Reklámok
Kezdőlap > Egyéb > Otthon, édes otthon

Otthon, édes otthon

Egy minapi killtenrats cikk igencsak találóra sikerült, olyannyira ráhibázott a szerző a lényegre, hogy utána napokat gondolkodtam a tartalmán, és sok olyan dolog is eszembe jutott, amiről ő nem írt. Ezért aztán arra jutottam, hogy szánjunk erre a témára itt is egy posztot, amiben hangosan elgondolkodom, hogy szerintem milyen irányba volna értelme fejleszteni a játékot.

Ravious cikke elsősorban azt taglalja, hogy a játék közepétől teljesen eljelentéktelenedik a home instance, valamit tulajdonképpen a home city jelentősége is. Ez olyannyira igaz, hogy rá kellett ébrednem: nagyon rég nem jártam Divinityben, a home instanceom létezését pedig konkrétan el is felejtettem, olyannyira, hogy a cikk olvasásakor a homlokomra csaptam hogy “tényleg egyáltalán nem jutott eszembe már vagy három hete!”.

A home instaceról mondjuk lehet tudni, hogy csak amolyan placeholder-nek tették be (ez azért kicsit izé…), viszont a városokon látszik, hogy óriási kreatív energiákat fektettek beléjük és ezért is nagyon szomorú, hogy nem igazán van ok visszajárni. A cikkben külön megemlítik Hoelbrakot, amely annyival szerencsésebb helyzetben van a többi fővároshoz képest, hogy ide a Keg Brawl miatt érdemes benézni. A cikk nagy része a városokra koncentrál, igencsak egyet is értek a tartalmával, viszont nem igazán tér ki a lehetséges fejlődési irányra. Én inkább ebből szemszögből nézném a dolgot.

Véleményem szerint a legszerencsésebb az lenne, ha a fejlesztők három dolgot, (1) a kezdővárost, (2) a home instance-t és (3) guild hall kérdést szorosan együtt próbálnák kezelni.

Igen, tudom, hogy még nincsenek guild hallok, de véleményem szerint óriási szükség volna rájuk: jelenleg a guildeknek nincs egyetlen közös helyük sem, ahol szociális eseményeket folytathatnak, és ennek hatása erősen érződik. Vágyvezérelt gondolkodás természetesen, de még mindig úgy gondolom, hogy a guild csatáknak is vissza kéne térniük ladderestül, observerestül és természetesen guild hallostól együtt. Végül pedig a guild hall kiváló e-peen lehetőség is volna, amit szerintem egy hiúságra alapozó üzleti modellel rendelkező játéknak botorság volna nem kiaknázni (például gemshopos guild hall upgrade)

Mire is gondolok konkrétan: a kezdővárosokat alaposan ki kéne bélelni mini game-ekkel, és nem csak félreeső helyekre kéne tenni őket, hanem akár a városon keresztül is mehetne pl. futóverseny death rally módra (képzeld el a spéci skillbart, amit mondjuk upgradelhetnél valahogy:). Ami még szerintem igazán nagyszerű lenne, ha a home instance-okat felváltanák az kerületek és utcák, ahol telket lehet venni és házat építeni. Ennek előnye lenne, hogy egy bizonyos utcában a szomszédok találkozhatnának, tehát ezek olyasféle kis perzisztens területek volnának, mint pl. a Glitch nevű MMO-ban. Ezekben az utcákban kapnának helyet a játékosok otthonai. A játékosok különöző típusú házakat építhetnének, amelyekhez természetesen különböző alapanyagok kellenének (legendary otthon, anyone?:), milyen menő dolog lenne bejárni az utcákat és látni, hogy egymás mellett különböző házak épülnének. A szomszédaidat is megválogathatnád, győzködhetnéd az utcában lakó embereket hogy költözzenek már, mert kell a hely a spanoknak.

Az otthonodban amolyan HoM-szerűen lehetne felsorakoztatni a trófeát: a GW1-ben sokan csak és kizárólag a GW2-re való felkészülésnek tekintették a HoM-ot, pedig hát lehetett tárlatvezetést tartani, ahol a tulajdonos pöffeszkedhetett, a vendégek pedig ámuldozhattak. Bizony, bizony, nagyon benne volt a dologban a büszkeség. Miért ne lehetne a home instance ehhez hasonlóan dekorált?

De mindez nem ér sokat, hogyha nem láthatják mások, vagy csak körülményesen megoldható a látogatás (parti inv, stb). Itt jönne be a képbe a guild hall. Miért ne lehetne megnyitni és guild hallból elérhetővé tenni a tagoknak a többi tag home instance-át? Miért ne mehetnék fel a guild hallba, és látogathatnám meg azoknak az embereknek az otthonát, akik ezt mondjuk engedélyezik egyszer a guild tagoknak? Mennyi kiaknázatlan lehetőség.

Továbbmenve pedig, miért ne lehetne a guild hallokban is megörökítve az egyéni teljesítmény. Tételezzük fel, hogy aki megcraftol egy legendary itemet, az pluszba kapna egy jónagy adag influencet (legendary letter of commendation:), és aki ezt a guildnek adná, annak a neve felkerülne mondjuk a guild hírességei közé (Guild Hall of Heroes, háhá). És így tovább…

Ezért gondolom azt, hogy ezeknek a dolgoknak a szorosabb összefűzése szimbiotikus hatást eredményezhetne, azaz az egész több lehetne, mint a részek összege. Nagyon ráférne a GW2-re a szociális aspektus erősítése, és ilyen ötletekkel valódi értelmet is lehet adni a szép armoroknak és fegyvereknek.

Biztos vagyok benne, hogy nektek is jó ötleteitek vannak…igaz?

Reklámok
Kategóriák:Egyéb
  1. xxxxdexxx
    2012. október 16. - 21:57

    Lassan írhatsz nekik egy levelet :D Azt mondták, figyelnek a játékosaik véleményére, és ha ez tényleg így van, akkor talán átgondolják az ötleteidet. Egyébként szerintem is jók.

    ‘Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld’. :D

  2. Greco20
    2012. október 16. - 22:10

    ezek most szerintem se rossz ötletek, írj nekik egy próbát megér.

    bár szerintem ( remélem) maguktól is fogják tupírozni ezt a szocializációs vonalat

  3. McWolfy
    2012. október 16. - 22:17

    soha nem voltam home instában

    • 2012. október 16. - 22:31

      ha csináltál personal storyt, akkor voltál.

      • 2012. október 17. - 00:11

        Na ja, mert néha oda kellett menni beszélni az NPC-kkel. De egyébként nornként nekem a home instance csak egy nagy hodály, ahol van egy csomó “local” feliratú NPC… Nem értem, minek van egyáltalán instance-ban.

      • Zanzárd
        2012. október 17. - 20:42

        Én is meglepődtem, hogy az a nagy épület a “home”. Azt hittem valami kunyhó lesz, vagy nem tudom. Végtére is nomád népről van szó, vagy mi :D Meg az, hogy tele van helyiekkel totál elveszi azt az érzést, hogy az a te “házad”.

  4. MaDFoX
    2012. október 16. - 23:01

    True true…
    Bár biztos vagyok benne hogy a mini játékok terén van pár ötletük, jópár olyan helyen jártam céllövöldétől moa-verenypályáig, ahol tuti lesz majd valami…
    Illetve remélem a tényleg méltatlanul elhanyagolt városok pl Halloween-kor kicsit előtérbe kerülnek.

    • Shantey
      2012. október 17. - 08:43

      Vagy gondolj a már béták alatt kiszivárgott polymock arénás kapura Rata Sum egyik szegletében. :)

  5. 2012. október 17. - 06:23

    van Home instance? :D

  6. Kalaap
    2012. október 17. - 07:34

    Jó kis ötletek:) Szerintem is nyugodtan írhatsz nekik levelet úgysem veszíthetsz semmit:D De azért remélem nekik is eszükbe fognak jutni ilyesmi ötletek (sőt szerintem biztos fognak még sok dolgot fejleszteni hiszen nemrég jelent meg ). De am örülnék egy ilyesféle dolognak amit felvetettél.

  7. 2012. október 17. - 09:07

    Én mondjuk örülnék, ha PVP-ben lehetne mondjuk Gloryért venni egy Build Boxot amiben egy slotot foglalna egy összeállított build rúnástól, sigilestől, taritestől együtt. Rákatt és egyből berakná a buildet.

    Meg lehetne a guild panelen egy rész, ahol jelzi a partykat. Lehetne a partynak nevet adni, pl. “COF run01”, vagy “Tournament/Killer Team”. Így könnyebben lehetne emberkéket találni a partyba.

    Amúgy a játék még mindig nincs kész, de ezt már kitárgyaltuk párszor. Tuti lesznek még zsír újítások! :)

  8. 2012. október 17. - 09:10

    LoL! Elég furán mutat a Szaturnusz Divinity felett! :D

    • Doxil
      2012. október 17. - 14:11

      Hát igen, asszem kiszúrtad a cikk lényegét :D
      Ha lehetne lájkolni hozzászólást most kaptál volna egy pluszt :D

      • 2012. október 17. - 16:54

        :D Kösz!
        Fu, most eszembe jutott, régen lehetett like-olni, sőt dislike-olni is, de egy hónapig se tartott, mert leszavazták az olvasók. :D

        Arra jó volt, hogy megtudjam, hogy elég irritáló személyiség lehetek, mert nagyon sok dislike-om volt, de ezt képtelen vagyok elfogadni, illetve továbbra is idegesítő lehetek, mert most a kommentjeimet törlik. XD

        Mindegy, most úgyis leköti az időm nagy részét egy hiperhajtómű kifejlesztése! :)

  9. Kretusz
    2012. október 17. - 09:40

    a home szerintem pont azért instance, mert oda még akarnak berakni játékoshoz köthető dolgokat.

  10. Erdős Gábor
    2012. október 17. - 10:06

    Amit leírtál az pontosan, 1 az 1ben megtalálható a LotRO-ban. Vehetsz házat, vannak szomszédaid, ha engedélyt adsz bizonyos arcoknak akkor bemehetnek a házadba, illetve a házadat különböző trófeákkal, bútorokkal kandallókkal minden vacakkal upgradelheted. Nagyon jó kis feature, én imádtam, iszonyatosan örülnék ha behoznák ide.

  11. Építész
    2012. október 17. - 10:29

    Jó ötlet lenne kicsit szociálni a guildet és egy hall tényleg jó kezdet lenni. Alapból megnehezítették ezzel az 500 fős létszámmal és, hogy egyszerre 5-ben lehet lenni se segít sokat a dolgon. Lineage 2-ben pl jó megoldásnak tartom, hogy a klánt folyamatosan a tagok munkásságából adódóan lehet fejleszteni, így kialakul egy közösség meg együtt kell dolgozni. Itt is be lehetne vezetni vmi hasonlót, bár a guild rendszert nem fogják változtatni az túl nagyszabású lenne szerintem, de az együttműködésre való hajlandóság megteremtése nem lenne rossz.

  12. Gomez
    2012. október 17. - 11:27

    Hírtelen nekem is utána kellett néznem, hogy melyik is a norn home instance.
    Igen, jártam már ott PS miatt, de semmiben nem különbözött attól, mint amikor más területeken van beszélgetős PS küldetés.

    Az ötletek egyébként tetszenek, reméljük valami hasonlót hoznka ki a dologból :)

  13. Prana
    2012. október 17. - 11:40

    Eric Flannum fejlesztői interjújában még béta időszak alatt elhangzott, hogy a Guild Hall csak majd valamikor release után kerül bele a játékba, mert valami nagy durranást akarnak csinálni, és azzal együtt player housingot is bevezetik a tervek szerint.

    Majd meglátjuk ebből mikor és mi valósul meg. :) Amúgy én is szivesen látnék olyan housing rendszert ami a lotroban és aionban van.

  14. Magyarfeka
    2012. október 17. - 11:55

    Ez tök jó. Csak én ezt már sokaknak leírtam. :D Ezen felül még rengeteg ötletem lenne a játék fejlesztésére. Az eventekből olyan nagyszabású dolgokat lehetne még kihozni amire sokan nem is gondolnának.

  15. Nish Steelclaw
    2012. október 17. - 12:57

    Szerintem a személyes otthon azért nem jó ötlet, mivel ugyanez jelen van az Aion-ben is és szerintem ott is egy gáz dolog. Na most nem akarok a részletekbe menni de körülményesnek kell lennie, a kevés férőhely miatt. Így a külső dekor megintcsak felejtős. Belülröl meg kit érdekel.. nem? Most bemész és mit csinálsz ott? Én nem látok ebben fantáziát. A guild hall annál inkább érdekesebbnek tünik.

    • Sárki
      2012. október 17. - 13:44

      Nish Steelclaw :
      Szerintem a személyes otthon azért nem jó ötlet, mivel ugyanez jelen van az Aion-ben is és szerintem ott is egy gáz dolog. Na most nem akarok a részletekbe menni de körülményesnek
      kell lennie, a kevés férőhely miatt. Így a külső dekor megintcsak felejtős. Belülröl meg kit érdekel.. nem? Most bemész és mit csinálsz ott? Én nem látok ebben fantáziát. A guild hall annál inkább érdekesebbnek tünik.

      Külső dekor? imek? fogunk egy házat a faj fővárosában (menőbb lenne ha egy új kerület nyílna meg minden városban (igen, nem csak a fővárosokban), ahol 1-2 ház csak a playerekre várna., kikiáltjuk hogy az a home istance és mindenki abba mehet. Bent lehetnének medálok (mint a fömenüben), Hom-os cuccok, mini gyüjtemény, ilyesmik. lehetne venni hozzá olyan itemet ami azonnal hazateleportál és lehetne belerakni min. 2k gemert tp-t meg bankot. Attól, hogy szerinted fantáziátlan, még sok lehetőség van benne, csak ki kell találni.

      • Építész
        2012. október 17. - 13:56

        Abban egyetértek, hogy ha csak dizájn/menőzés miatt lehet házat szerezni kidekorálni akkor engem se vonz (bár biztos több ezren csapnának le rá így is) de ha tárolóhelység lehetőségét is megkapja akkor a gyakorlatiasság szempontjából közelítők részére is vonzóvá válhat.

      • myrrdhinn
        2012. október 17. - 14:25

        Ez eszméletlen sok pénzt/erőforrást emésztene fel és nem biztos, hogy megérné nekik.
        Másrészről, a bútorok tapéták stb tökéletes gem store cikkek lehetnének, de a kérdés az, hogy lenne-e ezekre elegendő vevő.

  16. chuckygwzik
    2012. október 17. - 14:08

    Nish Steelclaw :

    Az ötletek nagyon jók amit bodaster összeszedett és tetszik is így olvasni, de sajnos egyet kell értsek veled a housing rendszer nem kellene gw2-be. Sajnos lesz ez szinte elkerülhetetlen, be fogják hozni. Ahogy a GH-t is és a GvG-t is. Ezt mind korábban mesélték interjúkban és a hivatalos fórumon is találtam már ilyen ígéretet.

    A GH GvG az jöhet az jó dolog, influence-vel fejleszthető GH-k, gem-ért vehető extra tartozékok,kal. Csomó ötlet van ebben a témában ki fognak rukkolni ők is valami meglepővel az tuti.

    A housing rendszer 1 totális pénznyelő és gyakorlati haszna nem sok van játékokban. A fejlesztők számára igen, hogy hosszú időre leköt amíg maxosra nem fejleszted és az inflációt is jól meggátolja. A GH kiváltja simán ha felturbózzák új ötletekkel a GW1-es nagyon jól bevált verziót. Feszítésre már ott a title achi pont és a finisher. Amik terén később is fogunk még kapni frissítéseket.

    Persze azért ötletek lennének a housinghoz is ::)
    – Tapéták, parketta, szőnyeg, bútor csomó minden újabb szakmákkal lehetne gyártható.
    – Housing feastek 2 órás buffok, amit csak a ház tulaj tud elnyomni napi 1x és jó sokba kerüljön, izzadjon a koma.
    – Holiday evenes cuccok a házakba, gemért vehető cuccok a házba.
    – Több fejlesztési szint a házakba, szintenként x100 gem a fejlesztésért :)
    -, teleport hely oda és vissza mint a eotn a gw2-ben most. megpihenni 2 csata között amíg ebédelsz stb és ne legyél halott mire visszaérsz.
    – minden általános npc 1 helyen: bank, TP, merchant stb.

  17. BigPi
    2012. október 17. - 14:55

    Leírtátok mindazt amit nem várnék ettől a játéktól. Nem attól lesz összeszokott egy céh, hogy saját háza van pláne nem az egyéni házaktól. Egy barát listának jobban örülnék amiben láthatnám, hogy kivel mit csináltam, és adandó alkalommal tudjam kihez kel fordulnom segítségért.
    Szívesebben venném,ha sokkal olcsóbb lenne a parancsnoki jelzés, vagy valahogy másképp oldanák meg, hogy átláthatóbb legyen a www terület. Ne csak azt lássam, hogy hol folyik harc hanem azt is nagy valószínűséggel merre lesznek harc tevékenységek. Na ezek számomra tényleg fontosak.
    De az ilyen házak számomra teljesen feleslegesek, akkor lenne értelme, ha lenne valamilyen cél amiért össze kel gyűlni és az kiinduló pontként szolgálhatna, vagy hogy ne keljen a fővárosba menni, mert ott minden egy helyen meg van.

  18. Endrosz
    2012. október 17. - 14:55

    Na ez egy olyan Boda-féle morgás volt, amivel egyetértek, én is éppen tegnap tűnődtem ezeken. Nekem nagyon hiányzott, hogy a végén nincsen hazatérés, Fort Trinitys ünnepséggel vége van a sztorinak.

    • 2012. október 17. - 15:28

      Ismertem egyszer valakit (pontosabban félreismertem) aki egyszer a jóindulatúnak szánt kötetlen viccelődéseket meg laza cinkeléseket durva beszólásokként élte meg…pont az ilyen “Boda-féle morgás”-féléket…de én nem vagyok ám ilyen, és örülök hogy egyetértesz velem:)

      • Magyarfeka
        2012. október 17. - 15:46

        Szerintem azt én is ismertem. :D

  19. Manioka
    2012. október 17. - 15:48

    Én Black Citadel-ben is régen voltam. :/

  20. nedvedicious
    2012. október 17. - 18:10

    Sims3…..
    Nekem nem kell sims3! Nekem gw2 kell! A meglévő játékot és tartalmakat kéne foltozgatni, fejlesztgetni, nem új játékot csinálni.

    • Zanzárd
      2012. október 17. - 20:17

      Látom képben vagy :D

    • Daviez
      2012. október 17. - 20:28

      valahogy egyet értek

    • 2012. október 17. - 22:15

      Legyen a skritt játszható faj :D

      • MaDFoX
        2012. október 17. - 22:37

        Shinieeeezzzzz! Ha sokan vagyunk okosak és erősek vagyunk szóval ne szólózz mer’ elhülyülsz?!… :)

      • myrrdhinn
        2012. október 17. - 22:41

        Legjobb ötlet! :D

  21. Sárki
    2012. október 17. - 21:01

    nedvedicious :
    Sims3…..
    Nekem nem kell sims3! Nekem gw2 kell! A meglévő játékot és tartalmakat kéne foltozgatni, fejlesztgetni, nem új játékot csinálni.

    sokan panaszkodnak ám a tartalom hiányára. Nekik is kell dobni pár csontot.

    • Magyarfeka
      2012. október 18. - 11:51

      A csont az nem elég. Hús is legyen rajta. :D

  22. Ravenspike
    2012. október 19. - 11:42

    Srácok, segítsetek, nagy a gond.

    Loginnál azt írja ki a játék, hogy valós pénzért árultam tárgyakat van játékpénzt és ezért permanensen blokkolták az accountomat. Aki emlékszik valamelyik karakteremre (Mennon Thunderfist, Lilia Dawnblossom, Illiandra Rose) az tudja, hogy sosem spammeltem ilyeneket vagy csináltam volna bármi hasonlót. Amúgy is totál casual játékos voltam, heti 4-6 órával az utóbbi hetekben. Szerintetek lehet valamit tenni az ügy érdekében, bizonyítani az ártatlanságomat?

    A válaszaitokat előre is köszönöm!

    • infernaleuro93
      2012. október 19. - 12:07

      Két dolgot tudok elképzelni. 1: Feltörte valaki az accod. 2: Hamis vádak. Szerintem mindenképpen írj egy levelet Anetnek mást sajnos nem tudsz tenni. :S Esetleg pár embert aki ismert magad mellé állítasz akik majd tanusítják hogy te ilyent nem csináltál. Más ötletem tényleg nincs. :/

      • Ravenspike
        2012. október 19. - 12:13

        Köszi a választ, már ment a levél a support accon keresztül. A feltörésre én is gyanakszom, de akkor kellett volna kapnom levelet az internetfiókomra, ha valaki belépett volna. Az tény, hogy emlékeim szerint eltűnt pár arany a karaktereimtől, de heti pár óra játék és majdnem másfél hét feszített időszak után nem emlékszik már az ember arra, hogy pontosan hogyan áll a karaktereivel. Ideges vagyok, mert egy rakat sellert jelentgettem jómagam, akik még mindig ott állnak Lion’s Arch-ban engem meg kicsapnak. Gyenge az anet supportja sajnos, de remélem a legjobbakat.

    • infernaleuro93
      2012. október 19. - 12:41

      Igen, engem is zavar ez a gyenge support. :S Főleg az ilyen dolog ami elkeserítő. Ilyen f….szkalapok miatt (már bocsánat a kifejezésért) tiltanak ki ártatlan játékosokat.

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: