Reklámok
Kezdőlap > Általános cikkek, Blog, WvW > Fizetős vagy ingyenes?

Fizetős vagy ingyenes?

A tegnapi nap folyamán Vulcanius nevű olvasónk és több WvW után érdeklődő/rajongó játékos felvetett egy lehetséges cikk témát a Variance blog chatjén. Nagyon érdekesnek találtam a felvetést, szóval úgy döntöttem, hogy papírra (azaz képernyőre) vetem gondolataimat. A kérdés az volt, hogy ha fizetőssé tennék a szerverváltást, az javítana-e a kevesebb népességgel rendelkező szerverek WvW-s teljesítményén illetve, hogy milyen hatással van a free (azaz ingyenes) váltás a WvW-re és a kisebb szerverekre?

Az én véleményem az, hogy a fizetős transfer nem oldaná meg a problémákat, hanem inkább újakat idézne elő. Úgy gondolom, hogyha bevezetnék ezt a rendszert, akkor amíg még lehet a legtöbb WvW-zni komolyabban szándékozó játékos áttelepülne nagyobb populációs szerverekre és kb. a nagyobb szerverek tele lennének a kisebbek pedig ugyanúgy gyengébbek maradnának a harcok során. Persze mondhatnánk, hogy mindig jönnek újabb játékosok és egy idő után az alacsonyabb népességű szerverek is tele lesznek, mégis azt mondom, hogy a nagyobb WvW-s guildek a picik közelébe sem fognak szagolni és sajnálatos módon a mostani rangsoroló rendszer kb. ugyanazokat a guildeket tenné össze így is, úgy is, maximum az első 9 szervernél lenne érezhető verseny.

Egyébként sem vagyok annak a híve, hogy egy ilyen alap szolgáltatásért (bármelyik MMO-ról is legyen szó), pénzt kérjenek. Szerencsére, az ArenaNet azt ígérte, hogy amíg nem lesz bent a Guesting rendszer (amiről mellesleg már hónapok óta nem hallottunk semmit), addig ingyenes marad a szerverváltás. Remélem ki is tartanak eme ígéretük mellett.

Természetesen az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ha a készítők nem tesznek semmit, akkor sanyarú sors fog várni a kisebb szervereken lévő WvW fanatikusokra. Szerintem hamarosan cselekedni fognak ez ügyben, mivel ők is tudják, hogy ez így nem jó.

Mindenesetre, tegnap óta én is gondolkodtam a probléma megoldásán és szeretném megosztani veletek ötleteimet.

Ösztönzés:

Ezt az ötletemet találom a legkreatívabbnak és legszimpatikusabbnak. Egyrészről senkit nem büntetne azért, mert WvW domináns szerveren van, másrészt viszont okot adna, amiért érdemes lenne kisebb szerverre látogatni.Ennek az ötletnek az lenne a lényege, hogy akik alacsonyabb populációs szerverre költöznének, illetve ott vitézkednének, valamiféle jutalmat kapnának.

Tegyük fel, hogy 3 szervert sorsolt össze a rendszer. Az első kettőn normális létszám van, ám a harmadik szerver kb. fele annyi játékossal rendelkezik, mint a másik kettő. Akik ott lennének, illetve odatransferelnének, azok extra jutalmakat kapnának egy keep hosszabb idejű megtartásáért, vagy a Stonemist Castle elfoglalásáért. Ez a jutalom lehetne title, gem, PvP item, egyedi ruha/fegyver, vagy egyéb fincsiség. :) (katonai sisakos tyúk mini-petet please! *.*)

Szigorítás

A következő megoldás az, hogy növeljék a cd-jét (cool down (újratöltődés)) a szerverváltásnak. Lefordítva érthető nyelvre: Ne lehessen 24 óránként szervert váltani, hanem 3-4 naponta, vagy hetente. Ez talán arra ösztönözné a játékosokat, hogy kétszer is meggondolják az átváltást. Ha emellé hozzájönne az is, hogy nem részesülhetnek az adott meccs bónuszaiból és esetleg még egy szép nerfet is kapnának, az már pláne elgondolkodtatná a költöző szelleműeket.

NPC segítség

Tegyük fel, hogy mi vagyunk a zöld játékosok és mi egy alacsony populációjú szerveren játszunk. Mikor belépünk a saját szerverünk Boarderlandjére, azt látjuk, hogy kb. mindent a pirosak uralnak. Ettől sajnos elszomorodunk és azt fontolgatjuk, hogy soha többé nem jövünk WvW-re, amikor is azt látjuk, hogy egy sereg ismeretlen támadó megostromol több keepet is. Mi biztos nem lehetünk, hiszen kihalt a szerverünk és már szinte mindenki feladta a meccset. Nem kell sok idő, mire rájövünk, hogy egy Charr légió és a Seraph egyik hadosztálya úgy döntött, hogy szerverünk segítségére siet és segédkeznek a várak visszaszerzésében. Miután ez sikerült, azt az ígéretet kapjuk tőlük, hogy még pár óráig csapatokat állomásoztatnak a várak környékén, időt hagyva arra, hogy védelmet építsünk ki az erődítmények körül.

Taktikai képernyő a Commandereknek

Nem tudom, hogy ez mennyire válna be, de talán az, ha egy tapasztalt stratéga nem csak a partykban, squadban lévő embereket tudná utasításokkal ellátni, hanem az egész szervert, az nem csak agyatlan zergeket eredményezne. Mindenki látná, hogy milyen utasításokat ad a főnök és azt lehetne követni. Persze, aki nem szeretné, annak nem lenne kötelező, de egy idő után úgy is oda mennek az emberek, ahol többen gyűlnek össze.

Ezen a gondolatmeneten tovább haladva az is lehetne, hogy egy egész rang rendszert bevezetnének, tábornokokkal, ezredesekkel stb.

Ez persze nem pénz alapon működne, hanem teljesítmény alapján. Aki jó WvW-ben és bizonyítottan kiérdemli, az előléptetésben részesülne a rendszer által. Minél nagyobb lenne a rangod, annál nagyobb terület látná, hogy te mit ügyeskedsz a taktikai képernyőre/térképre.

Az ötletek kombinációja

Azt hiszem, hogy ezt nem kell részleteznem. :)

Konklúzió

Sajnos azt nem tudom megjósolni, hogy ezek közül bármelyik is bekerül a játékba, csupán csak ötlet szinten vetettem fel őket. Azt viszont remélem, hogy változtatni fognak valamit a mostani felálláson, mivel ez nagyon nem jó a kis szervereknek, köztük a mi Whiteside Ridge-ünknek.

Ha sok pozitív visszajelzést szereznek ezek az ötletek, lehetséges az is, hogy elküldöm lefordítva az Anetnek, vagy esetleg a fórumukra kiteszem. :)

Ha esetleg nektek is van ötletetek, nyugodtan dobjatok róla egy kommentet.

Arra viszont kérek mindenkit, hogy kulturáltan nyújtson véleményt és ne hurrogjátok le mások ötletét, azért mert nektek nem tetszik.

Reklámok
Kategóriák:Általános cikkek, Blog, WvW Címke: ,
  1. bodaster
    2012. október 18. - 19:19

    Hogy egy instant klasszikust idezzek: Myrr-fele morgas:)

  2. bodaster
    2012. október 18. - 19:24

    A taktikai kepernyo jo otlet, bar nagyobb mapeken hasznosabb lenne. Akar multimonitoros map, mint a supreme commander-ben:)

    Mind jo otlet, itt van meg nehany tolem is:
    – populacio eseteben az elfoglalt keepek kezdhetnenek upgradelve, megerositett fallal, ajtoval, stb
    – Gyorsabb pack dolyak hozna a supplyt, ez eleg nagy elony volna.
    – Esetleg speed buff a playereknek, az oriasi elony lenne
    – A scoring system megmanipulalas sem volna lehetetlen populacio alapjan. Nehezebb pontot szerezni, de tobbet is erne

    • 2012. október 18. - 19:29

      Szeritem ha playerek fenntartják a doljak(!)on a swiftness-t egész jól halad. :) Arra leszek kíváncsi, hogy mikor fogják össze vonni a kis szervereket/szükséges-e.

      • bodaster
        2012. október 18. - 19:31

        Jo, nyilvan:) Es ha a sok player ugyesen akciozik, akkor sok keepet is el tudnak foglalni:)

      • myrrdhinn
        2012. október 18. - 19:31

        Csak a WvW miatt nem fogják :P Legalábbis, nem kéne :P

  3. Kalaap
    2012. október 18. - 19:27

    Nekem pedig a WvW volt az egyik fő dolog amiért meg vettem és most is tetszik:)

  4. 2012. október 18. - 19:33

    myrrdhinn :

    Csak a WvW miatt nem fogják :P Legalábbis, nem kéne :P

    Csúcsidőn kívül, hogyha mászkálsz a mapon fejlődés céljából nincs túl sok ember PvEben. Főleg a mid lvl területeken.

  5. Minertea
    2012. október 18. - 19:54

    Szomorú ez a mostani wvw helyzet. Belépek és látom kb mindent elfoglaltak megint amiért tegnap harcoltam. Ráadásul tegnap egyszerre esett el két nagy vár is. Ez van ha két nagyobb szerver szövetkezik ellenünk.
    Pár napja volt részem egy szervezett csapdában. Begyalogoltunk vagy 30-40 en elfoglalni a suppy campet majd hirtelen egy szervezett csapat mass aoe-zta a területet és kb a csapatunk 80%-a meghalt. Esélyünk sem volt.

  6. Minertea
    2012. október 18. - 20:01

    Most is belépek és minden el van foglalva. Pedig ez lenne az endgame, amiért megvettem a játékot. A jó játékosok elmentek másik szerverekre és ezt maximálisan meg tudom érteni. Én olyan helyzetben vagyok hogy nem tudom menni és csak ez marad. A csalimadár és ingyen frag szerep.

  7. seVan
    2012. október 18. - 20:03

    Én a wvw-n lévő emberek populációjához képest buffolnál az alacsonyabbat hogy legyen esélye a nagy ellen, több hp több dmg.

    Pl: ha 1v8 az arány a mapon akkor mondjuk 6x hp és 5x dmg a normálhoz képest mindenkinek,
    ez nálam 150k hp lenne kb amit 1v8ba azért nem olyan vészes leverni még ha nem is legy helyen vannak egyszerre.

    Ez ösztönzne mindenkit a váltástra is és a wvwzésre is, és akkor majd kialakulnak az egyenlő arányok, a buff allításával lehetne finomhangolni a dolot, és nem igényelne hónapos fejlesztéseket sem az arenanetnek :)

    • Punisher
      2012. október 18. - 23:31

      +hp szükséges, de a +dmg-t óvatosan szabad csak növelni mert igy is pár játékos 3 ütéssel szed le másokat, akkor még a háromszoros dmg növelés is tulzás.

  8. upuser
    2012. október 18. - 21:11

    valaki javitson ki valaki de commander ugy lehet valaki ha 100goldert vesz bookot vagy mas opcio altal ? mert akkor sok ertelme nincs h valaki commander max annak volt folos 100goldja…

    • Kozzy
      2012. október 18. - 21:22

      Valóban “csak” 100g. Ez szerintem se valami jó, kicsit lehetne több köze a WvW-hez is, pl lehetne mellé még pár száz token is.
      Amúgy amit tartalmaz: 1 kis ikon a neved mellett, lehet látni a térképen (szintén kis ikon) és saját chat channel-t tudsz csinálni. Elvileg limitált hogy egy térképen egyszerre hány commander lehet, de jelenleg ez még nem aktuális(kevés még a commander)..de pár hónap múlva szerintem igen sok commander-re lehet számítani..

  9. 2012. október 18. - 21:20

    Miért segítenének ha “béna” egy szerver? SPvP-ben sem adják a kezedbe az antiochiai szent kézigránátot, ha n00b vagy.

    A szerverváltás fizetős lesz előbb utóbb, ezt tudjuk, tehát aki komolyabban akarja nyomni, az lelép és marad a WvW-zni kevésbé szeretők alacsony létszámú klubja. Nem hiszem, hogy A-net ezzel különösebben foglalkozna.

    Amúgy, meg a Variance választotta ezt a szervert, hogy milyen jó lesz majd, hogy nincsenek sokan, jaj de király, be tudunk menni wvw-zni. Komolyan mondom, ha High szerveren lennénk, most arról írnának a kedves szerkesztők, hogy: -Ötletek queue csökkentésére, térképek növelése, vagy kisebb szerverre kéne menni stb…

    • myrrdhinn
      2012. október 18. - 21:49

      Nem feltétlenül béna a szerver, mivel több oka is lehet, hogy gyengék.: Pl, alacsony létszám, kevés WVW érdeklődő, kisebb guildek. Ezen kívül.. lehetsz te bármilyen isten adta tehetség, ha 2x-3x akkora erővel támadnak. Arról nem is beszélve, ha pl 2 német szerverrel kerülünk össze, akkor biztos lehetsz benne, hogy szövetségre lépnek ellenünk.

      Ha nem tetszik a helyzet, el lehet tőlünk menni.

      • Mephi
        2012. október 18. - 22:02

        Mindkettőtöknek van némi igaza. Egyet értek azzal, hogy van reménytelen helyzet, amikor tényleg érvényesül a sok lúd elv. De ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a németek harciasabbak WvW-n, mint mi magyarok.

      • 2012. október 18. - 22:05

        És? Nem tiltja semmi, hogy szövetségre lépjenek, ez van. Gondolod a ranglista tetején nincsenek szövetségek? Én arról beszélek, hogy ha sokan lennénk, akkor az lenne a baj, hogy nem lehet normálisan bejutni.

        És én is ezt mondom, akinek nem tetszik, az el fog menni… ennyi. Én, jól el vagyok. Kifejezetten tetszik, hogy PvE-ben nem tobzódik a nyakamban egy rakás ember.

      • MaDFoX
        2012. október 18. - 22:18

        Ugyan ugyan nem kell egyből elmenni… :)
        Bár a szerverváltás gondolatával azért el lehetne játszadozni picit…
        A mai WvW dolog egész jól kezdődött például – igaz utána erősen visszaestünk :) …

  10. Arallion
    2012. október 18. - 22:25

    Szerintem nagyon egyszerű dolgokat kellene tenni egyelőre a fentiek mellett, a free server transfer idejére.

    1. szerver transfert letiltani az összesorsolt szerverek esetén. Piken-en van egy Red Guard nevű, valószínűleg WvWző guild, ezeket hol Pikenen láttam ellenségként, hol Whitesiden hasznavehetetlen semmiként rohangálni, hol a kettő együtt. Egyértelmű hogy kémkednek vagy szabotálnak direkt.

    2. Nagyobb CD szerver transferre, illetve transfer után X ((pl 2-3 vagy akár 7) napig letiltani az illető WvW hozzáférését.

    3. értelmesebb egyéni reward rendszer a játékosok ösztönzésére, pl DAoC-féle realm rank, csak itt szigorúan kozmetikai cuccokért. Realm Rank és pontok leválthatnák a badge of honort is akár.

    Szervezettség Whitesiden tényleg elég rossz, most is ott buktuk el hogy semmi upgrade meg védelem építés, csak körbefoglaltuk gyorsan alul a dolgokat, aztán Dzag garrisonnál tartottunk, ott két oldalról benyomtak minket a németek, közben a védtelen dolgokat elfoglalták a Pikenek lent.

    • snail60
      2012. október 19. - 08:57

      Általában az emberek nem szeretnek Upgradelni, mert úgy vannak vele sajnos, hogy úgy is elfoglalják. Én például akkor lettem így ezzel, mikor a teljesen Full Upgrade tornyunkat, amit én meg néhány Guild társaml fejlesztettünk fel, elfoglalták 40-en, mert csak 5-en voltunk védeni. Hozzáteszem nem adtuk könnyen :D

  11. Misstress Of UW
    2012. október 18. - 23:18

    Én igazából azt várom hogy itt mint az 1be legyenek GH-k azaz Guild Hall-ok amiket meglehet venni és bővíteni vendorokkal stb. és innen kiindúlva ismét lehetne menni dungeonokra vagy pvp-kre.

  12. 2012. október 18. - 23:55

    Oh pls Lord! Csak azt ne, hogy Arawen elszabaduljon és harci csirkék százai lepjék el Tyria földjét. :D

  13. upuser
    2012. október 19. - 03:35

    ezt mind tudtam enis ,ami erdekelne az hogy valoban h enis kommander lehessek csupan anyi kell h perkaljak 100 goldot ? mertha igen akkor ezjo nagy baromsag.semmi wvw rank kikotes nincs stb

    • Kozzy
      2012. október 19. - 05:00

      Olvass figyelmesen. Az első mondatban megírtam..igen, 100g kell csak.

    • snail60
      2012. október 19. - 09:00

      Szerintem a legjobb ötlet volt a 100g. Így nyilván aki e legeleje óta commander, arról lehet tudni, hogy a Guildje dobta neki össze a 100g-t vagyis WvW Guild-> hasznosak a szervernek. Másrészt, így kétszer is megfontolja minden okoskodni akaró egyén, hogy most én adjak ezért 100G-t?

      • MaDFoX
        2012. október 19. - 09:13

        Szerintem a 100g-n túl azért nem ártott volna párszáz badge is… Így olyan is megszerezheti aki soha nem volt WvW-n…

      • snail60
        2012. október 19. - 09:26

        Hát szerintem teljesen mindegy. Ha van egy új commander én mindig adok neki egy esélyt. Ha aktívan írogatja, hogy mit akar tőlünk, látom, hogy jól csinálja a dolgot, akkor tudom, hogy ő jó commander. Továbbra is fogom majd követni. Ha valaki meg össze vissza csak ugrándozik és egyfolytában elverik a popónkat, akkor ő nem jó commander, hiába jön fel, nem fogom követni. Egyébként Badge-t is össze lehet szedni, hogy csak a Jumping Puzzle-t csinálod.

  14. BigPi
    2012. október 19. - 07:44

    Egyszerűen a kisebb létszámú szervereken lecsökkenteném a segéd berendezések és a parancsnoki státusz árát. Akár 60%-kal is, ezért jutalmakat nem adnék.
    A segéd csapatok helyet inkább a parancsnokok kérhessenek plusz védelmet egy-egy területre.
    A fent leírtak többi részével egyet értek.

    • 2012. október 19. - 08:38

      NEM!
      Commandert drágítani kell és WvW-vel összefüggővé tenni a megszerzését (SOK badge)…
      A lényeg hogy NE legyen sok commander, de azok tudják mit kell csinálniuk…
      Ha olcsóbbá teszed a commandert, akkor lesz 10 commander akik összevissza kalimpálnak és még vacakabb lesz minden…

    • Viko
      2012. október 19. - 08:38

      Ennek csak az lenne az eredménye hogy a kis szerverekre mennének az emberek vásárolni, másnap meg visszamennének.

  15. chuckygwzik
    2012. október 19. - 08:08

    Van 1 elég komplex ötletem erre bár nem tudom mi lenne a vége. Csak némi elméleti agyalás.
    Van a piros a kék és a zöld. Senki nem tudja ki a másik, milyen guild, csak annyit, hogy a piros nyomott le. Amikor nincs jól elosztva, akkor téged átrak a kékhez hiába voltál tegnap még piros. Ha egyedül mész bóklászni gondolkodás nélkül pakolászik. Ha kisebb csapatokkal mész még akkor is. Ha squad megy az egyben megy 1 helyre.

    Ami a lényeg, te és én is egy időben megyünk be, ugyanoda kerülünk, de nekem zölddel jelöli, neked pedig pirossal, hogy még ne is tudd, hogy egy helyre kerültünk. Sőt amit te nyugaton látsz pirosnak az nekem zöld, de nem csak a színük, hanem a 3 szerver helyzete is más legyen mindenhol. 1. szerver nálad nyugaton van nálam meg keleten. Ezzel jól megkavarva, a manipulálást és szabad utat adni annak, hogy miért ne játszhatnék a saját guild társam ellen úgy, hogy nem is tudom, hogy őt öltem meg. Ha tudom akkor már nem esik jól, szóval jól el kell rejteni minden infót.

    A borderek közötti váltást, a party leader intézi és a squad leader, így a sok megkavarás ellenére azért tud együtt menni a csapat.

    A terkókról hiányzik ez az, skill challange meg hasonlók. Azok sem terkóhoz kötöttek, hanem oda rakja a hiányzót ahová éppen kerülsz és mindig azt kapod meg amiből a legtöbb hiányzik. A központi rész kérdése kicsit necces, ott sajnos nem lehet kavarni, csak a színeket, de így is elég megkavaró, hogy nehezebb lehessen követni ki kivel is van.

    A másik téma a rankok kiszámítása. Sokkal részletesebb infó kellene arra, ami a szerveren lévő játékosok aktivitását nézi. Hány játékos jár wvwre, hetente hány órát tölt ott milyen napokra van ez elosztva és hogyan, hány camp, stb foglalást védést intéznek. Hányszor hal és mennyi killt produkál. Súlyozott átlaggal lehetne nézni a kiugrásokat, és egyéb brutál eltéréseket is figyelembe lehetne venni egyik héten senki nem tolja pl.
    Ha ezeket is figyelembe vennék lehet árnyaltabb lenne a szerver összerakás.

    A harmadik téma a fejlesztés. Sajnos a fejlesztések azért nem valósulnak meg mert pénzbe kerül, ráadásul elég sokba. A WvW evenekért járhatna külön upgrade pont amit a guild kap és ilyen pontokért lehetne upgradelni. Vagy az influance több járna WvW-ben és abból lehetne fejleszteni a várat.

    • MaDFoX
      2012. október 19. - 08:57

      chuckygwzik:
      #1
      Ne haragudj, de nekem ezt már végigolvasni is elég ösze/meg és fel -kavaró volt…
      Valószínűleg nagyobb problémát idézne elő ez, mint ami most van.
      BTW Terkó az terület? Mert nekem mindíg a szomszéd kiscsaj Terike ugrik be…
      #2
      A server rankokat Glicko2-vel számolják itt a részletes beszámolójuk erről:
      https://forum-en.guildwars2.com/forum/pvp/wuvwuv/World-Rankings-as-of-9-28-New-Format
      TL;DR: http://www.glicko.net/glicko/glicko2.pdf
      #3
      Aki elkötelezett WvW-ző az oda költi a pénzét (igen van ilyen), bár jobb lenne valóban, ha a fejlesztést “részletekben”, több játékossal közösen is lehetne fizetni — erről már volt szó.

  16. SCHwat
    2012. október 19. - 08:32

    MaDFoX :
    Ugyan ugyan nem kell egyből elmenni… :)
    Bár a szerverváltás gondolatával azért el lehetne játszadozni picit…
    A mai WvW dolog egész jól kezdődött például – igaz utána erősen visszaestünk :) …

    Azert a tegnapi nap tanulsagos volt ;-)
    bar ez nem az a topic.

    • MaDFoX
      2012. október 19. - 09:17

      Van olyan topic valahol? Tényleg érdekelne pár tanulság…

  17. snail60
    2012. október 19. - 08:53

    , érdekes, hogy kis szerver, nagy szerver, ugyanis, mikor legutoljára leellenőriztem a Piken Medium population szerver volt, a WhiteSide pedig High. Azaz a Whiteside-on sokkal több ember van, inkább azt mondanám, hogy PVE szerver leginkább. A taktikai térkép szerintem felesleges ötlet, egyszerűen, ha több commander van, vagy nagyobb guildek, akkor ők amúgy is egyfolytában Team vagy Map chat-ben üzengetni szoktak egymásnak, hogy az QFG egy északra, mi TPQ megyünk délről foglalni Hills-t stb.. Ja és ha valamit 4 ember támad, azt ne írja be senki Team chatbe, maximum Say-be :)

  18. SCHwat
    2012. október 19. - 09:24

    MaDFoX :
    Van olyan topic valahol? Tényleg érdekelne pár tanulság…

    Ott a forum, van Variance WvW topic, ott kitargyalhatjuk, hogy mit szeretnenk honositani pl. a VII roppant bosszanto de nagyon hatekony trukkjeibol.

    • snail60
      2012. október 19. - 09:29

      A VII egy kb 20 emberből álló guild, akik nagyon jól vannak szervezve, és nagyon durván nyomják :D Náluk biztos, hogy megy a TS és a kis 5 fős csapatok közti kommunikáció.

      • SCHwat
        2012. október 19. - 10:10

        TS nalunk is van, 20 ember is :) kicsit ossze kell razni a csapatot es egesz szep eredmenyeket erhetunk el – nem feltetlenul az uberkocka szintre gondolok, inkabb egy ugyes ‘casual’ csapatra WR-en az is egesz jol boldogulhat

      • 2012. október 19. - 10:25

        Ők a Whiteside-on játszanak?

      • MaDFoX
        2012. október 19. - 10:28

        Az például nagyon tetszett, amikor elbújtak a supply camp-ből kivezető úton ahol a fal van, a kapu két oldalán.
        Az éppen kifelé ömlő tömeg meg szaladt az AOE-be…
        Nagyon szervezett…
        -Náluk nincs olyan, hogy csak úgy becsatlakozik valahova valaki és fut a tömeggel?
        -Vagy ennyit ér egy tényleg jó commander… és a teamchat…
        Akkor viszont mire várunk? Kezdjünk már KOMOLYAN csinálni egy “saját” commandert! Csak van még 99 ember aki ad egy goldot erre…

      • SCHwat
        2012. október 19. - 10:37

        MaDFoX :
        Az például nagyon tetszett, amikor elbújtak a supply camp-ből kivezető úton ahol a fal van, a kapu két oldalán.
        Az éppen kifelé ömlő tömeg meg szaladt az AOE-be…
        Nagyon szervezett…
        -Náluk nincs olyan, hogy csak úgy becsatlakozik valahova valaki és fut a tömeggel?
        -Vagy ennyit ér egy tényleg jó commander… és a teamchat…
        Akkor viszont mire várunk? Kezdjünk már KOMOLYAN csinálni egy “saját” commandert! Csak van még 99 ember aki ad egy goldot erre…

        MaDFoX :
        Az például nagyon tetszett, amikor elbújtak a supply camp-ből kivezető úton ahol a fal van, a kapu két oldalán.
        Az éppen kifelé ömlő tömeg meg szaladt az AOE-be…
        Nagyon szervezett…
        -Náluk nincs olyan, hogy csak úgy becsatlakozik valahova valaki és fut a tömeggel?
        -Vagy ennyit ér egy tényleg jó commander… és a teamchat…
        Akkor viszont mire várunk? Kezdjünk már KOMOLYAN csinálni egy “saját” commandert! Csak van még 99 ember aki ad egy goldot erre…

        commander konnyebb szerezni mint embereket, akik kovetik is az utasitasokat :)

      • 2012. október 19. - 11:41

        Azért tegnap az nagyon csúnya volt. Ha Ti is voltatok 20-an, mi meg 23-an, akkor azt jelenti, hogy gyakorlatilag az elején 20 VII-es darált be a kapu betörése után 43 embert…
        Aztán elkezdődött a morálrombolás részükről ezzel a kiteleportolós földbedöngölős taktikával. Na ez ellen valamit ki kellene találni, mert 3-4 alkalom után úgy éreztük magunkat, mintha valaki úgy szétrúgta volna a seggünket, hogy az elkövetkezendő 3 napban leülni sem fogunk tudni…

        Ott tényleg nagyon szervezetten védekeztek kevesebben, viszont azt se felejtsük el, hogy mikor elkezdtük volna építeni a katapultokat, hogy a kapu után a fal is nyitva legyen, akkor Champion Demense felől megérkezett egy újabb 20 fős Pikenes alakulat a hátunkba, valamint ezzel egyidőben foglalták Ascension Bayt és Askalion Hillst is… szóval összességében jócskán létszámelőnyben voltak a borderen velünk szemben. Emellett azért más ha egy csapat full HC WvW és a nap 24 órájában szinte végig bent van és megint más hogy heti 2-3 alkalommal játszanak WvW-t. Ez a tegnapi egy olyan taktikai elem volt amit szerintem az ott lévők 90%-a csak tegnap tapasztalt meg először testközelből, miközben a VII lehet, hogy már az ellenszerét is tudja meg gyakorolja 1 hónapja. Nálunk pl. mesmer sem volt a raidben addig a pillanatig.

    • MaDFoX
      2012. október 19. - 11:08

      Ha csak az a 30 követi és kap egy közös felületet akkor már jó, aztán ha sokat van jelen az illető akkor egyre többen fogják…
      Talán…
      Ha van olyan ember aki ezt el (meri) vállalni persze, mert nem kicsi a felelősség…

    • Gomez
      2012. október 19. - 11:41

      Üdv!

      Először is kösz a tegnapi inv-et! :)
      Tanulságos volt a játék…habár nem kifejezetten pozitív. Talán még nagyobb káosz volt, mint tegnapelőtt.
      Bár lehet, ha be tudtam volna üzemelni a TS-t, akkor azért többet látok át a dologból :)

      Néhány észrevétel:

      0.) Szerencsétlen warrimnak nagyon utána kéne olvasnom, hogy hogyan lehet valami ütőképes dolgot összehozni belőle (azt sem értem, hogy hogyan lett egyáltalán 20+ killem tegnap :D ) De az látszik, hogy közelharcban mindenkit egy pillanat alatt szétkapnak, távharcra vagy AOE-re pedig annyira nem való.

      1.) Szervezetlenség: próbáltam mindent :) Titeket követni (party jelzés alapján), Giga linkjei után menni, T chat alapján reagálni, de nagyjából csak akkor voltam csapatban, mikor az x-edik WP-s resselésem után utólértem a zergünket, akiket megfogott egy kapu.
      Ezzel szemben pl. a Pikenesek jól láthatóan csak és kizárólag együtt mozogtak.

      2.) Az előzőhöz kapcsolódik, hogy pl. nem védtünk: elfoglaltunk valamit és rögtön nyomultunk tovább, mit számít, hogy a hátunkba kerülnek, vagy a fél társaság még egyesével jön a WP-től. De az ostromgépek hiánya is elég feltünő volt.

      3.) Ez inkább egy kérdés: van valami időbeli élettartama egy-egy ostromgépnek? Tehát eltűnik-e, ha nem verik szét?

      • 2012. október 19. - 16:04

        Nem tűnnek el maguktól. Azonban, ha mondjuk Borderland-on vagy, és elfoglalod az egyik Quaggan területet, akkor Garrison, Bay vagy Hill-sen belül csapkodnak a villámok, amik tudják a bent lévő trebeket, arrowcartokat stb.. rombolni. Sőt még az Orb-nak az Altarját is, úgyhogy érdemes Segíteni a Quagganoknak. mertha eltünik az Altar, akkor az Orb visszamegy a helyére. :)

      • MaDFoX
        2012. október 19. - 16:45

        3-hoz, az “elhagyott” ostromgépek 30 perc után eltűnnek, az időt bárki újraindíthatja ha használja.
        Azaz ha nem használják őket, eltűnnek…
        A fortificationok ha jól tudom, megmaradnak amíg a lord él…

    • SCHwat
      2012. október 19. - 12:06

      Igen elegge szetestunk, de azert meg messze vagyunk az osszeszokott csapattol, fog ez meg javulni :)

      Probaltuk elcsalogatni oket toletek azzal, h megtamadtuk a masik erodot es amikor megjottek visszaportoltunk, gondolom egy ido utan ok sem nevetnek, ha egy allandoan elportolgato csapatot kell kergetni fel ala a terkepen, de ez nekunk is eleg unalmas. Sajnos hirtelen jobb otletunk nem volt.

      BTW itt emelnem ki Rei hozzaalasat, aki nagyon nyugodtan turelmesen “kezelte” a szituaciot, nyugtatta a tobbieket, es probalt minket ravenni, hogy ne bosszankodjunk inkabb probaljunk kitalalni valami taktikat, probaljunk ugyesebbek lenni stb … neki van igaza :)

  19. 2012. október 19. - 09:48

    A WWW problémáiról és felpörgetéséről rég óta agyalok.
    A legnagyobb problémát mindíg a szervezetlenség jelenti, illetve az, hogy PvE orientált szervereknél nincs opció arra, hogy a direkt harcokon kívül másképp is pontot szerezhessenek.

    Jelenleg ezen IS dolgozom, pontosabban egy háttér-support rendszeren, ami megköveteli a PVE és PVP közti egyensúlyt MINDEN szerveren.

    • Solefald
      2012. október 19. - 10:12

      Vicces vagy. :D

    • lordjancso
      2012. október 19. - 10:27

      Royal Predator :
      Jelenleg ezen IS dolgozom, pontosabban egy háttér-support rendszeren, ami megköveteli a PVE és PVP közti egyensúlyt MINDEN szerveren.

      Ez mit jelent pontosan? Fejtsd ki légyszi, mert nagyon kíváncsi vagyok.

      • MaDFoX
        2012. október 19. - 10:34

        Jajj ne bátorítsd!
        http://goo.gl/Bfvrn

      • lordjancso
        2012. október 19. - 10:46

        Naa MaDFoX, te tudsz valamit. Áruld el, mert kifúrja az oldalam a kíváncsiság.

      • MaDFoX
        2012. október 19. - 11:02

        Félek nemsokára te is megtudod! :)

      • 2012. október 19. - 21:11

        Trollkodhattok, de elmondom, mert több szem többet lát…
        A dolog lényege az, hogy a WWW-s supply-okat csak akkor termeli ki egy-egy “gyár”, ha azok alapanyagainak eljutását PvE-ben biztosítják a dinamikus eventek segítségével.

        Tehát: 50-50%-ban kell MINDEN SZERVERNEK játszania PvE & PvP-t.
        Ezzel a HC PVP szervereket megosztjuk, tehát az esélyek úgymond egyenlőbbek lesznek.

        Lényegében.

    • Kretusz
      2012. október 19. - 10:34

      és mi lesz a játékod címe, amiben ezek benne lesznek?

      • MaDFoX
        2012. október 19. - 10:43

        Battle Royale

      • Kretusz
        2012. október 19. - 11:03

        Alien vs Predator :-)

    • 2012. október 19. - 11:55

      bizonyos regi tarsadalmakban az elmebetegekre ugy tekintettek mint akit megerintett isten, es tisztelettel bantak veluk, meg eltartottak. mi is ezt tesszuk itt a blogon:)

      • 2012. október 19. - 21:13

        Neeem, engem nem ti tartotok el, hanem egy olyan, akiket ti tartanátok el, ha nem kalózkodnátok (tisztelet a kivételnek :D).
        Tehát Igeeeen, effektíve ti, játékosok tartotok el. Részben.

      • 2012. október 19. - 22:43

        Hát igen, a munkanélküli segély az adófizetők pénzéből megy neked, úgyhogy effektíve mi tartunk el.

  20. Építész
    2012. október 19. - 11:35

    Nem lenne egyszerűbb ha a rendszer a sorsolásnál a közel azonos népességgel bíró servereket venné egy kalap alá? A nagy server leveri a kicsiket de hosszú távon nem élvezetes hogy 100-n küzdenek 10 ember ellen átmenne az egész Pve-re és megunja a nép, a kicsiknek meg szintén gáz ha belefutnak egy nagyba szal közel azonos erővel rendelkezők tudnak érdemben izgalmas élvezhető csatákat vívni, a serverlétszámot meg úgyis látja a rendszer. Szerverváltást nem támogatom mert ha beindul folyamatos mozgás lesz belőle (hú azok ma épp jobban állnak…:P) vagy 3 serverbe tömörülne mindenki előbb utóbb.

    • 2012. október 19. - 11:49

      Az nem jó ha a szerverlétszám alapján teszi össze. Az aktív WvW létszám alapján lenne értelme és pont ez az amiben a Whiteside jogosan foglalja el a serverrangsorban hátulról a 4. helyet. Viszont a probléma az, hogy hiába kapunk most is ki elég szépen így is összehozott a szerver 135k pontot és a ranglistapontból még mindig kevesebbet bukunk, mint a Vabbi szerver, amelyik megnyeri az utolsó 3 csatáját de nem akkora előnnyel, mint amekkora ranglistapontnyi előnye van az utolsó 2-vel szemben. Ezért a jövő héten is megkapjuk a Dzagonurt és visszakapjuk a Drakkar Laket, amelyik az előző héten törölte fel velünk a padlót (mondjuk ott a Vabbi mögöttünk végzett és a Whitesidenak 160k pontja volt a végén). Egyébként a Dzagonurt szerintem el lehetne kapni, ott nem érzek akkora erőt, viszont mivel 2 német szerver lesz így elég sanszos, hogy előbb fognak mindketten Whiteside várat ütni, mint egymást…

  21. Magyarfeka
    2012. október 19. - 11:56

    Nekem az a véleményem hogy se a pluss buff se a nagyobb szervereken lévő emberek nerf-je nem segítene. A WwW-nek nem az a lényege hogy a szerveren minél többen legyünk. Van egy limit (nem vagyok biztos benne de ha jól tudom 500 fő) Ha csak megnézünk egy kisebb szervert ez a létszám jócskán túlhaladja populációban a limitet. Tehát arról van szó hogy vannak szerverek ahol a többség leszarja a WwW-t, és vannak másik szerverek ahol komolyabban foglalkoznak vele. Anet se hasra ütés szerűen találta ezt így ki. Ha a kisebb szerveren is kitöltik a limitet akkor 500vs500 elleni csata lesz, akár többen vannak a szerverünkön, akár nem. A Nerfek és a pluss buffok csak óriási balance problémákat eredményeznének.

  22. TheJoker
    2012. október 19. - 11:58

    Én elmentem WRidgeről WvW miatt, a vezetőségnek is felvetettem a szeróváltást egyszer. De azt mondták, h már kiépítették a guildet, úgysem támogatnák, stb… Azóta már több szervert megjártam. De amikor a VAR WvW-t hirdetett, mindig visszamentem, de sajnos nem tudott ez ott tartani. Pár napja azt tapasztaltam, hogy egy 400fős guild és még sokan átmentek egyik szeróról a másikra. Ők hardcore wvw-ben tolják, a váltást megszavazták. Amelyik szerveren most játszom, az most a 7. helyen áll. Múlt héten és most is jók wvw-ben. Egyik nap 5commandert is láttam :D. Amúgy ha az olyan kapuk mögé, amelyik kapu fölött van egy kis rés, az mögé catapultot tesztek, azt nem tudja az ellenfél lerombolni, csak amikor már betörtek a várba – ezt nagyobb szerveren sokat láttam taktikaként.
    Ha engem kérdeztek, sosem késő szerót váltani. Legalább kiszűritek az inaktívokat is :D. Szerettem a Variancét, de mondom a szeróval volt gondom…

    • infernaleuro93
      2012. október 19. - 12:02

      Nagyjából erről van szó. A taktika a lényeg nem az hogy hányan vannak a szerveren. Fölösleges is sírni emiatt mert nem azért kap ki a WhitesideRidge mert kevesebben vannak, hanem mert a többség nem foglalkozik WwW-el és valszeg a taktika sem a legjobb.

      • TheJoker
        2012. október 19. - 12:07

        Persze. Meg hát nem muszáj mindig a kapun keresztül betörni. Ha a várunkra építünk 1-2 trebuchet, sok helyen be tudjuk törni a falat, ami ellen a védők nem igazán tudnak tenni semmit.

    • MaDFoX
      2012. október 19. - 12:42

      TheJoker:
      Mi voltunk a támadók :) És nem egy katapult meg cart védte a belső teret, gyakorlatilag nem lehetett átjutni a kapun :D
      Falat bontani nem nagyon lehetett, mert szétszedték a katapultot még mielőtt felépült volna, kinn a mezőn, saját várunk meg látótávolságban sincs ott (nem saját borderland volt)…
      Aztán meg annyian lettek hogy fingani sem lehetett tőlük… pedig mi sem voltunk kevesen.
      A commander hiánya szerintem komoly előny nekik… Szétforgácsolódik az erő. Csak odamegy az egyszeri játékos is ahol látja a kék izét… már csak kiváncsiságból is :D
      Szerintem ők azért mentek olyan szép szervezett csoportban, mert loholtak a commanderük után — aki annak is tudott írni aki nem volt TS-en/partyban (egy másik meg foglalt vissza minden védtelen keepet, bár lehet hogy az csak egy mezei szabadcsapat volt).

      • TheJoker
        2012. október 19. - 13:07

        :D Mi tegnap előtt egy keepet próbáltunk minden erőnkkel elfoglalni, a kapukat áttörtük, de az a két wvw-s guild, akik átjöttek az ellenfél szerójára, azok úgy beásták oda magukat, hogy lehetetlen volt elfoglalni. Emellett persze a harmadik szerver is el akarta ezt a keepet foglalni, ők meg jöttek felülről :D.
        Ehhez hasonló élményem 1x volt, hogy a Castlet próbáltuk elfoglalni, több alpha golemmel, commanderekkel + még a 3. szeró is ott volt, teljesen közrefogtuk az ellenfelet, de lehetetlen volt. Nem rontottunk el semmit, csak jókor voltak jó helyen, beásták magukat.
        Igen, a commander fontos dolog. Az egyik nap azt vettem észre, hogy ott egy hatalmas sereg. De csak álltak a commanderrel. Kb. 10perc várakozás után, miután tényleg hatalmasra sikeredett a sereg, csak akkor indultak el. Szóval bevárni a többi haderőt és együtt lerohanni is jó taktikának bizonyult.
        De már volt “szerencsém” olyanban is, hogy nem ütköztünk látszólag semmi ellenállásba, és a kapukat döngettük, és egyik pillanatról a másikra hatalmas sereg rohant ki a kapucskán, ez is nagyon bevált taktika.

    • Punisher
      2012. október 19. - 19:42

      Lehet hogy vagyunk elegen ahz egy elfoglaljunk 1-1 keepet és az be is védjük, de az az amikor öszeáll a guild és eggyüt egyszerre ott van mindenki. 2órával késöbb “jó elfoglaluk amit tudtunk” kiépitjük a védelmet, hogy aki arra jár tudjon védeni, majd elkezd szállingózni a nép, mig nem marad senki(!!!!) és mindent könnyedén visszafoglalnak. Nincs nightcap a szerveren, minden reggel (délután) elöröl lehet kezdeni, vagy hétköznap be sem megy senki wvw-re, mert “minek”…

  23. Carme Koontz
    2012. október 19. - 12:00

    A tegnapi WvW-vel kapcsolatban nekem is az volt a két legfőbb élmény, hogy szép dolog a zergelés, de egy jól szervezett brigád 2x annyit ér. Sajnos ebben még óriási fejlődési lehetőségeink vannak. A másik meg a védelem teljes hiánya. Tudom, hogy anyagilag elég megterhelő, mert magam is sok goldot beleöltem már, de azt gondolom, hogy nem olyan rossz játékélmény az sem, ha mondjuk egy jól felszerelt várat tizenx védő akár 1 órán keresztül is megtart nagyobb tömeggel szemben. Ilyet is láttam már és kivételesen WR szervertől. :) Pikenesek ezt 3-4 órán keresztül is biztonsággal megoldják. :/

  24. Ravenspike
    2012. október 19. - 12:03

    Srácok, segítsetek, nagy a gond.
    Loginnál azt írja ki a játék, hogy valós pénzért árultam tárgyakat van játékpénzt és ezért permanensen blokkolták az accountomat. Aki emlékszik valamelyik karakteremre (Mennon Thunderfist, Lilia Dawnblossom, Illiandra Rose) az tudja, hogy sosem spammeltem ilyeneket vagy csináltam volna bármi hasonlót. Amúgy is totál casual játékos voltam, heti 4-6 órával az utóbbi hetekben. Szerintetek lehet valamit tenni az ügy érdekében, bizonyítani az ártatlanságomat?
    A válaszaitokat előre is köszönöm!

    • infernaleuro93
      2012. október 19. - 12:08

      Előző post alatt leírtam. De sajnos az csak egy ötlet, nem ígérhetek semmit. :S

    • myrrdhinn
      2012. október 19. - 13:40

      Írj a supportnak és kérdezd meg, hogy miért gyanúsítanak ezzel és írd le, hogy te soha nem tennél ilyent. Hátha kinyomozzák majd, hogy mi történt.

  25. SCHwat
    2012. október 19. - 12:15

    Szeretnem megkerni a Wariance WvW csapatat (es ha lehet a szovetsegeseket is – remelem mondhatom ezt a NoM-ra ;-) ), hogy ne itt hanem forumon vagy mas topicokban probaljunk meg szervezkedni, mielott “kikapunk” a szerkesztoktol.

    Volt mar abbol morgas, hogy ez egy jatekrol szolo blog, es nem a Variance guild foruma, ne etessuk a trollokat mert marha szapora faj am! xD

    Elore is koszonom

  26. Punisher
    2012. október 19. - 12:44

    úgy nézem ezt a postot többen olvassák mint a chat-et, + a téma is ide illik, ezért átmásolom….
    “2012. Október 19. – 00:09 | #82 Hozzászólás | Idézet
    Vulcanius :
    Nézegettük a szerverlehetőségeket az alábbiak szerint:
    – nem német szerver
    – nem francia szerver
    – nem spanyol szerver
    – ne legyen nem hivatalos orosz szerver
    – medium populációs szerver legyen (high kizárva, low szintén)
    – WvW aktivitás táblázatok várólistával kapcsolatos infók nézegetése
    Ezek alapján Piken Square jött ki befutónak. De mint fentebb írtam már 2 hónap “türelmi időt” adunk még a Whiteside Ridge szervernek. 2 hónap alatt meg kb mindenki össze tudja szedni azt a kb. 10 goldot amibe akkor fog kerülni egy szerverváltás.
    Mondjuk eléggé sajnálnánk a fullra kifejlesztett guildupgradeket, amiket ugye teljesen elölről kellene kezdeni, mert ha jól tudom guild átvitele még nem megoldott (ha egyáltalán valaha lehetséges lesz majd).”

    Nem mindenki játszik annyira céltudatosan hogy csak ugy teremjen neki 10 arany (első három hétben én szórtam a pénzem wvw-n igy 70es szinten is ezüstöm volt csak:P) és ha össze is gyülik, inkább költeném cultural armorra vagy hasonlókra. Ezzel szerintem nem csak én vagyok így ezért szerintem ne 2 hónap legyen a gondolkozási idő hanem az ingyenes szerverváltás vége elötti hét (gondolom bejelentik előre). Ha későbbre hagyjuk a dolgot akkor az emberek többsége egyszerüen nem fog belemenni a váltásba, mert ez lényegében csak a WvW miatt van, és akár hogy számolom 10 ember 10 aranyából összejött volna már a guildnek 1 commander, de az adományozott összeg még mindig 4arany körül tart. Szerintem számoljatok azzal hogy mennyit ér az embereknek a WvW, és addig oldjuk meg ezt míg ingyen meg lehet, különben mindneki arra fog menni amerre lát.

    • MaDFoX
      2012. október 19. - 12:55

      Szerintem olvasták azt is… nincs akkora pörgés… kár duplázni :)
      Egyébként jól látod, 10g-s váltást csak mert kitalálja valaki hogy “namostmenjünkjólesz”, én pl tuti nem reckíroznék meg (2 accal), ha mégis, akkor viszont olyan szerverre, ami nekem tetszik, guildtől függetlenül — ha már költök… Kicsit lehet hogy antiszoci, de túl sok lóvém bánta már hogy megpróbáljak haverokkal lenni, inkább szerzek új haverokat :D olcsóbb… ;)

    • TheJoker
      2012. október 19. - 13:47

      Mm, azon gondolkodom, hogy miért pont medium szeró legyen? Pár napja már a WRidge is high :D. Bár azt megértem, hogy medium szerver és mégis jobb wvw-n 2high-nál is
      Én minimum a középmezőnyből választanék. Szerintem most Blacktide fog megerősödni, ide jött 2 wvw-s guild is át. Bár én most Desolationon vagyok, és eddig semmi panasz rá :). Shiverspeaken is voltam, de ott mindig ugyanazzal dobtak össze. Jó volt, de nem változatos

      • MaDFoX
        2012. október 19. - 14:06

        Gondolom azért legyen medium, hogy ne kelljen sokat várakozni ha 15 ember be akar menni WvW-zni…
        Te szólóban is sokat vársz (te írtad) képzeld el egy guild mit szív vele…

      • MaDFoX
        2012. október 19. - 14:12

        Árrgghhhh BOCS! :D
        Nem te írtad és nem a te szervered… sry!

        hunassa :
        este sok elég sok…

      • TheJoker
        2012. október 19. - 14:27

        MaDFoX
        :D
        Jelenleg a 3borderre várakozási idő nélkül be lehet jutni, egyedül eternalra kell várni – bár arra mikor nem… De gondolom úgysem eternalra menne a guild wvw-ben.
        Viszont estefelé tényleg összegyűlnek többen a borderlandokon is. Kb. 2-3hete, amikor Gunnarson voltam, ott volt egy fél órás várakozási időm borderre, még Shiverspeaken is max 15perc. Desolationra ez nem jellemző, 1hete itt vagyok már, még nem volt bajom a várakozással egyszer sem

  27. Sárki
    2012. október 19. - 12:56

    Javaslom tudassátok a tagokkal, hogy a wvw-n való erős szereplés az egész szerver számára jelentős bónuszokat biztosít pveben is.

    • myrrdhinn
      2012. október 19. - 13:44

      Öhm.. ha valaki szereti a WvW-t és aktívan részt vesz benne, az valószínűleg tisztában van ezzel, aki pedig PVE orientált az ez után sem fog PvPzni.

  28. Sárki
    2012. október 19. - 13:00

    Off:
    http://newsletters.ncsoft.com/emp/gw2/announcement/2012-10-15/na.html
    3 mini edition
    6 weapon skin black lion chestből
    ingyen ördögszarv
    egyéb cuccok gem storeban

    elég rendesen ráugrottak a pénzünkre :D amit sajnálok mert már csak 126gemet kapok 1goldért, legalábbis ennyi volt 1 órája. gyorsan le fog csökkenni 100 alá :(

  29. potyka
    2012. október 19. - 13:12

    Ím a halálversem: Csapdosott a hering a parton ,de már szárítja a nap, szeme helyén gödör, a pikkelye elrohadt. Szép lassan előbújik kecses szálkás váza, a dögevő rákokat már csak szálka várja. Nem tudom miért de ez jutott eszembe a témával kapcsolatban. Köszönjétek meg, hogy a szagát nem fejtegettem.

  30. MaDFoX
    2012. október 19. - 14:21

    Ez a haiku csak neked:

    Hal halál szag van?
    Valami eszébe jut,
    S Potyka versel.

    • potyka
      2012. október 19. - 15:33

      A te versed autentikus és hozza az általam írt versike lényegét. Gratula! Külön köszönet, hogy nagybetűvel írtad : Potyka. És végig jelenidőt használsz, ellentétben a forrásművel, ahol egy mondaton belül is váltás van. Egyszóval :tehetséges vagy! (Ez alighanem két szó volt.)

  31. Atoc
    2012. október 19. - 16:45

    snail60 :
    Nem tűnnek el maguktól. Azonban, ha mondjuk Borderland-on vagy, és elfoglalod az egyik Quaggan területet, akkor Garrison, Bay vagy Hill-sen belül csapkodnak a villámok, amik tudják a bent lévő trebeket, arrowcartokat stb.. rombolni. Sőt még az Orb-nak az Altarját is, úgyhogy érdemes Segíteni a Quagganoknak. mertha eltünik az Altar, akkor az Orb visszamegy a helyére. :)

    De eltűnnek ha nincsenek egy ideig használva, a WvW guild ezért szokta kérni a cliffside közelében lévő embereket hogy lőjenek egyet mindegyikkel, mert azt pár superior siegel is felszoktuk szerelni.

  32. Punisher
    2012. október 19. - 19:34

    SZVSZ ha a költözésbe belemennénk akkor nem a pikenre kéne menni hanem valami föntebbire is simán beférnénk. Most olyan szerveren vagyok, ahonnan nemrég ment el 2 guild is ugyh simán beférnénk, és szerintem ez van most az összes töbi szerveren is, mindenki sorol a ranglistán minnél magasabb szerverekre. Egy pikenre költözésnek nemtudom lenne-e értelme hiszen az már mardnem ugyanaz mintha itt maradnánk…és kit tudja, lehet hogy akik Pikenen vannak szervezett guildek is most unják meg hogy kevesen vannak és átköltöznek… Nem, nem csak WvW miatt, hanem pve is nagyon üres…

    • TheJoker
      2012. október 20. - 00:54

      :) Aki szeret WvW-zni és komolyan gondolja, az már rég elment a szeróról, mi is. Én csak azt sajnálom, hogy van egy nagy, tehetős guild, és veszíti el az embereit. A vezetőknek nem érdekük a wvw, már rég tudták volna a döntést. Kicsit cikinek érzem, de a commanderi címet is én vetettem fel a vezetőségnek, aztán jött is a poszt, de ahogy látom még nem nagyon lett belőle semmi. Na mindegy. Utolsó tanácsként annyit még, hogy egy uolyan piken nem oldana meg semmit, minimum egy aurora glade :)

  33. Kozzy
    2012. október 19. - 20:14

    Egyik legegyszerűbb fejlesztői-ArenaNetes megoldásnak azt látom ha pl egyik szervernek se lehet az adott borderlands-en több mint 20%-al több embere mint a többieknek.
    Pl Red=47,Green=45,Blue=40. =>min=40->max:120%=48. Azaz ebben a helyzetben 1 Red, 3 Blue jöhet be várakozási sor nélkül. Ha pl bejön 10 Blue és lesz 50, akkor a max érték már 60 lesz a többi szervernek.
    Ezzel könnyen elérhetjük hogy közel azonos nagyságú csapatok legyenek. Előny még szintén hogy ezzel a felállással bármelyik 3 szerver összerakható egymás ellen, mert a létszám a legkisebb szerveréhez fog igazodni. Ez egyben pont a hátránya is a módszernek mert a nagyobb WvW létszámmal rendelkező szervereken még nagyobb lenne a várakozási sor mint eddig..de ezt meg a játékosoknak kellene kiegyensúlyozni az alacsonyabb populációs szerverekre való költözéssel.
    A commander rangnak meg valóban WvW közelibbnek kellene lennie, pl azzal hogy WvW badge-be is kerülne.

  34. 2012. október 19. - 21:16

    TS3:
    “Mi lenne, ha elhúznánk a belünket WWW-re? Mi is lenyomhatjuk őket….nem?”
    “Diavetítésben királyak vagyunk!”

  35. Hublub
    2012. október 20. - 08:49

    Szerintem inkább a WvW-nek kéne valami értelmet is adni. Most az, hogy nonstop foglalgatjuk/ védjük a várakat kb. a semmiért kit köt le? Nem sokakat az tuti. Nem kell itt egyenlő esélyeknek lenni. Menjen csak a szerverek közti rivalizálás. Egymás szivatása, átvágása. Egy háborúban ezt várnám el… Csak lenne értelme összefogni pl. 2 kis szervernek a nagyobb ellen. Mert miért is harcolunk? Ranglistán feljebb kerülésért? Ki nézi azt ugyan? Senki…Vagy azokért a kis plusz boostokért? Az se érdekel senkit…

    • Kozzy
      2012. október 20. - 09:15

      Miért mit szeretnél kapni érte? Az ilyet a hangulatért játszik az ember..de közben lehet szerezni felszerelést (pl. badge-ből), lehet szerezni achievement-eket és title-eket, illetve igen, feljebb lehet jutni a ranglistán. Ha jól meggondolod sPvP-ben és PvE-ben is ilyen célokért küzdesz..
      Annyit lehetne változtatni hogy a badge-ért több féle skint is berakhattak volna, annyit mondjuk mint amennyi a dungeon-okból jön.

      • Hublub
        2012. október 20. - 09:57

        Igen a hangulatért csak semmi PvP hangulata nincs az egésznek. Tiszta pve, még xp-t is kapok ha megölök valakit. Ja meg azt se tudom kit mit öltem meg. Villan az xp azt annyi. Lehet egy diszót öltem meg az aoe-mal, de az is lehet, hogy egy másik játékost. De ez csak egy másik probléma…:D
        Már csak 2 fegyvert kell kiszednem egy dungeonból és minden felszerelésem megvan, ami kellett.

        Hogy mire is gondolok a WvW-vel kapcsolatban?Először is ne legyen nonstop. Lehetne mondjuk 8 óránként 2-3 órás. Aztán beleraknék a játékba item fejlesztést(mint szinte az összes mmorpg-ben). A fejlesztéshez szükséges item ritkán esne dungeon bossokból. Viszont a WvW-n nyertes csapat-nak megnyílna egy nagyobb dungeon 10-15 fővel, ahol nagy eséllyel esne a fejlesztéshez szükséges item. A második szervernek meg kicsit megnőne az esély az item dropjára a normál dungeonokban. A 3. szerver meg nem kap semmit :).Persze ehhez azért rendbe kéne szedni a dungeonokat is meg a kasztokat is. Plusz lehetne még egy a fejlesztéshez szükséges itemet berakni, amit valami vendor árulna goldért(ez jó pénznyelő lenne). Aztán beraknék még fegyver/armor effekt fejlesztést is. Mondjuk lehetne válogatni, hogy tűz, jég, víz, föld, villám stb. effekt legyen a felszereléseken. Aztán ezekhez még lehetne színeket is válogatni(mint, most a dye-ok). Ezeket is dungeonban, WvW-n lehet szerezni nagyon ritka dropként. Így tuti felpezsdülne a PvP és PvE élet is. Én is többet játszanék…

      • Kozzy
        2012. október 20. - 10:52

        Te most kb félig leírtad a WoW WinterGrasp/TolBarad zónákat..
        Ekkora változtatásokat nem fognak eszközölni..szóval ha ennyire nem tetszik a WvW akkor ne játszd..
        Amúgy szerintem teljesen átjön a mass-pvp és az ostrom hangulat..és ez sose lesz olyan mint az sPvP, ezt ne is várd. De ha a megfelelő időben és helyre mész sokszor akár 1v1ben (2v2/3v3) is találhatod magad ha neked az jobban tetszik.

      • 2012. október 20. - 11:14

        LOL pont ezt akartam írni :D
        Rossz játékban vagy, ez mind benne van a WOW-ban… :)

      • Hublub
        2012. október 20. - 11:49

        Igen menjek wowozni meg rossz játékban vagyok…
        Akkor sincs miért elmenni WvW-re. War hangulata meg totál nincs. Ha pedig szerintetek nagyon van, akkor nem tudom milyen MMORPG-kel játszottatok eddig… Nem érzem, hogy mennem kéne harcolni a szerveremért. Van olyan játék, ahol tankként berohantam a 30-40 fős tömegbe, hogy leüssenek és 10 mp előnyt szerezzek a fajomnak, hogy megnyerhessük a harcot(pedig fullos cuccom volt már szóval erősebb nem lettem ha nyertünk, csak a saját fajomat támogattam). Itt meg inkább elfutok/teleportálok, mert úgy se sok értelme van, meg a javítás is pénz. Elsősorban WvW miatt vettem meg a játékot, hogy majd PvE után ott harcolok. Ha ez így marad szép lassan le fognak lépni a játékosok. Az egy dolog, hogy mennyien megvették most, de ha nem tudják megtartani a játékosbázist akkor [bánhatják].

      • myrrdhinn
        2012. október 20. - 20:02

        Túlságosan is el van kényelmesedve aki ilyeneket ír :)
        A játékoknak arról kéne szólnia, hogy azért játszod, mert élvezed. Ez nem második munkahely ahol a “munkádért” jutalmat érdemelsz. Ennek kikapcsolódást kellene nyújtania.

        A WvWnek az a lényege, hogy várakat ostromolhatsz és foglalhatsz el, más szerverek térképeit meghódítod egy sereggel, stb. A lényeg az, hogy tömeges ostromos PvP.

        Ha a történelmet megnézed, az ottani háborúkban sem tudhattad egy nagyobb ütközet során, hogy te kis Pistát vagy Nagy Józsit ölted meg. Az íjászok a nyílzáporok kiosztásakor nem nyomkövetős nyílvesszőket lőttek ki, amik a kijelölt ellenfelet találta el.

        Nekem az a legnagyobb bajom, hogy ha már egy guild megszerzett egy várat, nem tudnak kb ott semmit sem csinálni. Én az Anet helyében azt tenném, hogy betennék mini játékokat a várakba, vagy különféle funkciókat amikkel lehetne fun dolgokat csinálni. Máris több értelme lenne egy vár megtartásának.

  36. Hublub
    2012. október 21. - 08:22

    myrrdhinn :
    Túlságosan is el van kényelmesedve aki ilyeneket ír :)
    A játékoknak arról kéne szólnia, hogy azért játszod, mert élvezed. Ez nem második munkahely ahol a “munkádért” jutalmat érdemelsz. Ennek kikapcsolódást kellene nyújtania.
    A WvWnek az a lényege, hogy várakat ostromolhatsz és foglalhatsz el, más szerverek térképeit meghódítod egy sereggel, stb. A lényeg az, hogy tömeges ostromos PvP.
    Ha a történelmet megnézed, az ottani háborúkban sem tudhattad egy nagyobb ütközet során, hogy te kis Pistát vagy Nagy Józsit ölted meg. Az íjászok a nyílzáporok kiosztásakor nem nyomkövetős nyílvesszőket lőttek ki, amik a kijelölt ellenfelet találta el.
    Nekem az a legnagyobb bajom, hogy ha már egy guild megszerzett egy várat, nem tudnak kb ott semmit sem csinálni. Én az Anet helyében azt tenném, hogy betennék mini játékokat a várakba, vagy különféle funkciókat amikkel lehetne fun dolgokat csinálni. Máris több értelme lenne egy vár megtartásának.

    Most komolyan megint ezzel az “…arról kéne szólnia, hogy azért játszod, mert élvezed.” jön valaki? Kikapcsolódást kellene… De nem nyújt, mert bűn unalmas és értelmetlen.

    Tudom, hogy a WvW erről szól, de akkor is unalmas. Most odamész egy nagy bandával és elfoglalsz egy nagyobb várat. Utána mindenki megy és lepi el a következőt. 15perc múlva-mivel totál üres a vár- jön az enemy azt visszafoglalja. Így volt értelme elfoglalni? Nem sok…De ez az ostrom is nagyon izgalmas. Vagy az van, hogy a támadók túlerőben vannak és simán leütik a kaput és bent is mindenkit vagy a kaput se ütik le.

    Igen néztem a történelmet eleget, de ide még véletlenül se kapcsolódik. Ez egy játék…

    Nem lehet hát. Pont ezért üresedik ki és értelmetlen egyáltalán elfoglalni is.

    És igen más játékokhoz mérem a WvW-t(a játékot), mert volt ahol normálisabban meg volt csinálva. Ez ami itt a GW2-ben van egyszerűen kevés. Nem köti le az embert. Lehet mondani, hogy, de sokakat leköt, mert mindenkinek más jön be. Hosszútávon (mert ez ugye olyan endgame tartalom lenne) kizárt, hogy lekötné a játékosokat, mivel nincs miért harcolni…
    Nekem kb. 280 órám van a játékban, mert a PvE nekem eddig tartott, de most már a WvW-vel nem fog gyarapodni az tuti. És 100%, hogy ezzel sokan vannak így.
    Sajnos eddig az összes játéknál az ilyesfajta aggodalmaim megerősítést nyertek, szóval nem a levegőbe beszélek. Én szeretném, ha jó lenne és sokáig játszanánk vele, de ez kevéske, amit most nyújt.

  37. HaNnIbAl
    2012. október 26. - 06:49

    Most komolyan megint ezzel az “…arról kéne szólnia, hogy azért játszod, mert élvezed.” jön valaki? Kikapcsolódást kellene… De nem nyújt, mert bűn unalmas és értelmetlen.

    Egyáltalán nem bűn unalmas csak éppenséggel te nem tudsz vele mit kezdeni, de azért mert te nem tudod kihasználni a lehetőségeket és élvezni a játékot még nem a játékot magát kellene szidnod. Másik része a dolognak pedig a, hogy miért akartok mindig értelmet keresni egy játékban? Foglald azt a várat vagy védd meg, ha nem sikerült hát puff majd legközelebb sikerül. Ha tetszik a játék a WvW-nek csak méginkább tetszenie kellene, de ha valamilyen úton-módon nem jön be akkor is van ezer más dolog amit csinálhatsz.

  38. Hublub
    2012. október 26. - 09:39

    De unalmas. Azért, mert szinte mindig ugyan úgy történik minden és nincs egy egész szervert összetartó cél. Én egy ilyen PVP-től azt várom el, hogy mindig máshogy történjen, mindig új szituációk alakuljanak ki és a skill domináljon. A WvW-n ez totál nincs meg.
    Az RF Onlinet tudom mondani a legjobb ellenpéldaként. Undorító “ezerórákat farmolsz” játék. Meg csak az számít milyen cuccod van, de mégis…vagy 8 éves gagyi grafikás játék mégis a mai napig valamilyen privát szerverre elmegyek és járok a warokra. Ennyire hangulatos és van war fílingje. A fajok totál összetartóak(3 faj van). Waron mennek a szövetségkötések a fajok között. Átmennek a playerek war előtt a másik fajhoz kémkedni. Ilyenkor, ha lebuknak jól leütjük őket. Meg azért szoktak lenni provokátorok, akik a szövetségeseket ütik és így felbomlasztják a szövetséget. Van Nuke a race leadereknek, ami egy hatalmas körben mindenkit megöl ha ledobja. Ezzel is mindig mennek a taktikázások, hogy mikor hova kéne ledobni. Mennek a sunyizások, átba…sok.
    “…de azért mert te nem tudod kihasználni a lehetőségeket és élvezni a játékot még nem a játékot magát kellene szidnod.” Mmmhmmm…Szóval akkor nekem kéne alkalmazkodni a játékhoz?:DDDDD
    “Foglald azt a várat vagy védd meg, ha nem sikerült hát puff majd legközelebb sikerül.” – Pont itt a lényeg, hogy “hát puff”. Tehát nem történik semmi, ha elfoglalod, ha nem. Ha elfoglalod arra nagy ívben tesz a játék(0 jutalom). Ha nem arra is(0 büntetés). Tehát tökmindegy mit csinálsz nem fog történni semmi különös:D Úgy járnak körbe a várak a szerverek kezén, mint egy afteren a dzsó.

  39. HaNnIbAl
    2012. október 27. - 21:20

    Képzeld el ha jutalmaznák is a vár foglalást. Az lenne belőle, hogy minden “pro” egy helyre tömörülne és állandóan 1-2 szerver lenne a győztes ezzel még több +-hoz juttatva őket. Egyoldalú lenne a mérkőzés. Kicsit lehet még alakítani a WvW-n de egyezzünk bele, hogy jó úton járnak biztos vagyok benne hogy még finomítani fogják ezt. Egyébként nekem még nincs lehetőségem játszani a játékkal, viszont hosszú ideje elolvasok minden cikket minden apró hozzászólást a gw2-ről és igen sok WvW-videót is megnéztem amiből számomra az derült ki, hogy ha jól emg van szervezve 1 csapat és nem csak hasracsapás szerűen mennek előre akkor abból jó meccs kerekedhet.

    Ui: Nem kell megnyugodni hetek kérdése és én is gyarapítani fogom a GW2-vel játszók táborát amint megérkezik a gépem és a játék is :D

    • Hublub
      2012. október 28. - 13:25

      Én azt javaslom, hogy amiről nincs konkrét tapasztalatod azt inkább ne véleményezd, mert nagyon nem hiteles. Én is láttam már sok orvosi műsort, mégsem vagyok orvos.:)
      Az írásod első felére pedig azt tudom mondani, hogy: Nem. Nem lenne az belőle.

  40. HaNnIbAl
    2012. október 28. - 20:19

    Nem írtam, hogy az a szent-írás amit én írtam. Egyébként orvos is úgy lesz belőled ha előtte kitanulod. Én úgy érzem eleget olvastam utána, hogy egy hozzászólást bevállaljak,de egyrészről neked is igazad van.Abszolút nincs tapasztalatom még nagyon az mmok terén sem mivel csak a wow-al próbálkoztam azt is csak a 2.4.3-as patchig akkor kiábrándultam belőle,de ez játék felkeltette az érdeklődésemet és tudom, hogy amint meglesz ismét “elkockulok” egy kicsit.

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: