lesz nagy hű és ha és kap az ember pár unalmas eventet pve-re, egy map-et spvp-re, meg lagot WvWre. A játékos csalódott és előbb-utóbb más szórakozás után néz.

    • 2013. március 6. - 15:04

      Még hozzátenném azt, amit gondolom sokan nem tapasztalnak, de megnőtt a gépigénye a játéknak. Nekem a játszhatóság határán mozog a notim tudása és sajna lassan kezdi átlépni azt a határt a játék. Pár hónapja még kisebb csoportot elbírt WvWn is, de mára már 5-10 fő megöli.

      • Sárki
        2013. március 6. - 15:12

        Január óta az én gépem is vergődik, igaz, eleve a minimum konfig alatt volt szóval szavam nem lehet :D

  6. 2013. március 6. - 13:50

    Nem, egyetértünk, a Karka eventtel meg az volt a gáz hogy túl tömény volt,
    de ott is ott volt a Consortium, ami pár tébláboló npc kívül csak egy hangzatos név.

    Vannak egyébként változások, pl a Wayfarer Foothills jobb felső sarkában az új erődöt észrevettétek már? Bemenni még nem lehet, de ott van.

    (Ahol a Dolyak calfos szív van)

    Bízom benne, hogy ha kiteljesedik jobb lesz, az íróikkal semmi gond nincs,
    olvass utána a munkásságuknak, a könyvek sem rosszak.

    • Sárki
      2013. március 6. - 13:57

      Nem volt az tömény. Csak nem elég, hogy mindenkit egy helyre csődítettek, de még az egész történetet lelőtték. Mi az, hogy pénteken (mittomén mikor volt) begvédjük la-t, majd szombaton felszabadítjuk a karkáktól? ez mi? :D lelőtték a spoilert.
      A mindenkit egy helyre csődítés egyébként megvan, a world bossoknál akkora a lag, mint a karkás eventnél.

      • 2013. március 6. - 22:18

        Nem csak WB-oknál, az egész mapen, ahol vannak :D Már ha nem dob át Overflowra…

    • brocksamson86
      2013. március 6. - 14:33

      Jah, akkor azert tunt ugy nekem, hogy az a boszme nagy kapu eddig nem volt ott Wayfarerben…

    • panoz
      2013. március 6. - 17:17

      A kapu miatt én nem alszok álmatlanul, a WoW-ban évekig voltak olyan kapuk amik soha nem nyíltak ki, majd egy nagyobb patch eltörölte őket.
      Bevallom számomra a Living Story legizgalmasabb része ezidáig az a marginális event volt amikor le kell verni pár elementalt és elzárni az útjukat valami gejzírt.
      Amúgy hülye lenne a Anet ha nem használná ki, hogy fél év óta és egyelőre a látóhatáron sincs semmi komolyabb élretörő MMO a láthatáron.

  7. Gandarel
    2013. március 6. - 18:02

    MaDFoX :
    Igazad van, a Flame and Frost előreláthatólag valóban 4 részes lesz, de egész 2013-ra ígérték a living story-t, így ez kb az első fejezet, ami továbbiakkal fog bővülni, nyilván más címmel.

    A living storyt minden hóapra ígérték elvileg, legalábbis minden hónapban lesz valami új, nem csak idén.

    Ezek lehetne egymástól különálló dolgok, a flame and frost valószínűleg nem fog kötődni a későbbiekhez.

  8. SANTANTICA
    2013. március 7. - 00:03

    értem……….DE MI VAN A FéL éVE HALOGATOTT WVW PATCHEL???????

    • 2013. március 7. - 00:21

      Hangosabban kell hadoválnod, ha azt akarod, hogy Anett meghallja…

    • Shantey
      2013. március 7. - 00:32

      Már egy ideje be lett jelentve, hogy március végén érkezik.

    • Kozzy
      2013. március 7. - 07:35

      Tessék, itt van mi lesz a Márciusi WvW update-ben :
      http://www.mmorpg.com/gamelist.cfm/game/473/feature/7169/Guild-Wars-2-What-Marchs-WvW-Patch-Will-Bring.html
      Nagyvonalakban: lesz külön wvw xp, wvw szintek/rangok, a rangokhoz kifejleszthető passzív képességek, pl: több supply elbírása, több sebzés npc-k ellen, több siege sebzés, kevesebb sebződés siege-től,és lesznek még új wvw title-k is.
      Régebben mondták hogy lesz új szett is badge-ből, de ezt most itt nem említették.

      • Kozzy
        2013. március 7. - 07:39

        Jah..és az egyik legfontosabbat kihagytam..elvileg megoldják a Culling problémát (hogy nem látsz minden játékost körülötted időben), azt írták hogy valószínűleg sikerül majd teljesen megoldani, azaz mindenki látszódni fog. (ez PvE-ben is érvényes lesz)
        Amitől kicsit tartok hogy ettől laggosabb lesz a játék (szerver oldalról), illetve a régebbi gépek (kliens oldalon) is jobban fognak szaggatni mert több játékost kell megjeleníteni..de majd meglátjuk milyen lesz.

      • ruzsi
        2013. március 7. - 08:29

        Na nálam ki is nyírták a játékot, mert már most is fostalicska a gépem miatt a játékélmény, pedig azt hittem, hogy kihúzom ezzel a játékkal PS4-ig. Na ezért győlölöm a szaros PC-s játékokat.

      • Stan
        2013. március 7. - 09:18

        hmm, sajnos nem dobtam hátast a leírtak alapján, és nem is érzem a “kiegészitő méretét”.. :(

      • Shantey
        2013. március 7. - 13:39

        Mert ugye másfél-két évig elnyújtott raid content 3-4 instával aztán qva nagy kiegészítő mi? :)

  9. Stan
    2013. március 7. - 09:21

    ruzsi :
    Na nálam ki is nyírták a játékot, mert már most is fostalicska a gépem miatt a játékélmény, pedig azt hittem, hogy kihúzom ezzel a játékkal PS4-ig. Na ezért győlölöm a szaros PC-s játékokat.

    ne 486-ossal probálj meg játszani, a Ps3 (nem beszélve a 4 árából), olyan gépet összedobhattál volna ami kihúzza több évig (3 minimum), 2 éve van meg az aktuális gépem ami egy PS3 ára volt kb. akkor sem volt rossz, és most sem használja ki semmi a FELÉT sem annak ami benne van…

    • kindzsal
      2013. március 7. - 10:00

      Jaja egy korrektek osszerakott 200k-s gep 2-3 evig kifogastalanul mukodik. PS4 meg biztos jo lesz ha lesz ra jo jatek. A ps3ra is cska nehany nagy nevet tudnek kiemelni a quanitc dreamesek a kojimasok uncharted killzone + az apro…akkor mar inkabb Xbox, de ami megjelenik oda jobbara megjelenik PCre is szoval, akkor minek nekem konzol:D

    • 2013. március 7. - 10:45

      A PS4 meg egy PC… ;)

    • ruzsi
      2013. március 7. - 11:34

      Jaj ez a gyerekes PC-konzol háború….
      Mivel én játszom PC-n és konzolon is, így nem igazán értem, hogy aki csak az egyik oldalt képviseli, az miért szól be. Persze megteheti, csak hiteltelen, mert hallomásokra hagyatkozik, és mint feljebb olvasható hibásan.
      Én azért vettem konzolt, mert azt egy generáción belül nem kell fejlesztgetni, nem kell negyedévente egyre lowabbra állítanom a játékokat. 65000ft volt újonnan 2008-ban (kíváncsi lennék, hogy mit tud egy 2008-ban 65k-s PC manapság) és még mindig megy rajta minden játék amit kiadnak rá. A PS4re 400 eurot mondanak nyitóárnak, ami messze van a 200k-tól és jó lesz 5-6 évig.
      Nem vagyok grafikabuzi, így én tökéletesen megelégszem azzal, hogy kulturált kinézet mellett nem szaggat egy játék és adott hardverre optimalizálnak.
      Sajnos helyhiány miatt nem fér el két asztali PC, így én notin játszom, és ne haragudj meg ezért Stan, de nem fogom kidobni a gyerekágyat, hogy elférjen még egy asztali gép. A játék megjelenéskor elfutott a gépen és elvileg semmi olyan nem történt a játékkal, hogy indokolná a gépigény növekedését és a PC-s játékok ellen nemtetszésem erre vonatkozott.

      • kindzsal
        2013. március 7. - 13:42

        Itt nincs haboru. Egyszeruen kinek mi eri meg kinek milyen jatekok jelennek meg ra ennyi. Nekem megeri inkab bkolcsonkeri 1 PSt semmint megvenni azert az 5 jatekert.

      • MaDFoX
        2013. március 7. - 14:04

        ruzsi :
        A játék megjelenéskor elfutott a gépen és elvileg semmi olyan nem történt a játékkal, hogy indokolná a gépigény növekedését

        Pedig de… Mióta a cullingot állítgatják, észrevehetően nagyobb terhelést engednek a kliensekre.

        Egyébként a konzol-PC háborúval kapcsolatban — ami egyébként hülyeség. Lehet hogy 6 évig játszhatsz egy konzollal (én is elvagyok vele ha kell kiválóan) de egy mostani PC teljesítményben és így látványban messze elhagyja a konzolokat (és árban és fogyasztásban és így tovább :) ), tudom hogy a látvány egy dolog, de ez tény. A konzolok megpróbálják felvenni a versenyt de pont a hosszú termékciklus miatt esélytelenek hosszú távon. A játékémény más kérdés, az nem a konzol vagy a PC hibája…
        Az árról ne beszéljünk, ha fizetésből élsz, inkább vegyél másik kiságyat, jobb helyre menne a lóvé… ;)

      • ruzsi
        2013. március 7. - 14:23

        kindzsal: ugyan Stannek szólna, de nálam ugyanez a PC. Egy GW2 miatt nem veszek egy új gépet és mivel a Blizzard is beállt a konzolra gyártók táborába, így már csak az MMO-s csapatok maradtak, mint PC exkluzív fejlesztők, habár a PS3 is kezeli az egeret meg a billentyűzetet, csak valamiért a fejlesztők nem használják 1-2 játék kivételévvel.

        Mad: Az a baj, hogy ez a culling állítgatás nem csak wvwre van hatással és az is szopornyicázik miatta, aki azt sem tudja, hogy mi az a culling.
        Igazad van, hogy a mosatni PC-k elverik a mostani konzolokat, de a PS3 is elverte az akkori átlagPC-t, ami szépen átfordult a PC javára. Most megint kijönnek a nextgen konzolok, amik jobbak lesznek, mint 200k-s PC-k és idővel megint átfordul. Amit tudni fog a PS4: FullHD 3D min. 60fps, 3D nélkül 120 fps, 4K filmek. Ennél nekem nem kell több. :) Még abban reménykedem, hogy a PC-s alap miatt nem lesz ennyi ganyé cheater, mint pl. ebben a játékban is van.

      • 2013. március 7. - 15:20

        Szerintem @ruzsi jól látja a helyzetet. Nem érdemes összehasonlítani a kettőt.
        Leülni egy konzol és egy jó nagy tévé elé haverokkal, egy rekesz sörrel és sok ökörködéssel, püfölni egymást Tekkenben, vagy coop-ba tolni valamit, lagmentesen egész más élmény. Én bevallom, konzolos időszakomban jobbakat szórakoztam, mint a jelenlegi PC-s felhozatallal. Hosszú távon meg szerintem ponthogy a konzoloké a jövő, mint multimédiás, hiperszuper szórakoztató egység. Fejleszteni is könnyebb rá, Ps2-n vannak olyan játékok, amik grafikailag még beleférnek az “elmegy” kategóriába most is. Pedig 300mhz-s procival küzd.

        Azt azért hozzáteszem, hogy ugyanaz megy mindkét platformon! (hanem jobban konzolon.) A nagy, “jól menő” címek, egymás után fossák ki magukból sorozataikat, nulla fejlesztéssel. Itt-ott felbukkan egy gyöngyszem, de nem lesz nagy siker, mert “rétegjáték”. Ezen kéne változtatni a kedves fejlesztő cégeknek.

      • kindzsal
        2013. március 7. - 17:11

        hat 18 eves koromig en is konzolos voltam. PS1 dreamcast ps2 gamecube n64 stb. Marha jo volt, de az akkori tv-n elvezhetetlen volt split screen. Reszemrol nem osszehasonlitas, csak teny, hogy sok esetben egy PC jobb mint egy konzol. Viszont ami teny hogy a jovo a konzole minden szinten. Nem azert mert nem kell evente fejleszteni (hozzateszem PC-t ugyan kell fejleszteni de nem is kerul 15k HuF-ba egy uj jatek szoval ott is megfizeted ama “nem kell fejleszteni” dolgot hacska nem warezolsz de az meg kinyirja a konzolokat, illetve ha megis akkor milyen jogon varja el barki is, hogy jojjenek a jobbnal jobb jatekok ha nem ad penzt a fejleszto zsebebe, hogy fejleszthessen.). hanem mert szep lassan ahogy fentebb is irtak egyszeruen multimedias szorakoztato centerre valnak ezekkel a mozgas erzekelos kamereakkal stb. Egyszeruen nagyobb az innovacio.

    • ruzsi
      2013. március 7. - 14:50

      Íme a minimális követelmény:
      Windows® XP Service Pack 2 or better
      Intel® Core 2 Duo 2.0 GHz, Core i3 OR AMD Athlon 64 X2, or better
      2 GB RAM
      NVIDIA® GeForce® 7800, ATI X1800, Intel HD 3000, or better (256 MB of video RAM and shader model 3.0 or better)
      25 GB available HDD space
      Broadband Internet connection
      Keyboard and mouse

      Ettől jobb gépem van…

      • kindzsal
        2013. március 7. - 17:01

        Igen de mint tapasztalt PC gamer tudhatod a minimum az altalaban azt jelenti meg elindul, de elvezhetetlen:D kulonben nem venned meg.Az ajanlott meg az altalanos, de inkabb tobb kakao legyen benne mint az ajanlott.

  10. 2013. március 7. - 17:12

    “Pedig de… Mióta a cullingot állítgatják, észrevehetően nagyobb terhelést engednek a kliensekre.”

    Én csak azt szeretném tudni, hogy akkor miért látok kevesebb karaktert a monitoromon… Sőt, volt olyan event, aminél láttam 10-12 játékost akik ütik a mobot – a mobot amit ütni kellet volna viszont nem láttam, pedig ott álltam közel, mert kerestem, hogy mit kellene ütni… Ez azért már kicsit röhejes.:)

    • Solefald
      2013. március 7. - 17:25

      Bizony, baromi idegesítő, január óta a culling nem hogy javult, de rosszabb lett PVE-ben legalábbis mindenképp. Komolyan annyira illúzió romboló, hogy mész városban és elfut melletted valaki és eltűnik…totál kihaltnak tűnik így minden. Remélem nem csak hanta lesz ez a márciusi “eltüntetjük a cullingot” szöveg.

    • Sárki
      2013. március 7. - 18:01

      Kettőtőknek: nem a culling a probléma és hogy “állítgatják” (azért erősen kétlem, hogy lenne egy culling csuszka és ennyi lenne a dolog lényege xD), hanem hogy a guest miatt azok a mapok, ahol eddig volt élet, néha már overflowvá növik ki magukat és wvwvel ellentétben itt nem 5 percig tart elfutni a csatáig, hanem hopp, wp, 5 sec töltés 6 sec run és megy a karka event vol. 562. Alapvetően támogatom a guest rendszert, de egyfelől legalább annyira leterheli a szervereket, mint a tp (szvsz jobban, több az adat, nem csak 1 terméket teszel fel, a komplett inventory, storage, minden információ közlésre kerül, de még egyszer mondom, szerintem. Nem értek hozzá, csak tapogatózok), ráadásul a fentebb említett gyors “utánpótlás” miatt mindig mindenki egyszerre ott van az adott eventnél. persze nem csak chestes eventek vannak, de amikor azok mennek, az adott map populációjának minimum a fele odagyűlik, ráadásul a mobok száma is nagyon megugrik.
      Viszont nem csak az open worldben van szívás, hanem az instanceokban is. Mondjuk én ezt is a guestnek tudom be, mivel az információáramlás (szintén hangsúlyoznám, szerintem) attól még nem áll le, hogy te most dungeonben vagy.
      összegezve. a culling jó megoldás, wvwre. De megjelent pveben is ez a probléma, ahol összemérhetetlenül nagyobb az információáramlás (wvwben ugye nincs guest), erre szerintem a guest jóval erősebb korlátzozása lenne a jó megoldás. ha a storaged nem lenne hozzáférhető a guestelt szerveren az biztos visszatartó erő lenne, és más szankciókat is ki tudnának találni azoknak, akiknek ez a dolga. De ha csak annyit tennének, hogy heti 2 guest mehet, 1-1 napig, az megfojtaná a dolgot.

      • Solefald
        2013. március 7. - 18:10

        BS….culling már béta óta jelen van PVE-ben, menny el LA-ba és láss csodát, mindenki eltűnik/megjelenik(ha megjelenik) előtted, mögötted ahogy mész(legviccesebb mikot jött a Mad King körülöttem látszott max 30 ember egy 5-10 méteres körzetben, holott biztosra veszem hogy az a tér tele volt játékosokkal akkor). Borzalmas. Egyszerűen nem értem hogy lehet ennyire elrontani ezt, ennyire béna az engine? De hát még a gw1-ben is bírta a playerek messzi megjelenítését, és úgyanúgy instance-olt területek vannak itt is… Rengeteg elvesz a játék élményből, elvégre ez egy MMO…nem az lenne a lényeg hogy mindenhol embereket láss magad körül?

      • 2013. március 7. - 20:29

        Az adatok a központi európai datacenterben vannak, nem kimondottan a home szervereden. A guesting legfeljebb annyiban terheli a szervereket, amíg a szerverváltás történik, illetve egy-egy térképet a megnövekedett játékosszám. De az fps esést szokott okozni, nem “cullingot”.

      • Sárki
        2013. március 8. - 11:53

        Najó, de akkor mitől nőtt meg a gépigény?

      • 2013. március 8. - 18:48

        Nagyon jó a kérdés.

  11. Nameless
    2013. március 7. - 18:26

    Shantey :
    Mert ugye másfél-két évig elnyújtott raid content 3-4 instával aztán qva nagy kiegészítő mi? :)

    Nagyobb mint ez a semmi.

    • Shantey
      2013. március 7. - 18:31

      Ez a játék fél év alatt többet produkált, még ha ennek jelentős része kiadás során kész is kellett volna hogy legyen. De mint tudjuk NCsoft tökeit is szorongatta a csőd, muszáj volt kiadni stb.

      • kindzsal
        2013. március 7. - 18:58

        Talan ha kevesebb szar jatekot menedzselnek meg mondjuk normalis a hozza allasuk, az altaluk babusgatott jatekokhoz (lasd aion west)

      • Sárki
        2013. március 7. - 20:27

        minek kellett volna késznek lennie kiadáskor? Pont azokat hiányoljuk még mindig és egyszerűen nem hajlandók elfogadni, hogy kell gvg (pláne egy ilyen nevű játékban) , hogy az lfg rendszer pocsék, hogy az esporthoz normális balance kéne és itt még lehetne sorolni a dolgokat. hülyék mint a föld és nem játszanak a játékkal, csak sugárban okádják hogy milyen szép és jó és nagyszabású minden. Ideje lenne abbahagyni a védelmüket. Amíg a játékosok nem qqzzák orrbaszájba ezeket, addig nem lesz érdemi változás, ez van.

  12. 2013. március 8. - 09:43

    Én akkor mondtam le róluk, amikor a hivatalos fórumon a sticky-s WWW update topikot lezárták egy szó nélkül. Bejelentették, hogy március végén jön a mindenható www update, megnyitották erre a sticky-s topikot, aztán nem bírták elviselni, hogy kaptak 2 nap alatt kb 150 hszt a leaderektől, nem túl pozitívakat.
    Fél év alatt zéró www update, 3x halasztották el, szar culling, lagos szerverek, 2 fajta térkép, bugos sorbanállás a megjelenés óta, ZergvsZerg, stb… sokan megírták, hogy ezen a téren egy nulla a teljesítményük, és márciusig várnak, vagy addig be sem lépnek, ameddig nem jön a peccs.
    A megjelenés után, olyan mintha az egész csapatot lecserélték volna egy ilyen félőrül degenerált idiótákra, akik nem játszanak a saját játékukkal és teljesen inkompetensek mindenhez. Remélem egyszer kiderül, mi ez az egész.

    • shameless
      2013. március 8. - 10:51

      en nem tudom ti hogy vagytok vele de mar hanyok a sok rinyatol amit itt muvelnek az emberek, ha annyira szar a jatek nem ertem miert jottok trollkodni?

      • runningwild691
        2013. március 8. - 11:00

        Rókázzál egész nyugodtan.

      • MaDFoX
        2013. március 8. - 11:25

        Nana, ez már személyeskedésnek számít! ;D
        Aki nem érti a poént az nézze meg a nickemet, ha még mindíg nem érti akkor halgasson…

        És igen ez a hivatalos magyar rinyáló oldal, shameless, nyugodj bele. És hiába minden, legfeljebb címkét kapsz. Én pl a szivárványhányók pártjának, szemellenzős frakciójának keményvonalas fanboy-a vagyok! Belive! :)

      • Sárki
        2013. március 8. - 11:52

        Játszottam gw1gyel, sokkal jobb volt a 2nél. Játszanék még, de elkrták, feláldozták gw2 oltárán. De gw2 is rossz, mert easy mode minden és alapvető dolgok hiányoznak a játékból. A playerek gvgzni akarnak (rohadékok! guild wars és gvg? összeférhetetlen!!!négy), képesek megbeszélni hogy wvw mapookon gvgznek, annyira vágynak rá. Erre mit csinálnak fszarcúék?nem tervezik bevezetni. lfg system, gh, ugyanez. kihívásokat akarunk, mit kapunk? 50 milla hp-s bossokat one shot killel. Ez aztán a kihívás…
        pedig ha nem csak a kommunista propagandájukat mesélnék,meg hülyeségeket találnának ki (nerfeljük az aoe skilleket mert túl sokat használják :D ez mi? a skilljeim nagy része aoe wtf-.-), akkor ez a játék annyival jobb lehetne… olyan pályafutást futhatna be, mint wow, ha hallgatnának ránk és nem csak a baromságaikat nyomatnák. Southsun is mennyi munkaóra volt és mire jó, semmire se. és akkor előadják hogy mi pontosan erre vágyunk, minden szép és minden jó, a játékosok visszajelzéseiből dolgoznak… csak közben totál más a véleményünk.
        Igenis kell a hiszti, mert a hülyeségeikkel tönkreteszik a játékot.

      • MaDFoX
        2013. március 8. - 12:09

        Sárki, mutass már egy hisztis hozzászólásodat légyszíves a dev fórumon! Csak kíváncsiságból…

  13. Nameless
    2013. március 8. - 10:39

    Guild Wars II az én szememben nagyon nagy bukás. Sajnos a második része már fele annyira sem jó mint az első része. Első részében legalább volt cél, de itt mi a cél ? Semmi. Az hogy WvW sokak számára felér egy ENDGAME-vel az egy dolog. De engem pl: nem kötött le 1-1,5 óránál többre. Céltalanul öldökölni bármilyen játékban tudok. Egy MMORPG-nek pont az volna a lényege hogy legyen cél és ne csak a céltalanság mint ITT!

    • 2013. március 8. - 11:18

      Ezt már párszor megtárgyaltuk itt (is). Az, hogy nem rágják a szádba a célokat nem céltalanság, legfeljebb neked. A nyitott történetes játékokban szükségszerűen eljön a pillanat amikor a játékosnak kell feltalálnia magát és célt keresni vagy abbahagyni…
      Itt egy 80-as lista (még szeptemberből), ajánlom figyelmébe minden céltalannak az utolsó pontot, mert igazából ez egy játék ám… ;)
      http://guildwars2hub.com/features/editorials/80-things-do-level-80

      • Sárki
        2013. március 8. - 11:45

        a legtöbb értékelhetetlen.
        Szerezd meg az összes titlét, szerezz legendaryt, legyen ascended geared, kb. ennyi a cél 80asként. persze fel lehet sorolni minden egyes achit külön-külön is, és lehet ilyen fs box o funokkal is operálni de ez a lista gagyi. alig találni rajta olyat, ami 10 perc játékkal ne lenne megcsinálható vagy ne lenne már meg. Nagy része ráadásul értelmetlen. Adj el drágán ectot… ez egy cél a játékban? Hagyjuk már…
        Persze lehet találni célokat, nekem ezzel nincs különösebb gondom. viszont semmi kihívás nincs a célok elérésében, na ez már inkább zavaró.

      • Nameless
        2013. március 8. - 12:37

        Az egy dolog hogy játék! De játékban is vannak és kell hogy legyenek konkrét célok. Ne az legyen már a cél hogy drágán adjak el ECTO-t vagy hogy farmoljak ki egy My Little Pony Shortbowot vagy az hogy “Add new friends to your friend’s list” mert ezek számomra nem célok. Ha barátokat akarok a “barát listámhoz” adni akkor felmegyek a Facebookra. Pl: Attól hogy játék még kellenek célok…

  14. Sárki
    2013. március 8. - 12:18

    MaDFoX :
    Sárki, mutass már egy hisztis hozzászólásodat légyszíves a dev fórumon! Csak kíváncsiságból…

    annyira nem tudok angolul, hogy azt be merjem vállalni :D de drága MadFox, elvileg ez a hivatalos magyar rajongói oldal, szóval joggal rinyálok itt is ;)

    • Kretusz
      2013. március 8. - 12:24

      rajongói oldal, ahogy irod, nem rinyáló oldal…

      • MaDFoX
        2013. március 8. - 12:30

        #1 Kretusz: ott a pont! :)
        #2 Sárki: MEGIN’ IDÉZGETSZ! :)

        Sárki :

        MaDFoX :
        Sárki, mutass már egy hisztis hozzászólásodat légyszíves a dev fórumon! Csak kíváncsiságból…

        annyira nem tudok angolul, hogy azt be merjem vállalni :D de drága MadFox, elvileg ez a hivatalos magyar rajongói oldal, szóval joggal rinyálok itt is ;)

        Egyébként, mint azt olyan pontosan leírtad “a játékosok visszajelzéseiből dolgoznak” ebből következik, hogy vissza kéne jelezni… Ha itt megkérsz valakit, szerintem nagyon szívesen lefordítja a kis mondókádat és végre ott is sírhatsz ahol meghallják… ;)

      • Gandarel
        2013. március 8. - 12:57

        Ja, az az 5 fős csapat dolgozik is néha a visszajelzésekből. Csak 5 fős, legalábbis a tempó olyan. Egyszerre 2 dolgon nem tudnak dolgozni.

      • Solefald
        2013. március 8. - 13:33

        MadFox drága fanboy barátom, meglátogattad te az elmúlt fél évben a suggestion fórum részleget? NAPI szinten jön a kérés a last online tab és egyéb guild management dolgok betételére(köztük az enyém is), a mai napig sehol semmi, kérdem én akkor mit csinálnak?? Legalább tudná az ember, hogy megnézték-e a topicod, de semmi ilyesmi nem jelez a forum. Válaszolni meg…höhe.

  15. panoz
    2013. március 8. - 13:07

    Látom kitört a shitstorm. :D
    Itt érik be az a vetés, hogy én legalább helyén kezeltem ezt a játékot, és szidtam mint a bokrot a kezdetekkor.
    Most meg nyugodt lelkiismerettel dícsérhetem a játékot hogy azért annyira nincs el…va mint egyesek most állítják. Nincs a tíznek az a haványa amivel különbséget tudok tenni hogy mennyivel jobb és élvezetesebb ez mint a GW1. Nem WoW verő, de hát ez van.

    • Sárki
      2013. március 8. - 14:09

      Dehogy élvezetesebb. Játszottál te egyáltalán vele?

      • panoz
        2013. március 8. - 16:56

        Igen.

  16. Goodone
    2013. március 8. - 13:43

    MaDFoX :
    #1 Kretusz: ott a pont! :)
    #2 Sárki: MEGIN’ IDÉZGETSZ! :)

    Sárki :

    MaDFoX :
    Sárki, mutass már egy hisztis hozzászólásodat légyszíves a dev fórumon! Csak kíváncsiságból…

    annyira nem tudok angolul, hogy azt be merjem vállalni :D de drága MadFox, elvileg ez a hivatalos magyar rajongói oldal, szóval joggal rinyálok itt is ;)

    Egyébként, mint azt olyan pontosan leírtad “a játékosok visszajelzéseiből dolgoznak” ebből következik, hogy vissza kéne jelezni… Ha itt megkérsz valakit, szerintem nagyon szívesen lefordítja a kis mondókádat és végre ott is sírhatsz ahol meghallják… ;)

    A játék megjelenése óta temérdek visszajelzés volt, számuk egyre csökken a fórumon, lévén az emberek nem láttak változást és leléptek.
    Rendszeresen olvastam a topikokat, jobbnál jobb ötleteket írtak le, de semmi. Én személy szerint három hete hagytam abba a játékot, szép volt jó volt, 15k teljesen megérte de rengeteg olyan dolog hiányzik a játékból amit már illetve volna megjelenéskor tartalmaznia.

    Személy szerint nekem a csapat keresés hiánya volt a legnagyobb probléma. A dungeonok 80%-át semmilyen formában nem láttam. Elegem volt abból hogy félórákat-órákat csak LF xy spamolásával töltöttem. Az meg hogy erre külön létre jött egy weblap az a játékosokat dicséri, de a játékra nézve nagy szegénységi bizonyítvány. Egy nyomorult chat-t nem tudtak a 7 hónap alatt berakni a játékba, amit bárhol látott volna a játékos bármerre kalandozik. A csatlakoz egy guildhez és úgy járj dungonbe dolgot hagyjuk, egy napjaink mmorpg-je már rég rossz ha csak guild-el tudsz boldogulni.

    Itt van ez a Tera, ami most lett nemrégen F2P. Hihetetlen milyen okos és felhasználó barát megoldások vannak benne. Van benne LFG rendszer, de mellette él a chaten működő LFG is. Ki mit szeret az használja. Az 5 fős küldetésekre is ki lehet dobni egy felhívást és a többi játékos látja és tud hozzád csatlakozni. Tudok emberekre rákeresni, megtudom nézi a szerver összes guildjét és applyt írni amelyik szimpatikus, és még egy tucat olyan dolog ami alap követelmény egy 2012-13 mmorpg-be.

    Ehhez képest itt van GW2 ami küldetésekbe, eventekben, látványban és hangulatban százszor ráver a Tera onlinre és teli van gyerekbetegségekkel és hiányosságokkal.

    Majd egy év múlva megnézzem megint, remélem egy kiforrottabb játék fog fogadni. Bízok benne.

    • 2013. március 8. - 14:25

      Pont erről van szó. A szociális része a leggyengébb a játéknak. A badge és karma mellé kellett még a koszorú, meg az acsik fejlesztése, de party kereső, dinamikus 5 főnél több party rendszer, guild pvp, és egyéb közösségi fejlesztések azok nem kellenek.
      Lehet itt fanboykodni össze-vissza, de a tény az az, hogy a b2p ellenére sem sikerül megtartani a játékosbázisukat, rengeteg ember hagyta abba, és kevés érkezik. Sokan csak azért játszunk, mert a társaság jó, de már nagyon sokan egy új játékot várnak, mert az ANET mindennel foglalkozik, csak az égető problémákkal nem.

  17. ubi8
    2013. március 8. - 15:09

    erre én is kíváncsi lennék mit csinálnak, megvettem a játékot, nagy tetszett meg miden, aztán eltelt jó pár hónap, az ember már átlatta az egész játékot, kiformalta a tokeneket dungeonekből, fraktalt is, de se új dungeon, se új kihívások, persze ott van fraktal, jó pár hét után elmentem egyre, kicsit hányingerem lett, ennyi telt tőlük, lvl 10 től bejön agony aztán kb minden mob kap x powert meg x vitalytit, és ez a dungeon kösse le a pve-s embereket fél évig vagy még több ideig, wtf? http://kepfeltoltes.hu/130308/gw109_www.kepfeltoltes.hu_.jpg kíváncsi lennék anet-es válaszra, mi értelme van, hogy szimpla moboknak egy-két hit az ember,nem baj majd a vízben kifuttatja az ember őket…
    Spvp: nagyon jó, már a pve itemeket lehet transmute-olni pvp-s skinre, sok értelme van akkor, szintén ebbe a hihetetlen választékba nem bírtak még berakni olyan mapot ahol ne pontokat kelljen elfoglalni, gratulálok
    WvW: terveztem idővel, de ez a hihetetlen választék, ahogy ezt is kitalálták, mennyi mindent tudsz venni az szerzett tokenből (legendaryhoz alapanyag, oszt hello szia, ez tart olyan sokáig, berakni wvw-re ascendokat többféle statokkal rendelkező gear, fegyvereket is, amiket lehetne badge of honorból venni, össze-vissza eltűnik mindenki oszt előjön, azt megint eltűnik..
    Inkább sárkányos eventre se megyek el, egyrészt ott is össze-vissza eltűnnek az emberek, laggol az egész szerver és az a hihetetlen taktika, amit végre kell hajtani, állsz 1 percig egyhelyben, ütöd a levegőt, mert elvileg ott van a hitboxa és meghal.. semilyen taktika, laggol az egész -.-
    a guild küldetések jók lettek, bár a bounty-s boss megin darálós az egész,taktikát szintén nem kell végrehajtani:( bár emellett már túl sok a negatívum, nálam már nem sokáig húzza…
    örültem volna ha jobb irányba megy el a játék, de sajnos nem…
    (madfox az én bejegyzésemhez nem kell hozzászólnod… kösz)

    • Sárki
      2013. március 8. - 16:08

      ááá, a vége szép :DD

  18. MaDFoX
    2013. március 8. - 15:39

    :*

    • 2013. március 8. - 16:20

      • 2013. március 8. - 17:07

        Földhöz vágod a hörcsögöt és közben azt kiáltod: Pikachu, téged választalak? :D

  19. 2013. március 8. - 21:32

    Gyerekek, az exotic már ócska nektek? :)

    • thalrador
      2013. március 8. - 22:35

      Exotic már a megjelenés után 2 hónappal uncsi volt, mivel egy teljes setet 2 nap megszerezni.

  20. Nameless
    2013. március 9. - 08:03

    Ez a játék sem lett WoW verő bármennyire is akarták a fanboyok! :P

    • 2013. március 9. - 08:18

      Nem akarták. Ahogy a készítők sem. Még mindig olyan nehéz ezt megérteni? Ez a játék nem a WoW-val versenyez – csak a játékosok fejében…

      • Nameless
        2013. március 9. - 08:47

        Hidd el, hogy nagyon sokan azt akarták hogy a GW2 legyen az új WoW…

      • Sárki
        2013. március 9. - 12:02

        Igaz. Ez a játék az előző résszel versenyez. De mivel semmit nem merít annak tapasztalataiból és jó megoldásaiból, így az első rész a nyerő.
        Egyébként meg az évekig tartó töretlen népszerűség tekintetében kellene, hogy a wowval versenyezzen. Persze a f2p rendszernek hála, a statisztikák torzak (eladott példányszám 2 millió pl. de fele se játszik igazából), de a többség azért már érzi, hogy ez a játék, jelen formájában jó ha egy évre elég szórakozást tud nyújtani.

      • 2013. március 10. - 08:54

        Aha, és a többi MMO mennyi ideig nyújt szórakozást a “jelenlegi formájában”? Mindig előkerül a kettős mérce…

        Egyébként ez a másik játékhoz hasonlítgatás még mindig a legnagyobb baromság (igen, azok részéről is, akik WoW-verőt akartak).

      • 2013. március 10. - 09:30

        “Nem akarták.”, persze….
        Teljesen természetes, hogy az Arenanet, ha ki se mondja, de legalább annyira sikeres terméket akar, mint eddig a WoW volt.
        Ugyanígy -||-, hogy a játékosok is a WoW jó dolgait újra, erősebben meg akarják kapni időnként.

      • 2013. március 10. - 10:04

        Nézd, akinek van egy kis esze, az tisztában van vele, hogy nem lesz már soha akkora táború MMO, mint a WoW. Egyszerűen képtelenség. Amikor a WoW kijött, nem volt még kismillió különböző MMO, különböző igényekre, hogy szétszabdalja az MMO-közönséget, így “mindenki” a WoW-val kezdett el játszani. Ma teljesen más a helyzet. Nem lesz még egy MMO 10 millió játékossal. Ez tök egyszerű, alapvető tény, bármely termékkel a világon. Teljesen értelmetlen elvárni egy MMO-tól, hogy WoW-verő legyen.

        Egyébként a WoW 10 millió előfizetőjét is megnézném, hogy jön össze, egyrészt azt sokan elfelejtik, hogy ennek kapásból 2/3-a ázsiai, persze általában az európai+amerikai eladásokat hasonlítgatják a WoW 10 milliójához. Másrészt ha ennél kevesebbet adnak el egy-egy kiegből, akkor mit csinál a maradék pármillió, aki nem veszi meg a kiegeket? Harmadrészt akárki akármit mond, másfél éve, amikor abbahagytam, az egyik nagy magyar szerveren játszottam, és már jó ideje “kongott az ürességtől”, három guild halt ki alólam, mert nem tudtunk raidelni. Manapság is folyton azt olvasom, hogy a nagy raider guildek mind 10-es raidelésre váltanak 25-ös helyett, mert nincs elég aktív játékosuk. Közben persze minden WoW-játékos akit ismerünk, raidel (vagy már nem játszik). Adjuk össze a kettőt… Szóval számomra elég nehéz elképzelni, hogy néz ki ez a 10 millió előfizető, de nem értek hozzá (meg nem is különösebben érdekel, mert szerintem 10 millió légy is tévedhet).

      • ruzsi
        2013. március 11. - 13:12

        Én ezelőtt évekig WoW-oztam, majd kb.1 év MMO szünet után megvettem ezt, majd kb. 1 hónapja láttam, hogy van trial a Pandás részre és visszamentem a WoW-ba. Igazából az itteni gyenge spvp miatt akartam alternatívát, de kb. 1 órát bírtam és WoW-delete.
        Hiányoztak az itteni dolgok, pl. nyomkodtam dodge-ot, mint a hülye. :D A készítők által megadott talentfa lett ellentétben az itt található rengeteg variációval. Felmentem a magyar Wow-os honlapra, ahol a legújabb cikk arról szólt, hogy ki hogyan csalt arenaban.
        NA mondom faja, csöbörből vödörbe. :)

    • Scip
      2013. március 9. - 14:06

      Miért…. a WoW még létezik? :OO

    • 2013. március 9. - 14:22

      Hát akkor rossz felé keresgéltek, ha ezt akarták…

  21. 2013. március 9. - 14:03

    A mélyentiszelt fikázóknak: Ha annyira szar, kár szót pazarolni rá,
    menjetek vissza wowozni, ott biztosan vannak szépen felsorolható célok, és minden
    rendkívül értelmes dolog amit hiányoltok, tök feleslegesen tépitek a szátokat,
    vegyétek fel egymást fészbúkon havernak aztán veregessétek meg egymás vállát ott szóban,
    hogy szerinted is szar, ejj szerintem is szar, jóvan akkor királyok vagyunk…

    De erre a sok marhaságra szerintem itt senki sem kíváncsi.

    • 2013. március 9. - 14:24

      ^ De tényleg :D Ha van valami, ami szerintem szar, akkor leírom. Egyszer. Meg esetleg még egyszer, ha valaki kérdezi a véleményem, illetve a témához kapcsolódik. De nem írogatom minden nap, mert marhára nincs értelme. Ha meg annyira rossz, hogy a nap minden percében írhatnékom van tőle, akkor már inkább nem játszok vele, félreteszem.

      • Shantey
        2013. március 9. - 17:03

        Ha annyira rossz hozzá sem szólok és nemes egyszerűséggel törlődik a gépről / kukába kerül a CD. :) De megint a szokásos köröket futjuk mi is, szóval beszéljünk inkább a hüvelygombáról.

      • 2013. március 10. - 09:31

        Érdekel a téma? :)

  22. Xymoth
    2013. március 9. - 19:16

    Tényleg felesleges veszekedni, nem havidíjas a játék nem fejlesztenek olyan tempóban, örülj, hogy kapsz valamilyen contentet. Vannak hibái a játéknak, meg kell tanulni vele játszani. Ha nem tudsz válts játékot. Nekem tetszik a gear dolog, nem tudom hogy fogják fejleszteni öket ez még kérdés eddig még jó. Mi vagyunk a tesztelők a játékban úgy tudom, türelmesnek kell lennünk.Én azért játszom a játékkal mert tetszik, és ha a contentböl meg a célból talán lejjebb adtam a játékban nem is gond mert jut másra is időm. Az hogy vki feljön sírni és mondja a magáét ez kevés az kevés, irigylem az idejét, mert nekem az egyetem közbe nem sok időm van, de sok normális hiszemű embernek se nagyon kellene, hanem vagy tanul vagy dolgozik. Ez a véleményem.

    • 2013. március 12. - 09:49

      Teljes mértékben egyetértek veled! :)

    • kindzsal
      2013. március 12. - 10:06

      A te szemszogedbol igazad van, de ne feledd penzbol elnek (szerver fentartas stb) tehat ha nem fejlesztik ajatekot, az emberek nem jatszanak a jatekkal, nem fizetnek a gemstoreba ezert igenis muszaj fejleszteniuk, talan meg jobban is mint a havidijas tarsaiknak, mert az emberek konyebben hagyjak ott a jatekot leven “nincs veszteni valojuk” nem tikkel el uresbe 1 havi dij. Persze ez mar leragott csont, de ettol meg elo lelegzo dolog.

    • kindzsal
      2013. március 12. - 10:11

      + ne magadbol vagy azokbol indulj ki akik goldbol oldjak meg a gemstore-t, mert csoro keleteuropaiak, hanem “szokasos” amerikai dagadt szemuveges pattanasos IQless kisgyerekre, aki bizony csak addig fog sirni apunak, a +gem-ert, amig elvezi a jatekot es talal maganak benne szorakozni valot. A gyerek ha elveszi az erdeklodeset mert azt latja nincs fejlesztve a jatek ott hagyja a picsaba es maximum akkor fog visszajonni, ha jon az uj kieg, de addig megjelenhet mas uj “nagyagyu” es inkabb odainvesztal azzal penzt veszit az Anet es az NCsoft is. Ergo, ha nem fejlesztik jatekot bizony elobb utobb a zsebukre mehet, de asszem ez trivialis.

  23. 2013. március 9. - 22:07

    Amit nagyon nem bírok, az amivé a WvW vált ez alatt a fél év alatt. Ma odamentem segíteni harcban egy embernek (egy thief és egy guardian támadta meg, ő egyedül volt), és így helyette rám ugrottak. Jó kis dps guardian volt, esélyem se volt ellenük support eleként. Amikor downedbe mentem, simán fel tudott volna kapni (arrébb mentem a guard npc-k közé vapor formban), de nem inkább ott hagyott, legalább nem őt ölik meg ._.
    Aztán ott vannak a bordereken rendezett “GvG”-k. Rögtön megy a sírás, hogy jaj, ne gyertek utánunk. Hát már jó, hogy még nem tilt ki a borderről is. Mondjuk ez ArenaNet hibája is, hogy wvw-n “kell” gvg-zniük az embereknek.
    Megint más: belőttük Cragtop fullfelfejlesztett falát a keleti campből (egy jó unalmas 10-15 perc, ha nem több), bemegy az alli zerg, beveszi, és még annyi sem, hogy köszi. Utána bentről elkezdünk trebuzni (a garrisont), jön Gandara zerg, lerohanja a tornyot, de a mi zergünk meg sehol, simán hagyják, hogy visszavegyék…
    Na az ilyenek marhára el tudják venni a kedvem tőle. Nevetséges, hogy néha több csapatszellem van egy Battlefield játékban, ahol a cél a minél magasabb egyéni pontszám elérése.

    • 2013. március 9. - 22:08

      Várj, ezt miért ide írtam? Ohh man.

    • Sárki
      2013. március 10. - 09:04

      Jaj ne már, nem a wvw a hibás, mert valaki tetű. Engem meg 3man próbáltak reselni miközben őket meg ütötték 10en.
      A gvg-ben igazad van. A legfájóbb pedig az, hogy a játékosok határozott könyörgése ellenére nem érzik fontosnak a Guild Wars 2 nevű játék fejlesztői, hogy legyen a játékban GvG.
      A bárgyú taktikát meg köszönd az önkényesen kinevezett commandereknek.

      • 2013. március 10. - 11:20

        Nem is a wvw-t, vagy a játékot hibáztattam. Szerintem a “Nevetséges, hogy néha több csapatszellem van egy Battlefield játékban, ahol a cél a minél magasabb egyéni pontszám elérése.” mondat is arra utal, hogy a játékosokkal van a gond. Vagy nem?

      • Sárki
        2013. március 10. - 12:44

        Sajnos a rendszer is hibás. Amíg 5 perc run visszatérni a csatába ha meghalsz, senki sem akar felesleges kockázatot vállalni.

      • 2013. március 11. - 13:10

        Igazatok van. GvG Kell, bár nekem nem fontos.
        A játékosok többsége se valami intelligens, erről ArenaNet nem tehet.
        Arról viszont igen, hogy egyszerű szabályok bevezetésével kétszer jobb lenne a WWW. Várak Chestet adhatnának, 1-2 órás bevehetetlenség/nochest protekcióval (hogy ne farmolják),
        Armor törést eltörölni, kezdőhelyen kívül minden WP legyen fizetős.

        Tudom, hogy utóbbi 2 dolognál sokan fordítva gondoljátok jónak, de elmondom, hogy szerintem miért nem:
        Óriási Culling, Lagg, nem utolsó sorban csalók – Ezért fizessünk Repairt?!
        Másfelől itt az számít, hogy a halott mennyi ideig esik ki a csatából. Ha röhögve visszasétálnak, az nem értelmes.
        Ha meghalok egy vár védése közen, fizessek akár 5 ezüstöt az azonnali újraérkezéshez, hátha a sikeres védés közben bezsebelek 5-10 ezüstöt.
        Az elvesztett létszám és idő legyen a fontos, döntő tényezők.

        Commander pedig glory szerűen gyűjtött pontért járjon.

      • Vik
        2013. március 11. - 14:01

        Nekem minimális WvWvW, 30+ szintű PVE és elég sok Mass Effect 3 multi tapasztalattal a hátam mögött az az érzésem, hogy a kezdéskor hiába harangozták be úgy, hogy milyen jó lesz, mert majd egymást segítik a játékosok a csatában, és ez egy újfajta szemléletmódot jelent, ez eléggé nehezen megvalósítható a csiga lassú újraélesztés miatt. ME3 multiban nem gond, ha jön egy ultra erős ellenfél, általában van 1-2 másodperc arra, hogy a lábai előtt heverő elhullott csapattársat újraélesszük. Szoktak is lenni olyan pörgős, egymást segítő csaták (többnyire vadidegen játékosokkal), hogy öröm nézni.

      • 2013. március 11. - 18:31

        A GW2 tesztelésekor, már ha komolyan véve volt ilyen részükről, még persze hogy a baráti társaságukban tették ezt, illetve a sajtó számára biztosított zárt bétákon se voltak… genyók.

        Elég csak Plinxre vagy penitentre bekukkantani, hogy lássák, mennyire durván kapzsik és gyökerek a játékosok.
        Nem is beszélve azokról a pugokról, akik végigexploitolják a runokat, és ha nem tetszik, mehetsz disznókat farmolni 2 XP-ért.

      • 2013. március 11. - 19:27

        Mondd csak Predi, te is vörösben látod a világot, mint a Ragadozók?

      • kindzsal
        2013. március 12. - 10:00

        Predator: Javareszt a rossz jutalmazasi rendszernek tudom be. Miert er ugyannyi XP-t egy fel oras event mint 3 perces? Illetve miert nem kapnak a chain eventek chain kombo szorzot a karmara penzre lootra (ha az elejetol a vegeig vegitolsz egy chaint bonust kapsz), + a rendszer nem kezeli a heal/rez rendszert igy nem eri meg valakit felszedni mert “csak” bronze leszel.

        A WvWnel nekem is nagy gond a szokasosat leszamitva, hogy marha sokat kell uresbe futkosni (es nem feltetlen mert bena vagyok, hanem mert az ellenseges zerg 3 meterrel elottem jelenik meg, azzal ugyan nem sok mindent tudsz kezdeni). Szemely szerint beletennek egy party summoning cuccot tudomisen 15 perces CDvel (vagy amennyi tetszik), ami azonnal oda tudja magadhoz rantani a csapatot es csak WvWn es PvEben lehetne hasznalni. Igy sok esetben az ember hamar benne tudna lenni a surujeben, DE nem adna akkor elonyt hogy egy egy zerg gyorsan valtoztassa a helyet (persze tudom lehetnenek re-invek stb. igy hamar lehetne sokszor poziciot valtoztatni, de ennek kikerulesere meg kaphatna a summonalt ember egy debuffot, hogy nem lehet megidezni 15 percig hiaba is “hasznaljak” rajta).

        Ez szemelyes “siras” az engi turret-ekrol. Igazabol tovabbra sem azt lovik amit en szeretnek, nem tudom van e terv ennek a javitasara? A masik, hogy 1 AoE elviszi oket 20-50 seces CD-ert meg nagyon draga benn tartani a AB-n. A lenyeg sok esetben ezeket tehetnek immuninsa a AoE effectekre es kizarolag point sebzessel lehessen olni oket mert igy nem sok ertelmuk van (igaz lehet ez necro/ranger petre meg akinek hasonlo a helyzete).

      • 2013. március 12. - 15:50

        Persze hogy vörösben látom a világot.

        Chain bonusz nem rossz ötlet egyébként.
        Mondjuk sok esetben az értékelés is érdekes.
        Az nagyon gyakori, hogy a támadásokat végigtallózom a Champ Abo-n Plinx végén, aranyért, de végig játszott, halál nélküli, totál beleadós Melandru végén csak bronzt ad, és örülök, ha ládát is ad 4 kékkel-zöldel.

        Gondolom mi lehet a turretekkel, a petjeim is állandóan halottak..

    • 2013. március 10. - 09:33

      Karma train. Amíg nincsenek tényleges jutalmak és következmények WWW-ben, farmhely lesz.
      Nem a játékosoktól kell színvonalat elvárni, hanem a készítők által megszabott lehetőségekből és szabályokból…

      • Punisher
        2013. március 10. - 15:30

        Karma?:S lehet hogy ezt szervere válogatja, de mifelénk aki wvwn farmol az a killeket farmolja:O

      • 2013. március 11. - 08:09

        Killeket, meg a sok pénzt, amit közben bezsebelhetsz.
        Hivatalosan Karma Train a megnevezése, bár karmából nem annyira egyszerű hatásosan pénzt koholni.

    • szajhavész
      2013. március 10. - 17:00

      Jah, hasonlo eset: elkészül 2-3 golem hogy majd bevesszük Sm-et. Golemek elindulnak garrisonbol, mindjárt odaérünk…de a népek meglátnak jobboldalt néhány pirosat ólálkodni, hát utánuk is rohan az egész banda, és otthagyják a golemeket védelemnélkül…
      Persze hogy meg is jelent az ellenséges zerg és lemészárolta mind.
      Néha ugyérzem percekkel előrelátok a jövőbe és megtudom mondani mi fog történni.Ezért is jobban szeretem a guildes csapatokat mert nem szaladnak minden irányba ha meglátnak egy kósza ellenséget, hanem van tax.

      • 2013. március 10. - 18:05

        ezért kellenek a jó pug-commanderek, hogy ne hagyják elkószálni a tömeget.

      • 2013. március 11. - 08:10

        És miért hallgatnának valakire, aki 100g-t összefarmolt/megrendelt a titulusért?
        Ha sikeres, megjegyezzük a nevüket és hallgatunk rájuk, de túl nagy a kapzsiság ahoz, hogy minden úgy történjen, ahogy azt elvárhatnák.

      • 2013. március 11. - 11:01

        Azt hiszem a SFR-en kellene játszanod, hogy lásd miért is kell hallgatni rájuk.

      • 2013. március 11. - 13:01

        Underworldon is van pár, aki érti a dolgát, őket követjük.
        Ez viszont a többségről nem mondható el. Nem hajlandóak kiválni a zergből, hogy megmentsenek egy területet…

      • Sárki
        2013. március 11. - 13:07

        Azért seafereren is vannak barmok. tegnap pl. képes volt 10 emberrel 3szor is nekirontani a 30as vizunah zergnek. A legszebb az volt a dologban, hogy mindez történt a deso tower előtt, miközben vizunah meg volt támogatva az npc commanderrel.

      • szajhavész
        2013. március 11. - 19:35

        -Te cigány! Hát ez a ló VAK!
        -Nem vak az csaókolom, hanem bátor

  24. thalrador
    2013. március 12. - 21:03

    Lassan Március közepe van, eddig a “kiegészítő méretű content” ből kaptunk 10 npc-t meg egy rakás táblát. WvW updateről annyi hír hogy több supply-t fogunk tudni felvenni.
    Most vagy a jövőbeli kiegészítők vannak ku**a nagy szarban, vagy valaki valamit elrontott…

    • Gandarel
      2013. március 12. - 21:18

      Március végén jön a márciusi content. Írták hogy ez a 2 hónap elég időt adott nekik hogy fölkészüljenek és rendezzék a dolgaikat. Mellesleg a content alatt nem csak personal storyt kell érteni, februárban kaptunk ratinget, új pvp mapot, guild missionoket stb, ami nem kis dolog.

      • thalrador
        2013. március 12. - 21:27

        És egy egy kiegészítőnyi content? :)
        Rantinget nem kaptunk amugyí :)

      • Gandarel
        2013. március 12. - 21:56

        Attól hogy nem írja ki még kaptunk :P Már az alapján vannak a meccsek.

      • thalrador
        2013. március 12. - 22:06

        Amit nem bizonyítható az nincs. Annyit baromásgot mondtak már, hogy amit nem látok/nem bizonytják az nincs. Ha lenne normális rating miért nem iratják ki? Felléptem GW1be, és lassan több ott a játékos mint itt.

    • 2013. március 13. - 02:50

      – Orr, CoF, AC boss revamp + néhány world boss módosítva és egyéb dungeon tweak-ek
      – Új daily rendszer, achievement tracker
      – Új fizetőeszközök, új vendoritemek
      – PvP matchmaking az új rating rendszer alapján működik (tournamenten)
      – Új PvP map
      – kétcsapatos tournament véglegesítve a 8-as mellett és pvp ticket megszűnt
      – World boss dropok megnőttek (ezért is van tömegnyomor boss spawn előtt mindenhol), veteran és champion dropfix
      – living story bevezetője (új eventek, jónéhány új NPC, akikkel beszélgetve utalást kapsz a történet részleteire, pl. vándorló testőr története)
      – TP item preview
      – Guesting
      – 5 kategóriában több különböző célú Guild Mission, új guildfejlesztések, guild merit pontok és guild commendation rewardok
      – bugfix-ek, balance, játékmechanikai módosítások listája itt:
      https://forum-en.guildwars2.com/forum/info/news/Game-Update-Notes-February-26-2013

      – WvW patch márciusra halasztva (kiegészítő culling és grafikai opciók, új skinek, új statok badge-ért, wvw character progression, unlockolható karakterképességek és hasonló dolgokról volt eddig szó a fórumon és a QA cikkekben)

      Patch előtt 1-2 nappal fognak talán részleteket elárulni, mert már a Bethesda és a Blizzard is elkezdte beépíteni a játékaiba a GW2-ben sikeres megoldásokat. Nem csak a WvW-t érinti a 26-án megjelenő frissítés, de hogy pontosan mi lesz PvP és PvE fronton, azt megjelenésig biztosan nem közlik.

      A “kiegészítő méretű tartalom” kapcsán január elején tisztázták, hogy a befektetett munka és a változtatások száma lesz olyan nagyságrendű, mintha egy kiegészítőt fejlesztenének, de nem lesz expansion méretű új tartalom, sőt nem lesz sok új tartalom februárban és márciusban. A januári előtt pedig direkt szóltak, hogy nem lesz nagy patch, csak kisebb technikai előkészítő módosítások, kísérleti megoldások, amiket többnyire talán nem is fogunk észrevenni.

      • 2013. március 13. - 08:06

        E szerint a megjelenéskor már alapvetőnek tekinthető feature-ok utólagos bekerülését és tágítását/fixálását kiegészítő méretű áldásnak vegyük, és legyünk hálásak? Parasztvakítás az eddigi összes patch, de vegyük úgy, hogy a hamarabbi megjelenés árán kimaradt és félkész dolgokat kapjuk meg. Viszont ne kérkedjenek vele…

      • Sárki
        2013. március 13. - 08:15

        Ennyi volt a cof rewamp? Örömmel hallom :) Anmnak ellenére, hogy cof a legeasybb, leggyorsabb dungeon, talán még a legkreatívabb is. Örülök hogy nem kavartak bele.
        A dungeonökkel egyébként szvsz nincs különösebb probléma (kivéve cm-et mert az egy rakás … :P), csak a tokenek elkölthetősége ami necces. ha bevezetik a lodestoneos ötletet (mittomén, 200 token egy lodestone), a chestek drop ratejét növelik (kék cucc ne essen belőle) és minden tokenből lehet min. 78as rare armort venni, akkor szerintem tökéletes lesz a dolog (mondjuk lehet eljátszanék mellé egy olyat, hogy a lodestonet nem lehet eladni tp-n, akkor minden dungeon forgalma megugrana :P).
        Daily rendszer: vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Sokszor pocsék dolgok közül kell választani és mivel össz. 5 silver a reward, így a rengeteg wp használat kifejezetten zavaró.
        PvP-s dolgok: első lépésként jó, de addig nem lesz esport, amíg ennyire kiegyensúlyozatlan a meta, ráadásul minden pályán ugyanazok a célok. Több játékmód és observe is kell. GW1-ben volt egy csodálatos rendszer, amivel az egyszeri player fogadásokat tudott kötni a HB és gvg tournamentekre. ezt ide is be kellene vezetni, komolyabb tournamentekkel, komolyabb nyereményekkel (és persze observe modedal) és epic lenne a játék pvp része.
        World boss dropok: nem nőttek meg. Ugyanúgy 1-3 rare esik mint előtte. Persze akik nem mentek előtte world bossokra, azok nyilván nem érzékelik. De szerintem a népszerűségben benne van a guesting rendszer és az egy chest/day-es rendszer is.
        Veteran és champion dropfix: ezt még nem vezették be tudtommal. és ha bevezették, tuti hogy bugos :D
        Living story: nem élő, ennyi a bajom. Hetek óta menekülnek, de egyszer nem láttam, hogy a molten alliance cseszegetné őket. Ráadásul eddig még nem volt igazi story, talán majd a 3. felvonásban.
        TP: komolyabb gond nincs vele, de több keresőfunkció kell és hasznos lenne mellé egy olyan alternatíva, mint ami gw1ben volt. Viszonylag drága cuccot sokszor nem éri meg kirakni, mert alád licitelnek 1 copperrel és a büdös életben nem adod el a cuccost, ha meg leveszed, bukod a listening fee-t.
        Guesting: amióta bejött, lag wars van, ez a napi 2 szerós dolog picit sok. Legyenek korlátozások vagy valami, de nagyon frusztráló amikor azért marad le az ember a home szerveres eventről, mert overflowra kerül a guestelők miatt.
        Guild missionök: kis klánokat kinyírták velük, egyébként fasza ötlet, bár az új fejlesztések árai nevetségesek 2k influ és 3 merit azért, hogy 15%-kal olcsóbban utazzon a klán 1 napig? Ne szórakozzunk már :d
        WvW patch: azért az remélem tiszta, hogy ha jó lesz az update, akkor a rengeteg casual miatt az igazi wvw-sek nem fognak tudni játszani és simán lelépnek :D vagy növelik az egy mapra jutó játékosok számát vagy új mapot tesznek be, de előre látom mekkora QQ fest lesz itt emiatt.
        a 26-ai patchtől sokat nem várok pvesként. Living storyt folytatják, remélhetőleg most már tényleg kezd érdekessé válni, gondolom rewampolnak 1-2 dungeont, pár bugfixre is tippelek és kb. ennyi. WvW-s contentet ígértek, remélem tényleg abba ölik az idejük nagy részét.

      • 2013. március 13. - 20:41

        De, javult a WB drop (bár ez valójában nem a WB drop javítás okán, hanem amiatt, hogy kisebb területeken lévő WB is dob már nagyszintű cuccot). Most már Svanir Shaman, Kukac, Behemoth is dob Rare-t/Exo-t. Elég sűrűn többet is, mint egyet.

      • 2013. március 13. - 09:45

        Igen, ha neked úgy jobb, vedd úgy, hogy most jelenik meg a játék, de eddig bétatesztelhetted. (Persze nyilván ha még nem jelent volna meg, akkor meg azért menne a sírás, hogy mit bénáznak már annyit.) Az jobb lenne, ha nem fejlesztenének? Nyilván “kérkedni” fognak vele, ahogy MINDEN termék készítői a világon a saját termékükkel… Ez aztán baromi nagy meglepetés… De tudom, ez lett volna a tökéletes játék, Krisztus második eljövetele, amit szent programozók készítenek…

      • Sárki
        2013. március 13. - 09:49

        gw1et 2007-ben beáldozták gw2ért. 5 éve fejlesztik és hiányoznak belőle az alapdolgok. mindez úgy, hogy a csillagokat is lehazudták nekünk. Szvsz jogos a csalódottság.

      • Solefald
        2013. március 13. - 12:39

        Egy baromi nagy szociális patch kéne a játéknak. Jelenleg borzalmas a játék e téren. Guild kezelése egy katasztrófa, nem tudod követni az aktív tagokat, motd-t pedig senki sem olvassa, mert nem jelenik meg loginnál a chaten, miért nem lehet guild wide mail-t küldeni stb stb stb. Valamint miért nincs beépített guild/party kereső? Úgy vélem ez alap egy mai mmo-ban. Ezzel kéne inkább foglalkozni először, annyira béna a prioritás náluk, hogy az hihetetlen. Southsun-ba ölt munka idő helyett pl ezt kellett volna megcsinálni.

  25. Gandarel
    2013. március 13. - 17:42

    thalrador :
    Amit nem bizonyítható az nincs. Annyit baromásgot mondtak már, hogy amit nem látok/nem bizonytják az nincs. Ha lenne normális rating miért nem iratják ki? Felléptem GW1be, és lassan több ott a játékos mint itt.

    Kihagytam a rating első 2 hetét, így 0-ról indultam, bementem egyedül 3 fordulósba, zsinórban 3x kaptam olyan teamet ahol mindenki r10 alatt volt, és olyan team ellen akik szintén r10 alattiak mind. Azért erre mennyi az esély?

    2 fordulósban pedig kb rating óta 15-20-at mentem premade teammel, kb 3-at buktunk, és mostmár nem ad r40 alatti teameket.

  26. Mephike
    2013. március 14. - 10:52
    • Sárki
      2013. március 14. - 11:11

      Még hány helyre linkelitek be? :S

      • Mephike
        2013. március 14. - 12:15

        Bocs mester, én még másutt nem láttam, és melóhelyről nem volt időm végignyálazni mindent aprólékosan, de majd felveszlek titkárnőnek, és majd tudsz figyelmeztetni az ilyen dolgokra. De lehet jobban járok, ha csak annyit kérek a szerkesztőktől, hogy töröljék a kérdésemet, mert tárgytalan.
        Örülök, hogy vagy nekünk Sárki, Te kis tökéletesség…

      • Shantey
        2013. március 14. - 13:53

        Mivel off-topic, ezért chaten van értelme a linknek, ahol tegnap óta kétszer is linkelték az utolsó 5-6 kommentben.

      • Prana
        2013. március 14. - 14:06

        Offtopic? Te mit szivsz? Ez a március 26-i patch része, tehát abszolut itt a helye. Tény hogy máshol előbb be lett linkelve, na de ne beszélj már hülyeséget!

      • Atoc
        2013. március 14. - 14:57

        Tényleg sok köze van a Flame and Frosthoz a WvW cullingnak.

      • Prana
        2013. március 14. - 15:44

        Ülj le, egyes.

        A Spirit Watch pvp térképnek sincs semmi köze a Flame and Frost living storyhoz, mégis része volt a februári patchnek. És képzeld, még a guildwars2.com hivatalos weboldalon is volt pofájuk beleirini a “Flame and Frost: The Gathering Storm” ismertetőbe, mint ujdonság.

        Szánalmas kis troll vagy.

      • Sárki
        2013. március 14. - 15:50

        Még így lereagálni egy ilyen apróságot :D

      • Shantey
        2013. március 14. - 16:51

        Köll Xanax?

  27. Prana
    2013. március 14. - 16:55

    Kösz nem kell, neked nagyobb szükséged van rá.

    • Atoc
      2013. március 14. - 19:13

      Ha elolvasnád a cikket, akkor rájönnél, hogy a living story következő részéről van benne szó. Semmi pvp térkép vagy wvw nincs említve.
      Nembaj azért én egy 2es alát adok neked mert a patch részét vmennyire tudtad értelmezni és mert jószívű vagyok.

      • Zen Paradox
        2013. március 14. - 19:56

        Én kérek elnézést mindenkitől, hogy még mindig ezt a csontot rágjuk, komolyan már én is unom. Sajnos nem tudok szó nélkül elmenni a korlátolt hozzászólások mellett. Nézzük tehát indulatok nélkül, tárgyilagosan a tényeket.

        Az itt lefordított cikk eredetije a következő címen található:
        https://www.guildwars2.com/en/the-game/releases/march-2013/

        Ebben csakugyan valóban csak a living story kifejtve, mivel a patch többi részéről még nem akarnak részleteket közölni. Azonban garantálom, hogy március 26-ig ez a cikk ki lesz bővítve, és benne lesznek a WvW változások is. Ezen WvW változások egy része lesz a “culling” jelenség javítása, melyről a https://www.guildwars2.com/en/news/world-vs-worldthe-end-of-culling/ cimen található bejelentés.

        Bizonyiték gyanánt kérlek vess egy pillantást az előző havi patchről szóló eredeti cikkre: https://www.guildwars2.com/en/the-game/releases/february-2013/

        Mint láthatod, ebben nem csak a living story nyúlfarknyi kis bevezetője, hanem a “New Features” cim alatt számos egyéb újdonság is fel van sorolva.

        Tehát, a “Flame & Frost: The Razing” patch nem csak egy fejezet a living storyból, hanem a teljes március csomag elnevezése.

        Mellesleg ha vennéd a fáradtságot és visszaolvasnád az itteni cikkhez írt kommentárokat, láthatnád hogy több mint tíz ember foglalkozott a WvW és culling témával ezen téma kapcsán. Nyilván ők sem értik – szerinted – hogy ennek semmi keresnivalója itt.

        Nagyon hálás lennék, ha képes lennél túllépni saját beszűkült látókörödön, és nem kötözködnél teljesen feleslegesen olyan témában, amiben ráadásul nincsen igazad.

        Köszöntem tisztelettel,
        Prana

      • 2013. március 14. - 22:33

        fáradságot*
        a fáradozásról van szó, nem a kimerültségről :3

      • Zen Paradox
        2013. március 14. - 22:40

        Rosszul írtam, elnézést. Lehet hogy van benne több fogalmazási és helyesírási hiba is, sietve kellett írnom. Kiváncsian várom, hogy a tartalmat illetőan van-e érdemi hozzáfűznivalója bárkinek.

      • 2013. március 15. - 11:22

        Tartalmilag azért nem kötöttem bele, mert nem lehet :P Egyet értek. Viszont ez egy elég gyakori hiba, egyáltalán nem kioktatás céljából írtam.

  28. Doggar
    2013. március 16. - 15:27

    Kildaros :
    MaD, távol álljon tőlem a kötekedés, de a cikkben az szerepel, hogy a négy részes sorozat harmadik felvonása. Az én értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy a történet 3/4-énél tartunk:). Ha ez igaz, akkor tényleg nagyon lapos egy sztori volt ez. Vagy a négy részes sorozat negyedik része után is tovább folytatódik?:) Röviden összefoglalva: ha ez ennyi, akkor egy kalap sz.r, ha apró lépésekkel építkeznek, akkor még lehet jó is belőle

    És aki jelenesetben level 20 on van, az lemarad a storyról?

    • nathriel01
      2013. március 16. - 15:38

      A Living Story két kezdőzónában és Lion’s Arch-ban játszódik jelenleg. Ezekre a helyekre 2-es szinttől el lehet jutni és érvényesülni is lehet rajtuk, tehát az, hogy még csak 20-as vagy, semmiben nem akadályoz.

    • Sárki
      2013. március 16. - 15:40

      a story bennmarad és kezdőterületeken zajlik. Egyébként meg így járt (volna), ha valaki jövőre kezdi a játékot, az is le fog maradni az idei karácsonyról.

      • 2013. március 16. - 16:04

        Jaja, én a helyükben vissza is követelném a játék árát, hát mi az már, hogy az előző karácsonyon nem lehettek ott. (“I WANT REFUND!” a jelmondat)

  29. Kaszás
    2013. március 18. - 17:41

    Bocsánat hogy be pofátlankodok még teljesen 7j vagyok a GW2ben pontosabban tegnap vettwm meg :D de nem ez a lényeg csak a vitához szeretnék picit hozzászólni hogy így teljesen új szemmel engem le vett a lábamról a játék a kisebb nagyobb problémákat meg betudom annak hogy azért az ncsoft mégis évente kb 2 játékot a piacra dob lásd most fog nem sokára kijönni a Blade and soul és azért a régebbi játékaikkal is próbál foglalkozni kisebb nagyobb sikerrel meg hát kezd egy kicsit bele esni abba a csapdába mint a többi játék tervező cégek hogy sorban dobálják ki a játékokat tesztelések meg miegymás nélkül és amikor már a polcon van a játék akkor nézi meg hogy mifutott ki és veszik észre hogy még fél kész állapitban sincs erre is egy tökéletes példa a The Warz szal arra akarok kijukadni hogy feleslegesen rágjátok magatokat majd szépen lassan alakulnak majd a dolgok jó persze kell kicsit qnyázódni mert akkor lehet végképp tojnának a játékokra de akkor sem egymással kéne vitatkozni

    • Kaszás
      2013. március 18. - 17:45

      És elnézést az írási hibákért jelenleg dolgozom és telefonról írok :D

    • Sárki
      2013. március 18. - 20:59

      Jó, csak ezzel az a gond, hogy már most unalmas, kihívásoktól mentes a játék és mivel gw1et is tönkretették, így búcsúzhatnék Tyriától.

      • Kaszás
        2013. március 19. - 09:52

        Sárki melyik az a játék az ami egy idő után nem lesz unalmas :) vegyük a wowot emberek über hiper szuper nagy kedvencét tele van küldetéssel aminek lepkef*ng köze nincs a storyhoz a saját szintednek megfelelő helyre oda mész grindelsz mint a barom majd mész megint a szinted megfelelő helyre eléred a max szintet össze szeded a már mostani tier 8000 szettet tele szoketeled stb stb hűde f*sza hű de jó mész pvp jön a pala 2 ütés meghaltál kb ennyi a játék :D balance teljesen 0 kihívás úgy szint grafikáról oké ne beszéljünk mert régi játék de amikor már kijött nem volt egy játékba se 3 szög alakú fa de ebbe ne menjünk bele egyszerűen minden játékot meg lehet unni kis időn belül :)

    • 2013. március 19. - 07:32

      Pont azért kell rágni a fülüket, hogy kapjanak visszajelzést, merre haladjanak, egyáltalán hogy tudják, mire van tényleges igény. Nem trollkodó virágcsokorra és lovagoló cuccokra (Mount nélküli játékban!!), hanem kőkemény figyelemre balance terén. Például.

      • Kaszás
        2013. március 19. - 09:36

        De azt meg szerintem a hivatalos fórumjukon kéne mert szerintem ide nem igazán fognak térni ha ne adj isten mégin valami féleképp ide tévednének akkor se hiszem hogy megértenék amit itt írnak az emberek :D

      • 2013. március 23. - 06:18

        Tegyétek is azt. Ott el lehet érni dolgokat.

      • nathriel01
        2013. március 23. - 12:11

        Te örülnél annak, ha az az ember foglalkozna a balance-al, aki a virágcsokrot és a seprűt készítette? A kérdés költői volt.

      • nedvedicious
        2013. március 23. - 12:51

        nathriel01 :
        Te örülnél annak, ha az az ember foglalkozna a balance-al, aki a virágcsokrot és a seprűt készítette? A kérdés költői volt.

        Én jah xD A virágcsokor és a seprű is baromi jól sikerült…. ;-)

  30. Solti
    2013. március 22. - 13:04

    Sziasztok!
    Van egy eladó egy Gw2 accountom. Ára 9500Ft. Akit érdekel írjon emailt ide: solti90 kukac citromail.hu

    • kindzsal
      2013. március 22. - 16:35

      Vegyel helyette defiance-t. Mi van ha meg kesobb kijon egy ujabb hatalmas update es ujabb 6 itemet kell masfel honap alatt megtalani es ezt te kihagynad? Ne add el eleg ha parkolo palyara teszed, persze a te dolgod, ha kell a penz akkor kell.

    • nedvedicious
      2013. március 23. - 12:53

      btw baromi sokat kérsz érte. 11000 körül már lehet kapni új accot. Ráadásul a tiéden ezek szerint még semmi komoly karakter sincs. Plusz ott van még a magas kockázat.
      Max 4-5000 ft körül érhet az accot, már én 1000-ért sem venném meg a kockázat miatt.

  31. Solti
    2013. március 22. - 22:14

    Igazából pénz hiány az elsődleges oka az eladásnak. A játék tetszett, de már fél éve szinte be se léptem. Aki eddig írt volna esetleg az írjon újra, mert nem volt aktív az email amit megadtam. :)

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: