Reklámok
Kezdőlap > Aktuális információk, Általános cikkek > Három napos kiárusítás némi információval fűszerezve

Három napos kiárusítás némi információval fűszerezve

black-flag

Elérkezett az Új Év, ami azt jelenti, hogy a Black Lion Trading Company bődületes méretű leárazásokat tart majd Január 4-6-ig.

Hogy megünnepeljük az új év hajnalát Tyriában, három napon keresztül, lefaragjuk az árainkat a Gem Store-ban Január 4.-étől egészen 6.-áig. Minden nap ki fogunk választani három különböző terméket és ezeknek az árát drasztikusan csökkenteni fogjuk. Minden akció 09:00-tól fog kezdődni és 24 órán keresztül fog tartani.


signature

Tehát, mától érdemes lesz figyelni a Gem Store kínálatát.

Nem ez az egyetlen dolog, amivel előálltak ma a készítők. Egy kis magyarázatot is kitettek a fórumra, amiben elmondják, hogy nagyjából mit is várhatunk a januári/februári/márciusi patch özöntől.

Colin Johanson azt mondta, hogy a Januári tapasz relatíve kicsi lesz és csak annyi lesz a szerepe, hogy felvezesse a februári és márciusi peccs történetét és a közelgő új funkciókat.
Egyik frissítés sem fog új fajt, kasztot, sőt még földrészt sem tartalmazni. Az elmondásai alapján, a meglévő játékot szeretnék erősíteni, új funkciókkal ellátni és szeretnék elérni, hogy érdemes legyen mindent felfedezni a játékban. Ennek ellenére még mindig tartja, hogy egy kiegészítő méretű tartalmi csomagot fogunk kapni eme három hónap során, melyekhez szép lassan csepegtetnek majd információkat.

Plusz információ, hogy egész jól haladnak azzal, hogy eltüntessék a WvW-n előforduló “hirtelen egy hadsereg jelent meg a semmiből” hiba jelenséget.

Köszönet a mindig szemfüles MadFoxnak a gyors figyelmeztetésért. :)

Reklámok
  1. GriffinHUN
    2013. január 4. - 15:14

    Én pár új fractalnak örülnék, ha már új területek nem kerülnek be. Ezen felül a játék így is nagyon jó úgyhogy többet nem is kérek! :D

  2. Maliven
    2013. január 4. - 15:50

    A fractalnak az a gondja hogy nem voltam még sose mivel lvl1 re nem keresnek már csapatot.
    Biztos én vagyok a hülye de én még a forge ot sem tudom használni hiába dobok bele valamit még egy valamit enged bedobni de négyet sose.

    • 2013. január 4. - 22:58

      Elvileg ebben a hónapban már lesz egy olyan patch, amivel megoldják azt is, hogy a csapatban legmagasabb szintet elért tag szintjéig mehessen bárki Fractalsba. Szóval ha te lvl1-en vagy, mehetsz másokkal, akik magasabb szintet értek már el, de minden teljesített, szintednél magasabb Fractals runnal egy szintet fogsz lépni, a legmagasabb szintet biztosító játékos(ok) a csapatodban pedig extra karmát kapnak, de nem nő a Fractals szintjük. Valahogy így lesz. Lényeg, hogy mindenki mehet a party-val, függetlenül attól, hogy milyen szintre keresnek embert.

      • Kozzy
        2013. január 5. - 10:48

        Azaz, ezentúl bármilyen party-val mehetsz, de ahhoz hogy mindenki lépjen szintet a max szintet kell választani amit enged a csapatnak. Ezzel nyilván picit nehezítenek, mert eddig pl. egy level15-öt 5 level15ös karakterrel toltál le, most meg az 5 karakter bárhol tarthat 1-15ig. (csak 1 db 15-ös szintű kell)
        Azaz, te level1-esként be tudsz menni akár egy level9-esel party-ba, de ahhoz hogy ő is kapjon szintet a nehézségi fokot 9-esre kell állítani. (aminek te level1-en, lehet kezdőként nem nagyon fogsz örülni, bár tény hogy a 9 nem igazán nehéz még). Szóval pug-ban kevésbé tapasztalt játékosokkal is összekerülhet az ember..de magasabb szinteken már kevésbé pug-ol az ember..(vagy megkérdezi az illetők fractal szintjét)
        A dc utáni újracsatlakozás lehetősége is már nagyon kellett.

    • Oliver
      2013. január 5. - 00:35

      Ha party keressessel gondod van akkor gw2lfg.com nekem bejott max 10 perc es mindenhova letudok jutni. Nagyon jo oldal. ANET felfigyelhetne ra es implementalhatnak ezt ajatekba vagy valami hasonlo megoldast, mert lfg az 0-a a jatekban….

      • Kaktusz
        2013. január 5. - 10:41

        Igen egy lfg chat vagy dungeon finder nem ártana,nem is értem,hogy egy ilyen fontos dolog miért maradhatott ki a játékból :S

      • sothor
        2013. január 5. - 12:12

        Egyetértek, egy DF tool kimondottan hasznos lenne, függetlenül attól hogy van- e guildje az embernek vagy épp magányos farkas típus.
        Én valójában FoTM esetében nem értettem, hogy a patchel jövő változtatás miért nem volt az elejétől kezdve a játékba építve, jobban tetszik az új mechanizmus.

  3. McWolfy
    2013. január 4. - 17:35

    wvwt rendbe lehetne már rakni. Egy átlagos játékos egy átlagos játékóra alatt szedhetne ott annyi droppot, mint egy átlag fraktálos, vagy dungizó hasonló intervallum alatt.

    • Punisher
      2013. január 4. - 18:03

      party-ban észrevehetően több a drop, 4-5 főnél már feltünően sok, nem győzöm felszedni. persze ez attól is függ hogy hány embert tudtál zergelés közben megütni, úgy hogy azt beszámítja killnek. Condis necrora már hallottam panaszokat h azzal lassan gyülik, én mesmerrel és élevel is tanusithatom h nehz kill szerezni, viszont warrival már farmolásnak is lehetne nevezni:) na igen ezen balanszolhatnának valamennyit mert én szivesen mennék a mesmerrel csak killem nem lesz belőle:(

    • 2013. január 4. - 20:43

      Nyugi, nekem sincsen értékelhető droppom. WWW-ben szinte nulla, de rare-t is csak pirosnapos ünnepen kapok.

  4. 2013. január 4. - 23:16

    Thief karival rengeteg drop van. Van 80-as elém, és warriorral is próbálkoztam. Nos az arányok kb, az elével 40% cucc, warriorral 20% cucc, ha a thief-et veszem alapul. Akármibe beleütök, van loot. Zerget shortbow alap, 2-es skillel lövöm, magányos járókelőket ahogy érem… iszonyat különbség van. Ostromcuccokat badget-ből veszem folyamatosan, mert a loot visszaadja, és mellé 1 arany /óra összejön átlagosan, a javítást levonva.
    Meg ne kérdezzétek miért jön ennyi a thiefnek, de nem a dps miatt, habár néha igen. Elével is szépen lehet sebezni, főleg meteorral, meg aoékkal tömegbe, még se volt olyan érzésem sose, mint thief-el, hogy basszus mindenhol zsákok, amiket fel kell szedni….

    • Kozzy
      2013. január 5. - 10:58

      Én úgy tudom hogy attól hogy te többet sebzel egy player-be vagy mob-ba nem lesz jobb loot-od..a minimális szintet kell csak belesebezned (pl a HPja 10%-a) és ugyan olyan eséllyel esnek a cuccok mindegy utána még mennyit sebzel bele..azaz aoe-vel lehet a legtöbb loot-od, (csak minden ellenfelet meg kell hogy sebezzen a minimális arányban) de ugye azzal se a minősége lesz jobb a loot-odnak hanem a mennyisége. A kasztodnak közvetlen meg aztán végképp semmi köze a loot-hoz.

      • Punisher
        2013. január 5. - 12:48

        Épp azért függ a kaszt a loottól mert nem minden kaszt tud ugyanugy min10%-ot sebezni egy zerg majdnem minden tagjából.

      • Kozzy
        2013. január 5. - 13:40

        Értelmezd amit mondtam : “A kasztodnak Közvetlen” nincs köze a loot-hoz. Ettől még közvetve a képességei és build-jétől függően nyilván változó az aoe-ző képessége. Ez egyértelmű. A felettem kommentelő kb úgy állította be hogy a thief-el 2x annyi loot van. (de ezek szerint a többi kaszttal nem tud jól játszani)
        Amúgy meg loot-ot csak down-ed player ölése után kapsz azaz nem is kell sok aoe, hanem csak jól kell target-elni..(a játék térben kell target-elni egy down-ed playert és nem next target-el, sebzel bele kb 2-t és már váltasz is a következő down-edre, kb ennyi. Nyilván ha több van egymás mellett akkor jól jön az aoe)

      • Punisher
        2013. január 5. - 16:14

        Ez jó, ezt kipróbálom:)

  5. 2013. január 5. - 15:32

    Kozzy :
    Értelmezd amit mondtam : “A kasztodnak Közvetlen” nincs köze a loot-hoz. Ettől még közvetve a képességei és build-jétől függően nyilván változó az aoe-ző képessége. Ez egyértelmű. A felettem kommentelő kb úgy állította be hogy a thief-el 2x annyi loot van. (de ezek szerint a többi kaszttal nem tud jól játszani)
    Amúgy meg loot-ot csak down-ed player ölése után kapsz azaz nem is kell sok aoe, hanem csak jól kell target-elni..(a játék térben kell target-elni egy down-ed playert és nem next target-el, sebzel bele kb 2-t és már váltasz is a következő down-edre, kb ennyi. Nyilván ha több van egymás mellett akkor jól jön az aoe)

    NÁLAM! Szövegértelmezés, pls.

    • Kozzy
      2013. január 5. - 16:53

      Hm..azt mondod? Szóval nálad más a játék mint másnál? :)
      Mint mondtam ez csak azt jelenti hogy a többi kaszttal amivel próbáltad nem vagy olyan ügyes vagy nincs olyan jó build-ed wvw-re mint a thief-el.

    • 2013. január 5. - 18:32

      A múltkor valami nagyokos arról próbált meggyőzni, hogy a necroval lehet legjobban dye-t gyűjteni, mert azzal ő ötször annyi festéket talál, mint a rangerjével…

      • 2013. január 5. - 19:47

        Nekem is több festék esik necróval. :)))

  6. kilmies
    2013. január 5. - 20:45

    Necroként alig esik valami loot wvw -n. Óránként kb 2-3 szürke. Valahogy a condition damage nem annyira hatékony hiába vagyok full exotic gearben. Ehhez jön még hogy ha a minion kezdi el ütni nem kapok lootot. Valahogy nem számolja bele a minion dmg-t.
    Fractalba meg nem tudok menni lvl2 vagyok csak és mindenki 20+ot keres.
    Nézem azokat a szép geareket és azért sajnálom valahol nekem csak a sima carrion van gold ért.

    • 2013. január 5. - 21:06

      Javaslom, gyere a Variance-ba a Piken Square-n, nálunk alacsony szintű fractalosok és magasabb szintűek is vannak. Épp ma kerestek 1-es szintű fractalra, és találtak is. :)

    • Kozzy
      2013. január 5. - 21:13

      A fractal-ban nincs armor szett, csak back és ring. Szóval bármilyen jó kinézetet láttál annak semmi köze nem volt a fractal-hoz. Keress magadnak valami dungeon szettet ami tetszik (van vagy 8 féle, LA-ban meg lehet őket nézni hogy állna rajtad), és farmold ki. (vagy keress bármilyen cuccokat és transmute-al tedd rá a mostani statjaid). Ha meg a stat-ra gondolsz akkor egy ascended back és ring miatt nem leszel ám olyan sokkal erősebb mint a full exotic-ban.
      Csapat kereséshez használd a gw2lfg.com-ot, és amint érvényes lesz a januári fractal update akkor még könnyebb lesz.
      A loot minőségét(kék-zöld-sárga-..) tudod befolyásolni (ha nem is jelentős mértékben) magic find cuccokkal.
      A mennyiségét meg te tudod befolyásolni..egy jó tanács : ha sok loot-ot akarsz akkor nagy csatákban legyél ranged fegyverrel, maradj kicsit hátul hogy sokáig életben legyél és mindig egy downed játékost target-elj és pár sebzés után keress egy másikat, ha sok van egymás mellett tegyél oda valami aoe sebzést.
      (wvw-n loot-ot a downed játékosokba vitt sebzés után kapsz, mindegy mennyit sebzel bele ha már megvan a minimum -kb 10%, 2-3 autoattack- és meghal akkor már kapsz teljes értékű loot-ot. Akkor is ha élőként semmit se sebeztél abba a játékosba).
      Jah, és ne felejtsd el loot-olni a bag-eket! :)

      • ZachElf
        2013. január 6. - 02:21

        Nem csak back és ring jön fractalból. Lvl20 felett fractal fegyverek is eshetnek, és ezeket máshonnan nem kaphatod meg. Csakis drop.

      • Kozzy
        2013. január 6. - 10:01

        Akkor én tudtam rosszul :) (mondjuk én még nem tartok lvl20nál, meg a “kérdező” se, mert ő level2).
        De armor szett akkor sincs. (bár ha jól tudom későbbre ilyesmit is ígértek)

  7. kilmies
    2013. január 5. - 20:53

    Még mielött valaki irná hogy miért nem veszek ki a badge gear-t www re.
    Azért mert nincs badge. Van összesen a játék kezdete óra 217 darab badge em.
    Heti szinten olyen 6-8 órát wvw zek de a loot az szinte 0.

    • Kozzy
      2013. január 5. - 21:25

      Ha wvw gear-hez hasonló kell (ami vitality,toughness,power) akkor vegyél rare (sárga) vagy akár zöld cuccokat TP-ből, elég olcsón meg lehet úszni. Vannak amik ilyen stat kombót adnak, és egy sárga nem sokkal rosszabb az exotic-nál. (vehetsz necronak akár vit,pow,condi statot is, a lényeg legtöbbször hogy ne full dps legyél mert azzal sűrűn fogsz waypoint-tól rohangálni, wvw-n és szerintem dungeon-ban is aki tovább életben marad az többet ér még ha kisebb is a sebzése mintha van nagy burstje de állandóan meghal)
      Ha meg exotic kell akkor dungeon-ból is ki lehet farmolni vit,thou,power geart (több dungeon szettben is van ilyen stat kombó), és sokkal hamarabb megvan mint a wvw-s badge-ből.
      Ha meg mindenképp badge kell akkor csinálj naponta wvw jumping puzzle-okat, az eternal 10 badge naponta..az kb felér 30 player kill-ből jövő badge-el. (és ha épp nem campel senki akkor kb 15 perc alatt simán megcsinálható), a borderland-esek 5 badge-esek. (azaz 3*5).

    • 2013. január 7. - 13:36

      Az a kemény, én 1200-nál járok, folyamatosan vásárolok belőle, még sem csökken.

      • nedvedicious
        2013. január 7. - 14:27

        Csak tudnánk mire költeni….

  8. abrakadabra
    2013. január 6. - 12:58

    Csak nekem nagyon lassú a szerver és hatalmasak a laggok???

  9. Kovács Péter
    2013. január 6. - 23:15

    Valaki tudja esetleg, hogy hol lehetne megnézni, hogy melyik szerver hányadik www -ben? csak kíváncsiságból megkuksolnám…..

  10. Enaran
    2013. január 7. - 16:33

    Valaki tudna segíteni? Belépéskor mindig kér authenticationt, már vagy 11szer megcsináltam, de midnen loginnél kéri. Jön az email, allow access és be is tudok léni a játékba. Naponta kb 2szer éri, jön 2 email, allow access. ma megint kérte, de nem jött email, nem tudok hogy belépni. Mi lehet a baj?

    • 2013. január 7. - 17:32

      Valószínüleg afgánok feltörték az accod, ez az ő szakterületük.

      Most, hogy rád ijesztettem, itt a megoldás az ANet vagy leveleződ hibájára: Vagy próbáld újra, vagy használj Google Authenticatort. Esetleg nézd meg a Spamet.

      • Kovács Péter
        2013. január 7. - 20:03

        xD

    • Punisher
      2013. január 7. - 21:43

      mikr engedélyezed neten kerezstül akkor van olyan opció hgy megjegzi azt a címet és onnan többször nem kéri

  11. vr
    2013. január 7. - 20:38

    Sziasztok, bocsánat ha nem ide való-de eladnám a GW2es accountomat HOM 49 es- van rajta pár Kari meg kb 170 gold akit érdekel írjon emailbe: vityula24@citromail.hu ( bocsi ha nem ide való de nemtudom hol meghírdetni mert elvileg illegális ugye,nyugodtan töröljétek ha problem)-

    • Erdős Gábor
      2013. január 7. - 20:49

      Sztem rengetegen szivesen eladnák az accjukat (én is többek között) Diablo 3 szintjére esett nálam a játék, állandóan megy a bullshit áradat,m összevissza kamuznak mindent majd kiszúrják a szemünket valami szarsággal. (Karácsoni event indulása legutóbb)
      Ha sikerül eladnod szólj pl h merre mert én is nagyon szívesen megválnék tőle.

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: