Reklámok
Kezdőlap > Aktuális információk, Variance guild > Variance WvW (és sPvP) klub? – Szavazás

Variance WvW (és sPvP) klub? – Szavazás

2012. szeptember 5. Hozzászólás Go to comments

A címben szándékosan írom azt hogy klub, egyrészt mivel arenanet is többször hangsúlyozta hogy így tekintenek a guild rendszerükre, másrészről ez nekünk is jó emlékeztető lehet, mivel legtöbbünknek, a szerkesztőséget is beleértve, nehéz megszabadulnunk a sokéves kondicionálástól.

Felmerült az ötlet, hogy a meglévő Variance klán mellett indítsunk egy második klubot, amelynek elsősorban az lenne a funkciója, hogy a klán WvW szerető embereinek adjunk egy platformot – és nemutolsósorban egy exkluzív chatet – a mistben folyó harcokhoz. Hangsúlyozom, hogy semmi nincs eldöntve, mi magunk sem vagyunk biztosak a dologban (=nehezen tudunk elvonatkoztatni a beidegződésektől), ezért inkább szélesebb közönség elé tárjuk az elképzelést, és szavazásra kérünk benneteket.

Röviden arról lenne tehát szó, hogy létrehoznánk egy második klánt, amibe bárki csatlakozhatna – természetesen ez semmilyen módon nem érintené a Variance tagságot – és főleg a WvW aktivitások itt zajlanának.

Eddig átgondolt előnyök

  • WvW-re lenne egy saját chat, ami talán egy fokkal jobban használható volna mint a map chat. Olcsóbb is mint egy commander book (100g), ami ha jól tudom ráadásul egyirányú, csak a commander beszélhet. Ez azt is jelenti hogy elsősorban ezt a célt szolgálná a chat, tehát másra kevésbé volna használva
  • Ez tekinthető volna egyfajta bővítésnek. A Variance rettenenetesen gyorsan betelt, és jelenleg nincs fizikai esély jelenleg a további növelésre. Másrészről ha van olyan ember aki nem jutott be a „nagy” varianceba, de a WvW jobban érdekli, ezt csinálná inkább sokat, az csatlakozhat. Valószínűleg lesznek majd itt is officerek, akik nyilván az aktív WvW emberek közül kerülnének ki.

Eddig átgondolt hátrányok

  • A fő hátrány, hogy külön gyűlne az influence, amiből upgradeket lehet csinálni. Ezt most még nehéz felmérni, hogy mekkora hátrány is pontosan.

    [ Art of War néven futnak fejlesztések lásd az elfoglalt területeken adnak plusz 10% healinget/életet/”minimális” statot stb  minden barátnak, valamint olcsóbb katapult és siege golem. Ezeket mindenképp érdemes lenne fejleszteni ha foglalunk. Foglalás úgy néz ki, hogy annak a guildnek dobja fel a foglalás opciót amelyiknek arányaiban a legtöbb résztvevője volt a foglaláskor aktív a hadműveletben.

    Arra is gondoljatok, hogy influencet főleg sPvP és eventek csinálásáért kapja a guild, például 6ezer akármennyi jár 1200 event megcsinálásáért ahogy vissza néztem, márpedig kétlem, hogy hamar össze szednénk 36500-at ami csak az Art of War 5 szintjének kifejlesztéséhez kell, de ahogy mondta Boda skypeon ez a türelmetlenek csapdája. Persze utána már csak pár százba kerülnek a fejlesztések plusz idő. Lehet venni ingame pénzért influencet is. Remélem kicsit sikerült képben lenni erről a részről.  -Tera]

Hogy működne (munkaterv)

Gyakorlatban ez valószínű úgy nézne ki, hogy amikor valami epic WvW action körvonalazódik akkor a sima VAR tagok szépen átreprezentálnak a másik klánba és elkezdik az epic dolgokat megbeszélni és végrehajtani. A dolog igényel némi önmérsékletet is a tagságtól, ez nem olyasmi amiből gond lesz, ha valaki kimarad: elsősorban olyan embereknek lenne ez kitalálva, aki ideje jelentős részét ezzel a tevékenységgel akarja folytatni, és ezidő alatt szeretné leválasztani magát a standard varianceos chitchatről. Véleményem szerint azok akik WvW-vel, PvP-vel annyit akarnak foglalkozni max, hogy meglegyen a kill a monthly achievementhez, az inkább egyelőre ne csatlakozzon „csak úgy”. Én pl. egyelőre nem tervezem a csatlakozást, de talán lvl80 után újragondolom majd. A már jól ismert okok miatt elképzelhető, hogy a csatlakozóktól kéne 40 copper (ez talán ma már nem olyan nagy összeg), amit guild bankba eltennénk bővítésre, ha nagy volna az érdeklődés.

Erről szeretnénk tehát szavazást tartani.

Reklámok
  1. Hellac
    2012. szeptember 5. - 15:43

    Nekem annyi a bajom a WvW-el, hogy akármilyen géped van, max 20fps-el lehet játszani, és ez nem hiszem hogy igazán javulni fog, bár ne legyen igazam…

    • 2012. szeptember 5. - 15:48

      20 fps az az élvezhető kategória. Warhammer onlineban nagyon sokáig annyi se volt. Én gyakorlatilag több száz órát toltam úgy, hogy nagyobb ostromokban 2 fpsem volt. :)

      • 2012. szeptember 6. - 07:04

        én is core 2 duo-val tolom és csak mikor a várat foglaljuk és egy helyen rengeteg ember akkor esik 7-re az fps-em kicsit szaggat de még belefér. Remélem a hamarosan vásárolásra kerülő i5-s proci megoldja a problémát :)

    • 2012. szeptember 5. - 18:31

      Két és fél éves gépem van, és full HD-ban tömegnyomorban van min 20 fps-em, egyébként 40-60, WWW-ben is. Szóval hagyjuk már ezt…

      • runningwild691
        2012. szeptember 5. - 18:32

        Ja az lemaradt, hogy max grafikán!

      • Nikolettapaletta
        2012. szeptember 6. - 07:00

        Nekem meg egyéves, és nem megy jól a WvW. Mellesleg nem gépfüggő.

      • SaGaIn
        2012. szeptember 6. - 12:35

        Ha nem gépfüggő akkor mi függő? Mindenkinél ugyan az a kilens fut…

      • Zanzárd
        2012. szeptember 6. - 14:04

        A számítógép teljesítményét nem években mérjük.

      • Nikolettapaletta
        2012. szeptember 6. - 15:37

        Igen, úgy értettem, ahogy Zanzárd mondta.

  2. paprika
    2012. szeptember 5. - 15:49

    sPvP-s guildet sokkal nagyobb ötletnek tartom. Amíg sok PvE/WvW játékos van viszonylag kevés PvE/sPvP… szerintem.

  3. Nullus
    2012. szeptember 5. - 15:58

    Én guild tagként azt mondom, hogy nincs szükség egy alt klubra. A későbbiekben én is részt szeretnék venni a Variance WvW tevékenységében és ehhez nem feltétlenül kéne egy másik guild-be is belépni. A WvW chat problémára ott van a TS, inkább a létszámot kéne megnövelni. (Nem tudom, hogy ez influence, vagy pénz kérdése, de ha az utóbbi, akkor inkább arra szedjetek be.)
    Lehet rosszul gondolom, de ezzel a lépéssel gyengülne a guild, mert a casual WvW-sek nem feltétlenül lépnének be a WvW guild-be, és az influence, amit ezek az emberek termelnek fölösbe mennének.
    De ez csak az én szerény véleményem. :)

    • 2012. szeptember 5. - 16:32

      Főleg PvEből van (kb 90% ) a guildnek influence bevétele.

      • Nullus
        2012. szeptember 6. - 01:09

        Ezzel alátámasztod az elképzelésemet, miszerint egy guild lenne az ideális, ahova minden ágról áramlik az influence.
        Vagy a színfalak mögött valójában egy “elit” társaság elkülönüléséről van szó?
        Ezt nem rossz indulatból kérdezem.
        Korábban amikor szóba került a guild létrehozása, azt hiszem én is felvetettem a gyűjtő guild és a céltudatos versenyszerű játékra orientált egyének “klubját”.
        Egyszóval lesz, ami lesz én meg fogom találni a helyem. :)

      • Nullus
        2012. szeptember 6. - 01:20

        Még annyit, hogy akár Arenanet-nek fel lehetne vetni guild fejlesztésnél a /guild1, /guild2, stb csatornákat, amivel megoldódna egy nagyobb guild kommunikációs problémája.

      • Arijuen
        2012. szeptember 6. - 07:13

        Kérem gondoljunk azokra is akiknek nem sikerült belépni a guildbe, pedig napokkal előtte jelezték a csatlakozási kérelmüket. Ne legyünk önzőek. Köszi

      • SaGaIn
        2012. szeptember 6. - 12:40

        Én úgy tudom az 500 a játék jelenlegi határa guildbővítés terén de ahogy látom most a 750 is megtelne magyaroból kérdés 3 hónap mulva is így lesz e… Mert ha a második guild nem csak 50-100 emberből állna hanem leaglább fele lenne az eredtinek akkor megéri újat csinálni. Viszont 50-100 ember inaktív tuti lesz 1-2 hónap mulva a nagyban és a most kiszorultak be tudnak lépni helyükre.

  4. 2012. szeptember 5. - 16:23

    Jó ötlet szerintem ez a sPvp, WvW guild. Támogatom az elképzelést :D

  5. zsolthy
    2012. szeptember 5. - 16:24

    Én akkor támogatom a WvW guildet, ha fennmarad az az állapot, hogy a Variance guild egy tömegklán, mert egy 500 fős szelektálatlan guild erre alkalmatlan.

  6. Noxter
    2012. szeptember 5. - 16:25

    Üdv!
    Én is guild tag vagyok, szerintem NEM JÓ ÖTLET! Miért is? A fő guild “fejlődése” nagyon visszaesne, hiszen elég sok influence jár WvW és PvP -ből. Ezáltal kevesebb bónuszt tudunk majd venni ugyebár, és így több szár PvE szellemű tag is érezni fogja a hatást. Biztosan nem lesz olyan orbitálisan nagy, de azér mégis… Ráadásul A WvW és PvP -re ott van a Variance TS: Mindenkinek nyitva áll, külön vannak szobák direkt az ilyen dolgok miatt, nem kell emiatt egy “alt klán”.

    Én egy másik elképzelést támogatnék inkább: Egy Variance Guild, amibe olyan emberek csatlakozhatnának, akik lemaradtad a “Nagy Variance” tagságáról. Ezután, ha felszabadul egy hely a NV -ben, akkor az új Variance guildből felkerülhetne egy emberke, stb. (az, hogy miként dönteni el, hogy ki, azt nem tudom, biztos többféle képpen lehetne dönteni..) , így nincs az, hogy aki Variance tag szeretne lenni, guild nélkül rohangál, hanem egy kisebb “Alt Variance guild”-be becsatlakozhatna, és onnan feljuthatna a késöbbiekben. Ezáltal visszaszoríthatnánk azon kérdések számát, ami elég sok, hogy :”Van hely a guildben? Mikor lesz hely? stb…”

    Titeket is kérdeznélek, az én ötletem, amit már másoknál is hallottam/láttam, nem tetszik nektek inkább, mint egy PvP guild???

    Ennyit akartam mondani.

    • bodaster
      2012. szeptember 5. - 17:04

      Ez nem rossz otlet. Hogy hangozna mondjuk ugy hogy egy klan kisszintueknek, es egy a relative magasabbaknak (mondjuk akik mar most 60 folott jarnak)?

  7. Abrakadabra
    2012. szeptember 5. - 16:43

    Én főként azért lépnék be, mert lemaradtam sajnos a “Nagy Variance” tagságáról, pedig nagyon szeretnék csatlakozni, így hát támogatom Noxter javaslatát! Egy Kis Variance guild (ahol egyébként, ugyanúgy mehet WvW, sPVP, stb). Szeretnék minél jobban részese lenni a Guildnak, ha az még csak egy alt guild is… Játékban: Muskétás Kor: 16 years

  8. saulosman
    2012. szeptember 5. - 17:24

    Ez nekem is megfordult a fejemben, hogy milyen jó is lenne egy al-Variance guild WvW-re. De ott is hagytam az ötletet amikor eszembe jutott hogy így a guild claiming nem a nagy Variancenak menne. Ettől függetlenül örömmel részt vennék ebben

    • Grom Hells Cream
      2012. szeptember 5. - 18:10

      jobb lenne ha a lehetne chat roomot csinálni, am ha lesz WvW guild én tuti átmegyek:) ha kis guild lesz, oda is. Egyetlen amit szeretnék hogy az is [VAR] legyen… külsősök számára jelkép, belsösöknél meg ugyis van színbeli eltérés a különbség észleléséhez…

      • saulosman
        2012. szeptember 5. - 21:06

        csak aztán nehogy az legyen hogy mindenki a kis guildbe akar menni, és a végén lesz két 500/500-as guild ugyanazokkal az emberekkel:D

        Ezért kell a kis guildnek egy téma, ami szerintem jó WvW-re. PvE-t és sPvP-t partyba és nagy guild chaten el lehet intézni.

  9. shaaktii
    2012. szeptember 5. - 18:21

    Nekem úgy lenne kedvem csatlakozni ebbe az alguildba, hogy ha a főguildban felszabadul egy hely fel lehessen csatlakozni. Ez megoldható? Nekem inkább a nagyobb guildban lenne kedvem lenni, de szintén mire hazaértem betelt minden hely

  10. Makker
    2012. szeptember 5. - 18:25

    Én is támogatom Noxter ötletét mert nekem se sikerült bekerülni sajnos. Szivesen kifizetem a 40rezet is az nem gond.

    • 2012. szeptember 5. - 18:57

      Hirtelen 40 ezret olvastam :D

      • Vanity
        2012. szeptember 5. - 20:54

        én is :D

  11. Noxter
    2012. szeptember 5. - 19:56

    bodaster :
    Ez nem rossz otlet. Hogy hangozna mondjuk ugy hogy egy klan kisszintueknek, es egy a relative magasabbaknak (mondjuk akik mar most 60 folott jarnak)?

    Először is örülök, hogy ennyi embernek tetszik és támogatja az elképzelést az “Al-Variance” iránt.

    Hogy válaszoljak neked bodaster, nem tudom, hogy mennyien vannak most 60 -as szint felett, én speciel 50 -es vagyok. (Majd megnézem a Guild taglistán ezt.) Én az Al-Variance guildet mondjuk olyanoknak ajánlanám, ha megszületik ez az Al-Variance (későbbiekben ha írom akkor A-V), hogy akik nem tudtak bekerülni ugyebár, nekik mindenképp egy lehetőség lenne úgymond, hogy amint hely lesz a fő guildben, áttudjon oda menni, természetesen csak akkor, ha szeretne. Másrészt ide jöhetnének a kisebb szintű karakterek is, amint azt te is mondtad Bodaster, viszont akkor megkell húzni egy határt a guild szabályzatában is, hogy hanyas szinttől lehetnek tagja emberek a fő guildnek.

    Eléggé sok más kérdés is “megjelenik” e kapcsán, mégpedig hogy “Akkor akik most a guildben vannak kicsi szintűek azokkal mi lesz?”. Hát, én úgy gondolnám, hogy azok kerüljenek le a kis guildbe, és az ott lévő nagyobbak jöjjenek át. De ez csak egy példa, nem muszály így lennie. Most nem akarok regényt írni ide, mer eléggé sok kérdést vetne fel az A-V megalapítása, mint hogy ki kerüljön oda stb.

    Hogy a WvW guildhez még egy indokot fűzzek, hogy miért NEM: -> Ha valaki WvW vagy PvP akar, arra ottvan a TS -en a külön szoba, ahova belehet vonulni, és ott ráadásul beszélni lehet, nem is kell írni, sokkal jobban tudnátok játszani is, hogy nem kell gépelni WvW és PvP közben. De azok a szobák TS -en direkt erre vannak kitalálva, nyugodtan belehet szerintem vonulni oda egy csapattal és beszéltek ott.
    Bár én csak egy sima guild tag vagyok, semmi admin stb., szerintem ezt bárki megcsinálhatja, hogy félrevonul egy külön szobába a TS -en.. Hát, végülis.. Mi másért van a TS, ha nem ezért? Nem kell ide külön ilyen guild, ami elviszi az Influence pontot szerzők nagyrészét a fő guildből…

    #Bodaster: Ha esetleg szeretnél velem beszélni erről az Al-Guildről vagy bármi akkor in-game írhatsz nekem Whisp-ben, vagy levelet stb., mer így is eléggé hosszú egy komment lett ez most ide… :( In-game nevem: Norxert

    • SaGaIn
      2012. szeptember 6. - 13:08

      A komoly WvW zéshez nem elég egy kis ts szoba mert nem 4-5 player fog befoglalni egy várat oda 50-100 ember kell aki céltudatos és egyszerre ugyan azt akarja és képes egy vezetőt követni mindenféle sallang nélül. Oda katona tipusu emberek kellenek akik nem kérdeznek hanem megteszik amit mondnak nekik. de mindegy ettől vonatkoztassunk el.
      A WvW klán szinten (hogy érjünk is valamit csak úgy működhet szervezetten hogy klánvezetés vagy valakik nagy stratégák akikben mindki megbízik kidolgozzanak valami taktikát bejelntik/kiírják guild notbe pár nappal előtte hogy X nap X órakor indula WvW foglalás és hogy mi a cél. Aztán aki akar/tud jön és mondjuk fél órával előtte kiosztják a feladatokat kisebb 5-10 fős csapatokat szervez vezetőkkel meghatároz A-B-C tervet és indula az akció.
      Ilyen ad hoc alapu 5-10 embere random WvW kommandóval nem lehet komoly eredményt elérni.

      Persze ez nem könnyű, és először rengeteg gond lesz, de hosszú távon ez működik csak és ez fogja igazán összekovácsolni össztartania guildet és nem mellesleg elerményre is ez vezet. ÉS egy idő után a casual guild tagok is belejönnek tudják hogy pl szobat este 6 WvW és úgy tervezika dolgukat(ha tudják) Tudják hogy nem kell agyalni meg kall csinálni amit pl Karcsi mond és meg lesz vár mert ért hozzá, kidolgozta a tervet.

      Ezt FŐ guildben kéne elkezdeni szervezni ahol már van sok 60+ os kari és nem lefejezni kéne a guildet (értem itt ezallatt hoyg átmenjenek WvW guildbe a hozzáértők/magas szintűek) hanem egy az új vagy benemfért játékosoknak illetve a 25 alattiaknak egy altguildet létrehozni. és mondjuk lvl 70 en átvenni őket. Persze a kis guild vezetésést is valami hozzáértőnek és segítőkész apaszelleműnek kéne átvenni aki hajlandó a nemtalálomapiot, segítsaszemélyesküldiben, holvanazarohadtvista típusú értehő problémákkal fogalkozni és segíteni a kicsiknek hoyg belejöjjenek a játékba.

      netek mi a véleményetek szerintem ez lenne a járható út.

  12. Almuska
    2012. szeptember 5. - 20:01

    Korai ez még, azért nem olyan jó Whitreside még WvW ben meg a guild se aktív WvW-s mivel még sokan a fejlődési szakaszban vannak, élvezik a PvE-t és a fejlődést, WvW ben mindenki túlfejlődne a területein azt kimaradna a sok funból (tudom, leskálázódás stb de akkor is) :D amint sok lesz a 80-as sztem beindul mindenki a WvWzéshez (meg persze Dungeonozás)

    • 2012. szeptember 6. - 09:40

      “nem olyan jó még WvWben”

      Nagyon finoman fogalmazol. :) Az egy dolog, hogy a WvWn lévő emberek nagy részének fogalma sincs, hogy mit is kéne csinálni, de még a törpe vénáját is előveszi a legtöbb ember. Azaz inkább üté puszta kézzel a kaput 20 percig, mintsem valaki vegyen egy plan-t és építsen egy siege cuccot (Ami egyébként ingyenesen kiszedhető a jumping puzzleből).

      Az meg, hogy supply nincs az embereknél az építéshez…

      • Morn
        2012. szeptember 6. - 09:56

        Nana, problemad van a torpekkel? Gimlinek ez nem fog tetszeni!:))

  13. Ashemmi
    2012. szeptember 5. - 20:41

    Hellac :
    Nekem annyi a bajom a WvW-el, hogy akármilyen géped van, max 20fps-el lehet játszani, és ez nem hiszem hogy igazán javulni fog, bár ne legyen igazam…

    5 EVES gepem van wvw nagy ostromoknal akad be neha (100+ ember) xfiren megnezhetitek a gepem irre levant neven vagyok

  14. illusion
    2012. szeptember 5. - 22:05

    titeket is kidobott a játék? nálam nem elérhető a szerver

  15. Noxter
    2012. szeptember 5. - 22:10

    illusion :
    titeket is kidobott a játék? nálam nem elérhető a szerver

    Mindenkinél ez van.

  16. Ashemmi
    2012. szeptember 5. - 22:11

    szeretem ha bosskor fordul elo az ien:D

  17. Ashemmi
    2012. szeptember 5. - 22:16

    egyebkent az alguildnek is jo lenne ha kulon lennenek mert ott mehetnenek a +EXPs fejlesztesek, mig a magasabbaknak mehetne a wvw mindenki jol jarna, bar ha 10 nap alatt siman elerheto a lvl 80 akkor nem nagyon kell a +exp:D

    • MaDFoX
      2012. szeptember 6. - 02:31

      Azért nem olyan rossz az, kell a skill pont…

  18. DracoShark
    2012. szeptember 5. - 22:20

    Sziasztok!

    Beszélgettünk a klánon (Phoenix Ultimum PHO) belül erről a felvetésről. Nagyon örülünk, hogy elkezdődött a mozgás WvW terén mivel nagy potenciált látunk a játék ezen területén. Viszont ez a fajta megvalósítás számunkra és szerintünk több kisebb guild számára nem járható. Mi nem szeretnénk nagyra nőni. Igazán kellemes hangulatú guild vagyunk harminc fővel. Együtt már több MMO-t is megjártunk. Ha nálunk kiesik a WvW-ző tagok influence pontja az hatalmas érvágás. Viszont nagyon is szeretnénk részt venni szerver szintű szövetségekben, megmozdulásokban. Ezért a mi javaslatunk a következő lenne. Nagyobb hadjáratok során a guildek officerei, leaderei számára hozzunk létre egy csatornát. Itt ők közösen megbeszélnék a taktikát, elosztanák a feladatokat, segítséget kérhetnének stb… . Az officerek, leaderek pedig TS-en, vagy klánchaten a saját csapatukkal kommunikálnának. Így nem alakulna ki hatalmas káosz mégis erős taktikákat tudnánk levezetni és mindig tudnánk mit csinál a többi klán, van e valakinek segítségre szükségre meg ilyenek. Az a véleményünk ez egy igen életképes változat lenne.

    • bodaster
      2012. szeptember 6. - 09:15

      Lehet gw2- ben custom csatornakat letrehozni?

  19. Glasan
    2012. szeptember 5. - 23:23

    Helló!

    Szerintem ez a Főnixes lenne a legfelelőbb megoldás. Sajnos én előrébb tartom a saját guildem fejlődését sem mint egy csak WvWre alapított guildét

    • MaDFoX
      2012. szeptember 6. - 02:34

      +1

  20. Abrakadabra
    2012. szeptember 6. - 06:10

    runningwild691 :
    Két és fél éves gépem van, és full HD-ban tömegnyomorban van min 20 fps-em, egyébként 40-60, WWW-ben is. Szóval hagyjuk már ezt…

    Nekem WvW ben egy nagyobbacska csatában max 10 fps em van…. Pedig a gépem őven megfelelő: VGA: Nvidia Geforce GTX 460 1 GB (próbáltam már több driverrel is) 2×2 GB RAM, CPU: Dual-Core E6600 3,06 GHz

    • Arijuen
      2012. szeptember 6. - 07:33

      Nekem is ez a gép van (mondjuk core 2 duo) és csak a tömeges csatában, vár ostromnál esik 10-re vagy alá a graf. Új proci kell :)

      • Hellac
        2012. szeptember 6. - 10:29

        Erről beszélek, nekem is gtx460, 4 magos proci, driver-ek és stb.. minden normálisan beállítva, egy kapuostromnál ahhol 100+ ember spammeli a skilleket, nem mondja nekem senki hogy full grafikán 30 fps-t megy, jó az 10-20-nak, jó indulattal..

  21. Morn
    2012. szeptember 6. - 06:38

    Üdv,

    szerintem sem jó ötlet, inkább a testvér guild ötletét támogatom. Imádom a WvWvW-t, de jelenleg primitív fázisban van. Amíg nem állnak be a 2 hetes – lehetne havi is – rotációra addig még a felvetés is felesleges. Az egész jelenleg egy nagy zerg stratégia nélkül, fejlesztések nélkül (mert ugye azt mondják nem éri meg bele invesztálni a napi rotáció miatt de persze a flame azért megy a map chaten csak azt nem veszik figyelembe h pl waypoint nélkül még saját területen is nehéz megtartani területet ha jobb szerver ellen rak össze a gép, nem hogy az ellen területén. Aki kicsit otthon van logisztikában meg esetleg történelemben érti).
    Szal a lényeg, hogy ennek a játék típusnak a nagy léptékű hadviselés a lényege, nem a sima csaták, ami jelenleg folyik körberohanva a térképet és ütjük amit érünk, meg kapkodunk többségében.

    A másik probléma, hogy egy külön WvW guildbe hadvezér alkat kell vezetőnek, aki pl nem feltétlen szerkesztő és olyan officerek, akik értenek is ehhez s nem csak eventek szervezésére alkalmasak meg fegyelmezésre kihagyva ebből ugye a baráti kört.
    Hogy lesz valaki alkalmas? Ez is érdekes kérdéskör, ami simán lehetne egy hosszabb esszé része lol

    Az sem mellékes, hogy amennyi nevet szoktam látni bent naponta, kijöhetne belöle egy kisebb partizán egység is akár random, amivel jó bulikat lehetne összehozni a fő zergvonalon kívül, mégis mindenki egyedül vagy 1-2-3 kóvályog.

    Tehát egyelőre nem támogatom a WvW guildet, főleg, amíg ebben az állapotban leledzik s inkabb szintezésre meg karma farmolásra jó sajnos. Anet ezt elkúrta kár szépíteni, remélem hamarosan megoldja mert ha minden contentet megneztem leginkabb csak WvWvW-ben gondolkodok.

    Szerkesztőktől érdeklődnék, nem lehetne valahol javasolni Anetnek, hogy a commander bookot ne goldért (no liferek, farmerek előnyben), hanem pl badge-ért lehessen venni? Több értelmét látnám, mondjuk 1000 badge-nek, mint goldnak. Badget meg csak foglalásra, sikeres védésre stb adnék nem pedig dropnak, mert valljuk be a jelenlegi helyzet szánalmas:S ( márha komoly hadviselésnek gondoljuk a dolgot ).

    Bocs a wall of text-ért:)) (telóról írok, meló közben, csak a nyelvtani gondok miatt jegyzem meg:P)

    • bodaster
      2012. szeptember 6. - 09:16

      Testverguild valoszinu lesz sztem. Egyeztetunk, lesz valami a heten eredmeny szerintem.

      Erdemes lenne anetnel megerdeklodni ezt, korbejarom mit tehetunk

      • Morn
        2012. szeptember 6. - 09:33

        Köszönöm:)

    • SaGaIn
      2012. szeptember 6. - 13:21

      Egyetértek mindennel kivéve azta részt felesleges lenne most elkezdni a szervezést gyakorlást. (itt nem wvw guild létrehozásásra gonsolok.) Igysen is kéne szervezni guldes WvW eevntet még akkor ha csak egynapos az értéke Semmi másért mint minden mást ezt is meg kell tanulni. Méga nagy stratégáknak is tanulni kell mert más játék másképp működnek a dolgok mint amit eddig toltak. Mindenkinek bele kell jönni és ez csak gyakorlással megy. Én személy szerint még 2-3 alatt felrántom magam 80 ra sztán irány WvW már ha lesz szervezett party. Mert én az ilyen 5 en vágassul le magunkat a zerghordávala semmiért nem tartom jó ötletnek. Legaláb 15 -20 playert kéne összeszedni megtanulni együtt dolgozni megsimerni egymás hangját ts en. Mert szerntem azt mindenki belátja hogy WvW közbenírigatni chaten egymásnak az elevel halálra van ítélve.

  22. Tusy
    2012. szeptember 6. - 07:12

    – chaten láttam valaki 1000 fős guildet hirdetett, ha az valós esetleg érdemes lenne a bővítésen elgondolkodni
    – 500 emberrel szerintem tarolni kellene guild fejlesztések terén, mit szóljon az a guild ahol vannak 30-an?
    – külön létrehozható chat lenne a legjobb, bár azt egyelőre Anettől kell kérni

    – nekem a múltkori ötletelés után (WvW-re magyar szövetséget) vannak fenntartásaim … de hajrá!

  23. Abrakadabra
    2012. szeptember 6. - 07:40

    Ha bővítve lenne a guild, akkor ott is lehetne(guildon belül) egy csoport akik árnak wvW re. Vagy meghirdetni guildon belül, hogy: Holnap este WvW… Persze nem lenne kötelező, de egy 1000 fős guildban például bőven lenne jelentkező.

  24. 2012. szeptember 6. - 08:31

    A nagy haditervek megbeszélésére miért nem jó a TeamSpeak? Akkor legalább a Variance guild hírét öregbítenék a WvW-s sikerek.

  25. Kretusz
    2012. szeptember 6. - 08:42

    szerintem nem jó ötlet. elöbb utóbb minden casual gamer kimaxol egy két karaktert és a PwE bővitésig menni fog WwW-re, úgyhogy okafogyottá válik a külön céh, a jelenlegi guild fog szerepet váltani. + menjen egy helyre az influence.

  26. Arijuen
    2012. szeptember 6. - 08:45

    Sajnos nem mindenkinek van mikrofonja. Tudom tudom, venni kell hamár gw2-t is megvettem.. :)

  27. chaosmonger
    2012. szeptember 6. - 08:52

    Nem tartom jó ötletnek a külön WvW guildet. A Variance guildnek WvW szempontból a nagy erőssége éppen a magas taglétszám, és én úgy érzem, hogy a jövőben a WvW csaták sorsát a nagy létszámú, jól szervezett csapatok fogják eldönteni. Ha külön guild lesz, pláne ebben a formában, hogy csak az menjen aki az ideje nagy részét WvW-vel akarja tölteni, akkor a többség – aki marad-gyakorlatilag esélytelen lesz, hogy jó guildes csapattal játsszon WvW-t. A guild ereje szét lenne forgácsolva.
    Azt látni kellene, hogy a WvW nem egy aréna tournament, ahol csak a vérprofi játékosokra van szükség, hanem igen is minden játékos hasznos lehet akár lvl 1-től.

    Inkább el kellene kezdeni szervezni a WvW ‘raideket’ akár itt a fórumon is, és ha már harcol egy csapat, akkor mondjuk napi guild üzenetbe, vagy a guld chat-ra 10 percenként kiírni, hogy ezen a mapon vagyunk, ennél és ennél az erődnél, aki csak tud jöjjön segíteni.
    Mert most az van, hogy ilyenkor 4-5 játékos könyörög, hogy áruljátok már el, hogy melyik mapon vagytok. Meg ilyet írt valaki, hogy 1 (!!!) játékost keresnek WvW csapatba. Közben online voltunk 250-en.
    Meg kellene mutatni azoknak akik nem is próbálták, vagy csak egyszer beléptek és egyedül azt sem tudták mit csináljanak, hogy csapatban játszva eredményesnek is lehet lenni és ráadásul iszonyat jó móka.

    • Arijuen
      2012. szeptember 6. - 08:59

      Ez jó ötlet bár nem vagyok VAR-os :(

    • bodaster
      2012. szeptember 6. - 09:17

      Nem gondolom hogy a variance guild letszama valtozna. Ne feledd hogy akarhany guildbe lehetsz es akarhanyszor valthatsz reprezentaciot. Csak meg nem vagyunk ehhez hozzaszokva.

    • Kretusz
      2012. szeptember 6. - 09:51

      egyetértek. kis szervezéssel jobb lesz www. ehhez nem kell új céh.

      • Tusy
        2012. szeptember 6. - 10:07

        – aki nem VAR-os az meg … csináljon amit akar

  28. éhenkórász
    2012. szeptember 6. - 10:39

    Nos tehát amit ebből leszűrtem azaz, hogy akik most a guild-ben vannak azok már nem foglalkoznak azokkal akik nem fértek be a guild-be és mindenki jobban félti az “influence”-t mint, hogy legyen még 1 guild és ott legalább legyen valami PvP/WvWvW is.

    Köszönöm de ilyen közösségre nincs szükségem akik csak a saját érdekeiket nézik (tisztelet a kivételnek)!

    • MaDFoX
      2012. szeptember 6. - 11:11

      Meg lett mondva, hogy ki lesz szórva aki nem lép be stb… De várd már meg hogy kiderüljön kik azok akik csak +1 guildnek vették fel a VAR-t és nem representelnek…

      • shaaktii
        2012. szeptember 6. - 11:23

        És erről lesz valami hír, vagy hely ahol lehet írni újabb jelentkezési kérelmet, vagy van valami lista kik szeretnének bejutni? Mert minimum 20 ember van aki belépne még, bár lehet már kerültek be mások.
        Fentebb írták hogy nem lesz nagyobb a guild létszám, de vannak már ezer főférős guildek is. A nagyobb létszám felvet valami hátrányt azon kívül hogy el kell érni, úgyértem hosszú távon? A guild részben nem vagyok otthon, viszont érdekel mi okból nem lehet/nem ajánlatos bővíteni.

      • Zen Paradox
        2012. szeptember 6. - 12:08

        Kösz de nem fogok könyörögni és sorbanállni, én időben jelentkeztem mégsem fértem be. Viszont elég szépen alakul a saját guildem, már épülnek az upgradek is folyamatosan. Továbbra is szivesen látunk mindenkit, aki guild nélkül maradt, lehet nálunk WvW-zni is.

    • chaosmonger
      2012. szeptember 6. - 11:34

      Ezt most nem nagyon értem hogy jön ide, azok problémáját akik kint rekedtek a guildből egy WvW guild nem oldja meg, arra más megoldást kell találni.

      • Arijuen
        2012. szeptember 6. - 11:43

        Nem mindenkinél, sokan kint ragadtunk, én pl imádok wvw és spvp-zni, tehát tökéletes lenne a második guild. Emelett persze megy a pve is. Azoknak tényleg nem érdemes akik csak pve-t nyomnak, de hát ezt gondolom mindenki el tudja dönteni, és úgyis pontos infó lesz kiírva, ha létrehozzák, hogy csak wvw és pvp-re csatlakozzanak az emberek. Egyébként ha nem is hozzák létre akkor is van sok másik magyar guild, akik nagyon szimpik, segítőkészek.

    • Arijuen
      2012. szeptember 6. - 11:40

      Jogos észrevétel, bár szerintem a vezetőség nem így gondolja, ezért én még reménykedek. Ha megnézzük vote-k arányát, jócskán többen akarják a második guildet és gondolom ide csak az ír akinek nem tetszik, hogy pár ember wvwzni fog.. önző disznók :P

  29. Tomboló
    2012. szeptember 6. - 11:48

    Hello!

    Egy alt vagy testér guildnek én is örülnék, mert nem fértem be a VAR-ba, vagy esetleg még 1 guld létszám növelésnek ha ez lehetséges.

    A wvw-hez meg annyit, hogy egyelőre még mindig csak szavakkal dobálozunk és nincs mögötte szervezetsség.

    A kitalált szövetség nem működik, és a fórumon is talán 5-6 hozzászólás van nem sok eredménnyel és bocsi Zhorak, de te sem vagy ott aktív.

    Valahogy ez a fórumos dolog nem igazán működik, nem regisztrálnak az emberek vagy nem olvassák.

    Megkérnék egy blog szerkesztőt, hogy vállalja fel a szervezői szerepet és itt a blogon csinálja a dolgot, mert sokkal többen olvassák mint a fórumot.

    Illetve a szavak dobálása helyett gyakorlatban is érjünk el valamit, ezt úgy gondoltam, hogy kezdetben legyen 2 nap kitalálva (pl.: hétfő és szerda este 9-től) amikor ts-en egy szobában (szervezett wvw szoba)összegyűlik a nép aki akar wvw-zni függetlenül, hogy VAR-os vagy nem és próbáljunk meg hatásos akciókat, vagy csak 1 kis csapatmunkát összehozni.

    Tomboló, Dzsihád guild leader

    • SaGaIn
      2012. szeptember 6. - 13:11

      pont erről írtam én is fentebb ide kellett volna tennem válszként erre, de valamiért oda került fel :S remélem valaki át tudja tenni.

    • Lyca
      2012. szeptember 7. - 12:26

      egy külön chatorna lenne chaten a megoldás szerintem (ha meg lehet oldani). Ha 100 ember felmenne egy TS-re sanszos hogy a TS beszarna vagy ha el is bírja olyan hangzavar lenne mint egy állatkertben amikor a majmok egymást dobálják a saját.. ehm….

      Btw mi haverékkal megcsináltuk a saját kis guildünket és szívesen jönnénk mi is WvWzni meg a tesó guildbe is (ha az a megoldás lesz). Szerintem simán járható út hogy ide kiposztolni mikor hol kezdenénk csak egy jó infó megosztási lehetőséget kéne találni ahol a vezetők osztanák hogy mikor hol merre megyünk + néha spamolni hogy ne felejts supplyt hozni stb. De semmiképp sem egy darab TS-re felzavarni mindenkit.

  30. Kócos
    2012. szeptember 6. - 12:52

    A Harcos Falka -HF- továbbra is várja a jelentkezőket baráti hangulatú és összetartó guildjébe, kellő létszám és érdeklődés esetén mi is segítjük majd a magyar közösség wvw-n való részvételét, bár én még mindig nem hiszek a giga guildekben, de további sok sikert hozzá természetesen! Keresd Nobunny-t vagy Láng -ot !
    Az ötlet egyébként nem rossz, de az egész harc leszervezéséhez egy tökös emberke kell akinek ez a játék az élete és legalább olyan komolyan is veszi, rendelkezik taktikai érzékkel és nem kevés vezetői képességgel, a szavak ténylegesen nem lesznek elegendőek mint azt előttem már leírták mások :-D

  31. Messen
    2012. szeptember 6. - 13:21

    Pont erre találták ki ezt a mechanizmust. Mikor milyen társaságban vagy, a szerint állíthatod a “klubtagságod”. Így utólag elég baj, hogy guildnek nevezték el, és nem találtak ki neki jobbat. A klub pl. sokkal jobban leírja. Ami a hátrányokat illeti: szerintem 500 főnél már oly mindegy, hogy merre oszlik az influance. Én három guildben vagyok jelenleg. A sajátomban egyelőre egyedül, de még ott is naponta simán összegyűlik 100 infl. Már van guild emblemer, politics 2 és termelek a guild armorerre. Szóval, semmi hátrányt nem látok az “alklub” indításban, csak annyit, hogy a régi motorosokat megzavarja. Kívülállóként annyit mondok: hajrá!

  32. Kovács Péter
    2012. szeptember 6. - 14:16

    Guild létszámnövelésre lenne itt szükség, hogy például én is beférhessek :) WvW is annál jobb minél többen vagyunk.

  33. DracoShark
    2012. szeptember 6. - 14:41

    Srácok ez így egy helyben toporgás. Vagyunk ezren és százféle irányba indulnánk el. Ez itt nem valós háború, nem emelhetsz ki senkit a tömegből, hogy na ő fogja vezetni a nagy hadjáratokat mert olyan eszméletlen remek játékos és karizmatikus vezető, hogy majd mindenki őt fogja követni. Az egész magyar közösségnek jó ha 1 százaléka fog komolyan venni bárkit is aki megpróbálja ilyen formán összefogni a WvW-t. Komolyan el kellene gondolkoznotok ezen. Itt nem vezetőre van szükségünk hanem egy egyszerű és átlátható rendszerre. A klánok mind önálló egységek saját vezetőkkel. Ez tiszta sor. Egyszerűen kell pár fix időpont amikor a klánok elindulnak és szanaszét raidelik a WvW területet. Eközben nem kell mindenkinek egy TS-en, vagy csatornán lenni. Ennyi emberrel az csupán káoszt szülne. Semmi értelme. A guildek vezetőinek kellene egy közös csatorna ahol meg tudnák osztani egymással épp mit csinálnak és össze tudnák hangolni a támadásokat, védekezéseket. Senki nem utasít, senki nem okoskodik. Egyszerűen mindenkinek megadjuk az információt amivel a szerverünk háborút nyerhet. Összefogással van esélyünk. Ennyi kell nekünk nem egy új mass PvP guild vagy egy atomArnoldschwarzinapoleonkarizmaman vezető. Ha nem efelé megyünk akkor az lesz a vége, hogy 1000-en 100 felé tekerünk mint gyógyegér a vasúti sínen aztán majd gondolkozhatunk a 20k pontunkon amit összekaparunk 2 hét alatt.

    • Messen
      2012. szeptember 6. - 15:28

      Erre meg a squad alkalmas. Egy squad leader, és amerre megy, arra megy a guild mob is.

      • DracoShark
        2012. szeptember 6. - 15:42

        A guildek úgy oldják meg maguk között ahogy akarják. Squad, több party – ez a guild belső magánügye. A lényeg a klánok közötti kommunikáció megoldása és az, hogy legyenek időpontok mikor egyszerre mozdulunk meg.

      • MaDFoX
        2012. szeptember 6. - 15:57

        Egyébként tényleg kár addig erőlködni ott a squad, 100g. Amíg nincs egy leader addig meg úgysem sok értelem van az egészben. Aki leader akar lenni, mélyre kell nyúlni a zsebbe…
        Esetleg egy szép új “hozzájárulás”? mondjuk havi 25s x 500 = 125g/hó fél év alatt kitermelnénk egy leadert…
        (Lenne egyből hely is a guildben…)

  34. baldur86
    2012. szeptember 6. - 15:58

    Szerintem itt több érv is szól egy ilyen “klub” ellen. A WvW-n az erő tényleg a tömegben van, pláne amíg ilyen low-medium szerón vagyunk/ellen játszunk. A legfőbb baj szerintem az, hogy ki akartok emelni olyanokat, akik “komolyan akarnak ezzel foglalkozni”, de itt minden tag hasznos lehet sztem.

    Inkább hozzatok létre tényleg egy speciális WvW TS szobát, ahova a “komolyan foglalkozókat gyűjtitek”, jelszavazzátok le a szobát. Ezek az emberek beszéljék le egymás között a taktikot, akár más guildek vezetőit is ide lehetne vonni. Legyen itt annyi ember, amennyi közt érdemi agyalás folyhat.

    Irjátok ki guild message-be, hogy este 7kor WvW. Kérjetek egy + -t cseten a jelentkezőktől, aztán a TS-en lévő commanderek a taktik alapján gyűjtsék maguk alá a nekik kellő létszámú squadokat. Ha valaki nem érti a feladatát nyomjon egy whispet a squad leaderre, írjon a guildcsetre (guild esemény van, ez van)

    Ez a rendszer azért működhet, mert ts szobát nyitni 200 embernek hülyeség, egy káosz. A hierarchikus baromkodás már túl bonyolult. Két szint elég, egy kisebb TS szoba a cmdereknek, meg a tömeg.
    Kommunikációra a squados egyirányú dolog pont elég lesz, csak a parancs legyen többször ismételt és egyértelmű. Viszont ha 30 ember tud védeni egy várat, vagy 60 emberrel lerohanni egyet, cool lehet. Két-három naponta el lehet söpörni a pályát, azt ezt szeretők egész nap agyalhatnak, hogy mire használják majd fel ezt a hatalmas tomeges erőt. És az influence is jó helyre fog menni

    Aztán, hogy az adott estén kívül akik szeretnek WvW-zni, azok milyen csatornán nyomják a kommunikációt, azt már oldják meg ők, alapítsanak külön guildeket, nyissanak egy ts szobat, barmi). De szerintem a WvW-re nagyon is kéne, hogy meglegyen a lehetőség az egész guild számára, és ez elsöprő lehet.

    Ez az én fejemben állt most össze, egy egyszerű elgondolás. Fontoljátok meg, vagy ne, mindegy:)

    • baldur86
      2012. szeptember 6. - 16:23

      Bocs, amit nem tudtam, hogy 100g egy commander :D Dehát lelkes guild vagyunk, akik szívesen adakoznak :)

      • Messen
        2012. szeptember 6. - 16:56

        Most még sok az a 100g, nézzük meg két hónap múlva :D

    • chaosmonger
      2012. szeptember 6. - 17:15

      Egyetértek, ezt próbáltam én is megfogalmazni. Az a baj, hogy itt most összekeveredett két téma, az egyik a WvW-sek elkülönülése, a másik meg az alt guild. Alt guildre természetesen szükség van, hogy mindenki csatlakozhasson aki szeretne. Kell csinálni egy Variance Reload guildet (csak példa) , a vezetők tagok lennének mindkettőben, a híreket így minkét helyen ki tudnák hirdetni, aztán pár hónap múlva, amikor megkezdődik a lemorzsolódás, ahogy minden mmo-ban szokott, lehet egyesíteni a két guildet.

      Viszont a WvW-seknek nem elkülönülniük kellene, hanem minél több embert bevonni a játékba.

      Persze ez csak egy vélemény.

    • bodaster
      2012. szeptember 6. - 19:56

      Minden konstruktiv javaslat ertekes, ez is, koszi erte!

  35. zsolthy
    2012. szeptember 6. - 19:11

    Szétválasztani a guildet kis- és nagyszintűekre szerintem azért felesleges, mert egy a játék felépítése folytán egy 6 éves gyerek is könnyedén el tudja vinni 80-ig a karakterét.
    Egyszer hiányzik belőle az, amiért mondjuk a komolytalan játékosok az Aiont feladták 30-40-es szint között: egyre lassabban jön az XP és egyre unalmasabb ugyanazoknak a moboknak az ölése, egyre fáradságosabb munka szintet lépni.
    Itt meg sem említem azt, hogy a gw2-ben lazán lehet fejlődni úgy is, hogy kettőt-hármat beleütök valamelyik eventbe, vagy kullogok egy csoport mögött, utána akár ott is hagyhatom, ha sikeres az event, megadja érte az jutalmakat.
    A másik, hogy ugye nem karakterrel, hanem accounttal csatlakozok a guildhez… mi van akkor, ha a mostani felhúzása után elkezdek egy új karit? :) (Persze ez csak költői kérdés!)

    Én sokkal kezelhetőbbnek látom azt, hogy adott egy nagy guild, ahol lehet fejlődni, beilleszkedni a csapatba stb. és emellett van egy úgynevezett elit vagy wvw guild, ami viszont arról szól, hogy vannak szabályok, vannak “felettesek”, akiknek adott szituációkban az utasítását teljesíteni kell, amennyiben ez nem megy, nem vagy oda való.

    Persze meg lehet ezt valósítani a jelenlegi cégér alatt is, akkor viszont tényleg kell nyitni egy második guildet, ami lassan majd átveszi a selejtező szerepét.

    Szerintem egyébként sokan hirtelen megrettentek attól, hogy ha lenne egy “elit” guild, abba ők nem férnének bele, mert túl tapasztalatlanok vagy nem olyan “táposak”. Szerintem bodaster egyáltalán nem arra gondolt akkor, mikor felhozta a témát, hogy a páncél csillogása alapján kerüljön be valaki, vagy mert hatosával henteli a +10-es mobokat. Szerintem semmi ilyenről nincs szó, pusztán bajtársiasságot, engedelmességet és tiszteletet kell megkövetelni a belépőktől, de ez itt már egy másik történet… :)

    • bodaster
      2012. szeptember 6. - 19:51

      Termeszetesen szo sincs elit guildrol, semmi ilyesmi.

      Engedelmessegrol sincs szo, ez nem katonasag:) Egyszeruen nehany kozossegi szabalyt kell csak betartani mint barmilyen mast csoportosulas eseteben az eletben.

  36. k4csa
    2012. szeptember 7. - 13:37

    Felesleges sPvPre klánt csinálni, akik sPvPznek rendesen (vagyunk vagy 10en, tehát tényleg az) már úgy is csináltunk egyet.

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: